Milbacher Róbert prózája

A végén már szinte nem lehetett végigmenni az utcán a Bandikával, annyira akart volna az ölelgetni mindenkit. Eleinte kicsit szégyellte a Bözsi néni, hogy mégis mit szólnak az emberek, hogy miket csinál a fogyatékos fia. Aztán az lett a legfurcsább, hogy az emberek utóbb már nem is nagyon húzódtak el, ha a Bandika megölelgette őket. Sőt a végén kezdték szeretni, ha a Bandika odabújt hozzájuk, vagy legalább néhány szót mondott oda nekik.

 

(Henning János felvétele)

 

 

Milbacher Róbert 1971-ben született Kaposváron. Író, irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem docense. Első prózakötete Szűz Mária jegyese címmel látott napvilágot a Magvető Kiadó gondozásában, 2016-ban, amiért Margó-díjban részesült.

 

 

Amikor elkujtorgott a Kötőtűs Bandika

 

 

A Kötőtűs Bandika olyan hajnaltájt tűnhetett el, amikor senki se vigyáz az ember gyereke lépteire, mert annyira üres a világ, hogy azt el se lehet mondani. Nem tudni, hogyan kujtoroghatott a faluban még éjfél után is, olyan egy és kettő között. Senkinek se fért a fejébe, hogy mégis hogyan fordulhatott ez elő. Lehet, hogy úgy volt, hogy már tényleg nem nagyon bírt magával. Még az is megeshet. Azt beszélték az emberek, hogy biztos elment meglesni a Sovány Jóska özvegyét, hogy hogyan mosakodik a lavórban. Mert hiába volt fogyatékos a szegény Bandika, úgy látszik, pinára azért egy kicsikét még neki is fájt a foga. De hát annyira hülye volt szegény, hogy sehogyan se jutott hozzá csak úgy magától, de még pénzért se nagyon. Mert egy az, hogy még a Pránytyás lánya, az Arany is megmondta, hogy ő se menne el egy fogyatékossal, majd jól is nézne ki. Kettő meg az, hogy az anyja se engedte volna el valami ordas kurvához, hogy esetleg kárt tegyen benne, a Bandikában. Pláne, hogy pénzért. Majd szépen is volna a Bözsi néni, van neki hová tenni azt a kis nyugdíját, azt igazán elhihetik neki. Még hogy ilyesmire költsön!

 

Mindig együtt mentek a boltba, meg mindenhová, ahová csak kellett, a Bandikával. A Doktorúrhoz is például, mert elég sokszor kellett vinni a Bandikát ellenőrzésre. Kézen fogva vezette a Bandikát a Bözsi néni, főleg, amikor át kellett menni az úton, a sok autó meg biciklis végett. Még a széltől is óvta, úgy mondták az asszonyok, mert igazán a szeme fénye volt a Bandika a Bözsi néninek. Megadott az annak mindent, amit a szeme, szája megkívánt. Még szépen is öltöztette, új ruhákat vett neki, cipőket, mindent, mintha csak egy hajasbaba volna. Úgy öltöztetgette. Nem is tudni, hogy hogyan tűnhetett el a Bandika akkor éjjel, amikor még ráadásra egy szobában is aludtak, és csak egy vékony függöny választotta el egymástól az ágyukat. Tényleg nem értette senki.

 

És ezért beszélték azt, hogy talán a Bandika is a Sovány Jóska özvegyét, a Margitot akarta meglesni, azért szökött ki akkor éjjel. Mert azt már régebb óta lehetett tudni, hogy be lehet látni a Sovány Jóska özvegyének a kivilágított konyhaablakán, és olyankor szinte mindenét meg lehetett látni neki. A csöcsit is, meg a szőrös pináját is, magyarán megmondva. Főleg amikor mosakodott, márpedig minden este mosakodott tetőtől talpig, olyan egy tiszta asszony volt az. Direkt úgy csinálta a Sovány Jóska özvegye, hogy beláthasson az ablakon, aki csak akar, hogy lásson csodát. Meg azt is beszélték, hogy a Sovány Jóska özvegye később még be is hívogatott magához ezt-azt, főleg, aki megleste, hogy hogyan mosakodik, mert ha már egyszer megleste, akkor már úgyis mindegy, akkor csináljon is neki valamit, ne csak leskelődjön ott a maga kedvére. Azért ki volt eszelve a Margit, mert mindig tudta, hogy ki ólálkodik a kiskapunál, hiába tett úgy, mint aki nem vesz észre semmit, azért csak tudta. De hát, hiába, ha egyszer nem nagyon bírt magával, főleg miután eltemette azt a szegény urát, a Sovány Jóskát, akit derékban kettévágott a tolólapos traktor. Az is igaz, hogy fiatal volt még özvegynek, hogy csak úgy parlagon heverjen a micsodája, meg még a végén be is pókhálósodjon ott neki, azt mondta a Titi, és igaza volt, mert a természetnek nem igen lehet parancsolni.

 

Egy szó, mint száz, amikor nem találták sehol a Kötőtűs Bandikát, mindjárt rá akarták fogni a Margitra, hogy a Bandika is azért kujtorgott arra, hogy hátha szerencséje lesz neki a Margitnál. Hátha behívja majd őt is, mert azért akadtak néhányan, akiknek szerencséje lett, elég az hozzá. Mert igazság szerint szégyen ide, szégyen oda, nagyon rajta volt a kangörcs a Bandikán, ezt az anyja mondta így kerekperec, mert hát hiába is tagadta volna. Nem igen használt az a sok brómos tea se, pedig azt is a Doktorúr írta föl a Bandikának, amikor már nem nagyon bírt vele az anyja, még hozzá receptre, mert azért az a bróm se két fillérbe kerül. És akkor volt, hogy a kötőtűs Bandikát kinn találhatta az az óra, amikor még az Isten is alszik, mert úgy látszik, mégse hívta be a Margit, mert hát mégiscsak fogyatékos volt a Bandika. És azért a hatóságokkal nem akart ujjat húzni még a Margit se, akármennyire is viszket neki, mert mi van, ha előveszik.

 

Szóval keresték égen-földön, de sehol se találták a Bandikát, pedig nem nagyon szokott az magától elkujtorogni sehova. Most aztán az anyja, a Bözsi néni fölkiabálta az egész falut, hogy jaj, istenem, mi lesz a Bandikájával, meg ő nem is tudja, mit tesz magával, ha valami éri az ő drága fiát. Szóval majdnem tisztára belezavarodott, hogy mi történt az ő kicsi fiával. A végén már ilyeneket mondott, hogy meglássák, kárt tesz magában ő is, ha bármi is éri az ő kicsikéjét. Pedig a Bandika azért elmúlt már talán harminc is akkoriban.

 

Mentek is az emberek még éjjel is viharlámpával keresni szegényt egy szó nélkül. Mert az az igazság, hogy igen megszerette mindenki a Kötőtűs Bandikát. Nemcsak azért, mert olyan szépen rá tudott mosolyogni bárkire, hogy aki meglátta, szinte jókedve kerekedett neki egyszerre, hanem mert egy kicsit mindig oda is bújt az emberekhez, ha úgy adódott. Az elején lett neki egy olyan szokása, hogy akivel az anyja megállt beszélgetni, azt megölelgette a Bandika. Eleinte furcsállották is az emberek, hogy mégis mit csinál a Bandika, meg hirtelen el is húzódtak egy pillanatra tőle, mert azért ez a faluban nem nagyon volt szokás, hogy csak úgy megölelje az egyik a másikát, pláne egy fogyatékos. Meg még az anyja, a Bözsi néni is röstellte magát, főleg, amikor a nőket ölelgette – öregasszonyt, fiatal lányt, nem volt válogatós a Bandika –, mert azt gondolta, hogy biztos megint rajta van a kangörcs a Bandikán. Mert azért elég sokszor rá szokott jönni, főleg úgy tavasszal, ez is hozzátartozik az igazsághoz. Pedig nem volt igaza a Bözsi néninek, mert a Bandika a férfiakat is megölelgette, sőt még a cigányokat is, szinte lehet mondani, hogy válogatás nélkül. Látszott, hogy nem egy emberválogató a Bandika. Rángatta is sokat az anyja, mert a végén már szinte nem lehetett végigmenni az utcán a Bandikával, annyira akart volna az ölelgetni mindenkit. Eleinte kicsit szégyellte a Bözsi néni, hogy mégis mit szólnak az emberek, hogy miket csinál a fogyatékos fia. Aztán az lett a legfurcsább, hogy az emberek utóbb már nem is nagyon húzódtak el, ha a Bandika megölelgette őket. Sőt a végén kezdték szeretni, ha a Bandika odabújt hozzájuk, vagy legalább néhány szót mondott oda nekik. Na, ne gondoljon senki nagy szavakra, mert olyanokat azért nem tudott volna mondani a Bandika, mert azért mégiscsak hülye volt szegény, ha szépen mosolygott is. Sőt még érteni se értették mindig, amit mond a Bandika, de valahogy akkor is jólesett nekik, hiába is tagadták volna. Pedig lehet, hogy csak azt akarta nekik mondani, hogy milyen szép mondjuk a haja valakinek, vagy hogy talán új a ruhája. Csak ilyesmiket, csupa apróságokat. Volt, hogy még együtt is sírt velük a Bandika, ha úgy alakultak a dolgok, mert valahogy olyan volt, mintha mindig megérezné, ha baja volt valakinek. Például, ha lebetegedett vagy meghalt valakije, vagy csak esetleg megverte megint az a részeges ura. Ilyesmiket vett észre a Kötőtűs Bandika, ilyen csip-csupságokat, amik azért hiába is tagadnánk, valahogyan jólesnek mégis az embergyerekének, még ha nem is nagy dolgok ezek.

 

A végén már azt beszélték róla az emberek, hogy olyan, mintha egy angyal veszett volna el a Bandikában. Igazság szerint azért inkább úgy mondták, hogy mintha csak félig veszett volna el benne egy angyal, aki aztán ott nőtt, hízott, szőrösödött, meg hát igaz, ami igaz, büdösödött a Bandikában. Mert igazság szerint elég jól megtermett férfiféle lett belőle, és hiába fürdette a Bözsi néni hetente, meg ha a Doktorúrhoz kellett vele menni, akkor is, a kanszagot csak nem tudta róla lemosni. Etette is rendesen a Bözsi néni, nem is arról van szó, mert megvett neki mindent, amit szeme-szája megkívánt, hogy azért mert hülye szegény, ne lásson hiányt semmiben. Annyira odáig volt a fiáért.

 

Hát nem csoda, ha most itt jajgat, meg a ruháját tépi, hogy biztos a bűne miatt veri így az Isten, amit igazán nem is sikerült elkövetnie.

 

Hiába suttogtak ezt is, azt is az emberek, azért csak akkor vették elő a Margitot, amikor már tényleg elgondolni se tudták, hogy mégis hová tűnhetett a Bandika. Hiába kereste szinte az egész falu három nap három éjjel. És hát olyankor, ha nem találnak valakit se égen, se földön, valakit csak elő kell venni, mert különben tényleg nem lehetett megmagyarázni, hogy mégis, mi történhetett. Így aztán a Bözsi néni, aki a harmadik napon már nem volt se élő, se holt, mert szinte tisztára elment neki az esze a fájdalomtól, a Sovány Jóska özvegyén kérte számon, hogy hová tette az ő fiacskáját. És azonnal adja elő, amíg szépen vannak. (Úgy látszik, valamit csak tudhatott a Bözsi néni, hogy mit is akart meglesni a Bandika.) Hiába esküdözött a Margit, hogy ő hírét se látta, meg különben is mit képzelnek róla, hogy jó hogy nem fogyatékosoknak mutogatja magát, vagy talán azt hiszik, hogy már annyira odáig van, hogy úgy ki van éhezve. De akkor meg a Bözsi néni azért akart nekimenni a Sovány Jóska özvegyének, hogy csak ne fogyatékosozzon itt a Margit összevissza senkit, mert örülhetne neki, ha lenne neki egy olyan derék fia, mint amilyen a Bandika, akit ráadásul mennyire szeretnek az emberek. Tudták a faluban, nem volt titok, hogy a Margitnak nem lehet gyereke, vagy az is meglehet, csak a Sovány Jóska nem tudta fölcsinálni. Ez már sohase derül ki, amióta kettévágta a Jóskát a tolólapos traktor. Sírt szegény Margit, hogy nem tud róla mondani semmit, a Bandikáról, higgyék el neki, és hogy ő arról meg aztán igazán nem tehet, hogy nincs gyereke, de arról biztosíthatja a Bözsi nénit, hogy, ha teherbe esne, ő biztosan nem szúrna kötőtűt a pinájába, akárki is lenne az apja annak a szerencsétlen gyereknek. Mert azért azt is tudta mindenki a faluban, ha nem is beszéltek már róla régen, mert mondom, annyira szerették a Bandikát, hogy annak idején a Bözsi néni el akarta csinálni egy hosszú kötőtűvel, ezért is nevezték Kötőtűsnek a Bandikát. Azt beszélték, hogy nem az akkori hites urától esett meg, hát nem akart szégyenben maradni a Bözsi néni senki előtt, de főleg a világ előtt nem. De javára legyen mondva, hogy akkoriban még nem nagyon tudhatta, hogy mennyire megszeretik majd az emberek a Bandikát. Meg igazság szerint nem is sikerült neki elcsinálni teljesen a Bandikát, mert hiába piszkálta a Bözsi néni a kötőtűvel, csak megszületett az, igaz egy kicsit félkegyelmű lett szegény. Na, és azt mondják, hogy így lett csak félig angyallá piszkálva a Bandika.

 

Nem tudni meddig fajult volna a vita ott, a Margit házánál, a rendőr Pityu már-már tettlegességet emlegetett, amikor egyszer csak a harmadik nap délutánján hozták a hírt, hogy előkerült a Bandika, és kutya baja neki. Ott találták az öreg hárs alatt, aludt, mint a bunda, és ha lehetséges ez egyáltalán, még álmában is mosolyogott, azt mondta az öreg Lolos, aki megtalálta, amikor éppen gombát keresett az erdőben, mert arrafelé igen szép vargányát lehetett szedni. Mintha csak beszélgetne valakivel álmában, pont úgy csinált, még motyogott is, azt mondta az öreg. De azt azért nem értette, hogy mit mond, meg hogy mégis kivel beszél, pedig igen fülelt az öreg, mert arra azért ő is kíváncsi lett volna. Nem is volt szíve fölzavarni, odaült mellé, betakarta zakójával, hogy meg ne fázzon a Bandika, és megvárta, amíg magától fölébredt.

 

Hiába faggatták később, hogy mégis merre járt, nem nagyon tudta elmondani a Bandika. Persze sokan azt suttogták, mert látták a tévében, hogy elvitték az ufók, hogy kísérletezzenek rajta, mert ilyennel, mint amilyen az ő Bandikájuk azért még azok se nagyon találkozhattak. De erre csak azt mondta a Titi, hogy hülyeség az egész, mert ufók nem léteznek, benne van az Élet és Tudományban, ha nem hiszik meg is mutathatja nekik. Ebből aztán olyan vita lett, hogy a végén még vér is folyt a Fényesben, de az igazából soha senki nem tudta meg, hogy hová is kujtorgott el akkor éjjel a Kötőtűs Bandika.

 

2017. 03. 20.  |  9:59
© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva