SzIF Online

Szeles Judit versei

Azt az útvonalat jártuk be, / amit Domi javasolt / az egyik versében. / Mert az óránkat / versekhez vagy filmekhez / igazítottuk abban az időben. // Június három vagy négy lehetett. / A Martin kocsiját feltörték, / a sztereót kiszerelték belőle. / Úgy lógtak ki a kábelek, / mint a madárbél. / Amikor megérkeztünk. // A vaságyra vadrózsaszirmokat / szórtak, úgy vártak. / A konyhában pedig / egy hatalmas tál garnéla volt.

 

Szeles Judit 1969-ben született Csengeren. Költő, író, tanár, 2003 óta Svédországban él. Legutóbbi kötete Szextáns címmel látott napvilágot a Magvető és a JAK-füzetek gondozásában 2018-ban.

 

Strömstadban

 

1.

 

Már az is bizonytalan, hogy

mikor költöztünk ide:

vagy 2001-ben, vagy 2003-ban.

Egyes források szerint hivatalosan

csak 2003-ban, mert akkor kaptuk meg

a bevándorlási hivataltól a papírokat.

De valójában 2001-től rendszeresen

megjelentünk Strömstadban –

mint a költözőmadarak,

például a darvak.

 

Igen, a papírokra sokat

kellett várni. Másfél évet.

Mivel a svéd hivatalok

rendkívül elodázzák

a letelepedési engedélyek kiadását.

 

Egy Opel Astrával érkeztünk

a békésnek látszó kisvárosba.

Megállás nélkül vezettük végig

a kétezer kilométert. Vagyis

valahol Hallandban a lankákon

megpihentünk egy fél órára.

 

Azt az útvonalat jártuk be,

amit Domi javasolt

az egyik versében.

Mert az óránkat

versekhez vagy filmekhez

igazítottuk abban az időben.

 

Június három vagy négy lehetett.

A Martin kocsiját feltörték,

a sztereót kiszerelték belőle.

Úgy lógtak ki a kábelek,

mint a madárbél.

Amikor megérkeztünk.

 

A vaságyra vadrózsaszirmokat

szórtak, úgy vártak.

A konyhában pedig

egy hatalmas tál garnéla volt.

 

A koffereket, szatyrokat,

bicikliket lepakoltuk,

hogy a békések nehogy ellopják.

És végre aludhattunk.

 

Másnap olyan szikrázó

napsütés lepte meg a várost,

hogy a napsugarak

kilyuggatták a szemünket.

 

Anki teraszán grilleztünk,

emlékszem, karcos levegőben.

Kardigánban, dzsekiben

fagyoskodtunk, pedig nyár volt.

 

 

2.

 

Próbáltam kicselezni a hideget.

Vettem egy borzas pulóvert,

kapucnija is volt. Borinak

ugyanolyat vettünk.

És kisétáltunk a tengerpartra.

 

Strömstadban mindig fúj a szél.

A napszemüveg a szél ellen is véd,

meg a szúrós napsugarak ellen.

 

Amióta Csernobilban reaktor robbant,

nem tanácsos védőfelszerelés nélkül

sétálni Strömstadban a sugarakban.

 

 

A ház

 

Ez a szuterénház, olyan egy betonbunker,

mint ennek az alsó szintje,

belemarva a sziklaoldalba,

belerobbantva-vésve,

hogy sír a hegyoldal.

 

Fel kellett tépni a poratkás

megbarnult padlószőnyeget,

egérrágott szarrongy lett belőle,

több négyzetméter,

amit az ablakon dobtunk ki.

 

Meg kellett tisztítani

minden kis négyzetméterét

grön såpával, folyékony szappannal,

amit a fenyőből nyernek ki.

Mindent fenyőből nyernek ki,

az emberek fejéből is csurog

a ragacsos gyantalé.

 

Stig Hjalmarssonék laktak itt,

az ő kávéskészletüket kellett

ripityára törni a telekhatáron

álló kerek szikladombon.

A Stig csoszogását lehetett

éjszakánként hallgatni.

És láttuk a nevét bevésve

a ház szemöldökfájába.

 

Azt is mondták, hogy

ki kell füstölni.

Nagy csomag zsályával

jártuk közbe a házat,

ahol doh és kloáka szag volt.

Sokáig nem segített

a szent zsálya füstje,

csak szemünket bántotta.

 

Nem tudom, mikor tettük

magunkévá a szuterénházat,

igazából soha nem sikerült,

az épület mögötti sziklaszoros fölött

egyszer megjelent a hely őrzője,

egy fehér lovas, legalább tíz méter.

 

 

Beateberg

 

1.

 

Svenről csak annyi emlékem maradt,

hogy az ínyén bagóval aludt, míg

a másik szobában Rune éppen

a linóleum padlóra szart.

 

2.

 

Ingrid egy stroke után kiterítve

feküdt a multifunkcionális ágyon.

Semmije nem mozdult már.

Mellette kellett ülnöm

az utolsó órában.

Beszéltem hozzá,

mert szerintem hallott.

 

Fogtam a kezét.

Amikor azt mondtam,

milyen szép, és hogy szeretem,

mintha megmozdította volna

igen, megmarkolt.

Aztán már csak halott.

 

 

3.

 

Volt a folyosónak

egy örök lelkiismerete,

és minden lében kanál,

egy összeaszott nénike,

aki kint ült és figyelt.

Hallotta, hogy megcsörren

az osztály telefonja,

és látta, hogy Rune,

aki a linóleumra szart,

a telefon felé rohan,

azt felkapja,

és azt mondja:

Strömstad rendőrség, Rune Folke.

 

 

4.

 

Runének nem volt szabad telefonálnia.

Demens volt, és folyton a lányát hívta.

Kiszerelték a készüléket a szobájában,

de az osztály folyosóján még volt pár.

 

Sőt, egyszer átment a szomszéd szobába,

ahol Gunillát megkérte, hogy használhassa az övét.

Szépen felhívta a lányát, aki rendőr volt Strömstadban.

Megkérdezte a lány az apukáját, hogy honnan tudta felhívni.

Rune azt felelete: Itt vagyok a Värmland-hídnál.

Pedig az öregotthon egy pisis szobájából beszélt.

 

 

A betegápoló

 

A nyáron sokat helyettesítettem

a Beateberggårdenben, az öregeknél.

Mindenkit felvettek helyettesnek,

csak svédül kellett tudni egy kicsit.

 

A betegek mindig reggelre haltak meg.

Mire én elkezdtem a munkát,

már felállították a ravatalt:

gyertyák, fehér műrózsák, csipkefüggöny.

 

A halottat előző éjjel mosdatták meg

az éjszakás nővérek és betegápolók,

nekem csak annyi volt a dolgom,

hogy sirassak egy kicsit.

 

Ahogy a sziklába belevág a véső,

vagy ahogy megcsurran a fenyőgyanta,

tömjénfüst és enyhe formalinszag

facsarta az orrom, sírtam.

 


© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva