SzIF Online

Kezd beérni…

… az idei vajdmagy folyóirattermés

A Híd (mint tudjuk, több előző évhez hasonlóan idén is) fiatal alkotóknak szentelt nyári számmal jelentkezett. Celler Kiss Tamás és Fehér Miklós szerkesztői munkája egy hagyományos értelemben véve „tartalmas és sokszínű” számot eredményezett 40 fiatal szövegével. Kezdve egy komoly, 14 szerzős lírablokkal, majd 12 fős prózakollekcióval, és még csak ezután jön a fordított szépirodalom, majd az utolsó harmadban még színház- és könyvkritika, beszélgetések és tanulmány.

 

De még igencsak zöldeske, a fürtökön néhány szem érett be teljesen, akad, amely csak látszólag fogyasztható, valójában elég savanya, a többiről pedig nem tudjuk, hogy lesz-e rá jó idő, amikor beérhet, esetleg nem lesz belőle semmi. Mindenesetre zsongolódtak kicsit körülötte.

 

A folyóirattermés szemlézéséhez ez utóbbi jelenség persze nem tartozik hozzá szervesen, ezért ha nem is margón, de inkább csak utalásszerűen észrevételezzük a Változó irodalmi terek a Vajdaságban című kishegyesi beszélgetést, amelyen elvileg az Előretolt Helyőrség vajdasági szerkesztőit vitáztatták volna az irodalmi élet többi szereplőjével, de ez nem jött össze. Egyrészt feltűnő volt bizonyos intézmények képviselőinek hiánya (csak egyetlen példa az újvidéki Magyar Tanszék, amelyhez egyébként több periodika is tartozik), másrészt az új szereplő is távol maradt. A kevés tudósítások egyike törésvonalakról ír, titkolózásokról, úgyhogy megint csak az előző szemle szlogenjével élhetünk – drámai a hangulat a folyóiratok háza táján –, és éljünk is: sejtve az anyagi és olvasottsági adatokat, tragédiára hajaz, tudatosítva, hogy kisebb-nagyobb mértékben mind egyazon forrásból merítkezve tartja magát a létezés felszínén, enyhe abszurd színezetet is kap. De már így is túl sokat időztünk a tragikus abszurdnál meg a produkciónál, amikor a produktumra kellene vetni a tekintetünket.

 

A kerekasztalnak szánt beszélgetésnél tartva nézzünk kicsit inkább elébe, amikor a Híd (mint tudjuk, több előző évhez hasonlóan idén is) fiatal alkotóknak szentelt nyári számát mutatták be ugyanazon a pódiumon. Celler Kiss Tamás és Fehér Miklós szerkesztői munkája egy hagyományos értelemben véve „tartalmas és sokszínű” számot eredményezett 40 fiatal szövegével. Kezdve egy komoly, 14 szerzős lírablokkal, majd 12 fős prózakollekcióval, és még csak ezután jön a fordított szépirodalom, majd az utolsó harmadban még színház- és könyvkritika, beszélgetések és tanulmány. Ez utóbbi Fehér Viktor tollából a jugonosztalgia meg az antinacionalizmus kérdéskörének jórészt elméleti, de abban sokforrású és részletező körüljárása, azzal a konklúzióval, hogy az előbbi fogalom egyrészt a jelennel szembeni kritika, ám „ez egyszerűsítésnél jóval komplexebb”. Már csak a közösségi oldalakon való folytonos jelenléte miatt is reméljük a folytatást.

 

És ebben a számban kapott részben enyhet az előzőeknél előtörő hiányérzetem. Beszélgetést olvashatunk ugyanis Cirok Szabó Istvánnal (Berényi Sarolta faggatásának hála), no meg kritikát is az Agancsparkról (hála Szeles Rékának). Mert persze előzetesként kapta meg az olvasó az áprilisi és májusi számokban a Forum könyvheti termésének darabjait a rencenzensi beharangozókkal, de ezeken kívül ott reflektálatlanul maradtak a művek, de a jó kritikához idő kell, szóval várunk türelmesen, hogy majd szánkba hulljon az érett reflexió, viszont jó, hogy egy kötetet sikerült hamar körüljárni (megjegyzem, a Magyar Szó irodalmi és művelődési mellékletei sem jeleskednek a gyors reakcióval). Betakarításra kész a negyedévenkénti Philos duplaszáma is (2019/1–2.), amely Gion Nándor Kitalált és igaz szenttamási történetek az 1920-as és 30-as évekből című tízrészes hangjátéksorozatának első részével nyit, majd a közlést is indokolva Horváth Futó Hargita tanulmánya foglalkozik a művel. Ebből tudjuk meg azt is, hogy a tárgyalt Gion-mű nyomtatásban még nem jelent meg, azaz a mostani közlés után még kilenc lóg a levegőben (rádióhullámként, ha épp adják). A szerző egyébként a hangoskönyvek népszerűségéhez köti a hangjátékok műfajának újra(fel)értékelődését. Meglátjuk, mennyi energia jut ezek felélesztésére az irodalmi terek nagy változásai mellett. A további négy tanulmány inkább nyelvi és nyelvészeti kötődésű: szívvel kapcsolatos frazeologizmusok és metaforák a magyarban és az angolban (két külön közlés); a szerb nyelv hatásait vizsgáló kutatás egy újabb darabkája ennek a kisebbségi közegben örökké aktuális témának, és szintén a környezetnyelv felé kacsint a zaj melletti beszédfelismeréssel foglalkozó dolgozat.

 

A Létünk társadalomtudományi folyóirat idei első (és e sorok írásáig egyetlen) száma szintén felvonultat helyi vonatkozásokat is, de azért nem ezek dominálnak. A szám főleg az oktatás és nevelés témájához kapcsolódó tanulmányokat hoz, némelyeket idegen és magyar nyelven is (párhuzamosan, bármi is ennek a valódi oka), és elég nagy a hangsúly a digitális technológia szerepén. Olyan konklúziót is láthatunk, amely szerint ennek köszönhetően az elvándorló családok gyermekei kapcsolatban maradhatnak az otthoni tanintézményükkel, meg olyat is, hogy az elvándorlás megakasztásában az alulról jövő innováció, a tanárok szemléletváltása szükséges. Meg még azt is megtudjuk, hogy a szabadkai tanítóképző hallgatói jónak értékelik az intézmény tantervének változását. Hogy mindebből mi lehet a mi konklúziónk, ne én mondjam meg, de mindenesetre van min elgondolkodni ezt a lapszámot olvasva.

 

Lesznek, akik már mindebben megtalálták az elején beharangozott savanykás falatot, akik esetleg nem, azok még megpróbálkozhatnak az Aracs közéleti folyóirattal is, az idei második számban például Ady „hamis tudatának” körüljárásával, de aztán megint másnak majd épp ez lehet az édes, és minden más a keserű. Hogy egy kicsit íztelenkedjek még a végére, azon a bizonyos, előbb említett beszélgetésen tán az is elhangzott, hogy a kisebbségi irodalom szereplőitől, így értelemszerűen a folyóiratoktól sem várható el a piacalapú működés, az állam feladata pedig a címkézés nélküli támogatás. Már csak azt kellene kitalálnunk, nekünk, olvasóknak és szemlézőknek, hogy egy ilyen közegben hogyan is jelezhetnénk hatékonyan a kedves szerkesztőknek, finom-e a tőlük kapott spájzbavaló. Már ha egyáltalán érdekli őket, kell-e, hogy érdekelje őket – vagy hogy is van ez?

 


© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva