Szerette volna, / ha minden körülmények közt, még a semmiben / megbocsátom neki előre, hogy életét / a várakozás közben vesztette el. / Mert nem nézett többé farkasszemet / az igazi fekete lyukkal, pupillájával. / Onnantól már mindig csak engem nézett.
Fenyvesi Orsolya 1986-ban született. Költő, Versum-díjas műfordító. Első kötete 2013-ban jelent meg Tükrök állatai címmel, új kötetét a Kalligram kiadó adta közre, Ostrom címmel, 2015-ben.
(Bach Máté felvétele)
Az anyám
Ha tükröt látott, lekapcsolta a villanyt.
Félt, hogy nem jut rám idő.
De írt egyszer az ő anyja
gyerekkori portréja otthonáról:
szobája égve hagyott éjjeli lámpa.
Ott sosem sajnálta az időt az alvásra.
Az anyám legjobban egyedül szeretett
lenni, és nem velem. Szívesebben volt ébren.
A hiányban tudott jobban szeretni,
nem a jelenben. Most szeret a legjobban,
hogy még nem is létezem.
Érezhetitek, amit én nem.
Érezzétek, hogy szeret!
Mert az anyám szeretete, hiszen önző volt,
nagylelkűnek mutatta a természetet.
Az én életemért érzett hálám
azóta is Istent keres. Pedig anyám
mindig mondta, hogy egy hirtelen eső
akár halálos is lehet.
Az anyám félt a félelemtől,
nyűgös volt, és álmodozó,
a folyók partjáról nem hozta
magával a vizet. De megírta helyettem
ezt a verset. Ugyanígy egész életében azt várta,
hogy az egyik macskája majd megszólal.
Vagy hogy bebizonyosodik,
a Földön kívül nem létezik élet
az univerzumban, csak benne.
Ezt a verset az anyám írta,
és miután megfogantam,
a fekete lyukat, amit még előttem
megidézett, a hátán hordta.
Mert tudta jól, még meg sem születtem,
már ítélkezni fogok felette. Szerette volna,
ha minden körülmények közt, még a semmiben
megbocsátom neki előre, hogy életét
a várakozás közben vesztette el.
Mert nem nézett többé farkasszemet
az igazi fekete lyukkal, pupillájával.
Onnantól már mindig csak engem nézett.
Köszönjük! Üzenetét továbbítottuk!
Oops! Something went wrong while submitting the form :(