Persze azután az egészet nejlonszatyorba csavarta, fehérbe, nem átlátszósba, hogy ne lássák, mit visz be a kórházba. Bent, a kórteremben adta át az Orvosnak. Bár többen is voltak a szobában, a Néni mindenképp úgy akarta intézni, hogy az Orvos egyszerre lássa a Bácsit és a Becherovkát. Hogy a kettőt összekösse. És titkon azt is remélte, hogy talán a Bácsi is lát az egészből valamennyit, felfogja.
A Néni az italos pulthoz tolta a bevásárlókocsit. Ezt most nem aprózza el. Húsvétra csak valami olcsóbb gyomorkeserűt szoktak venni, a locsolók úgyis olyan berúgva érkeznek már, hogy mindegy, mit tölt beléjük az ember. Karácsonyra meg az ajándékba kapott italokat kínálják körbe. De ezúttal megadja a módját. A Bácsi kedvencét, egy üveg Becherovkát tett a bevásárlókocsiba. Óvatosan nekitámasztotta a kocsi rácsos szélének, nehogy összetörjön, ahogy gurigázik az üveg. Rászánta azt a plusz egy eurót, és ajándéktáskát is vett. Árultak hosszút, direkt üvegnek valót. Zöldet vett, amin szőlőindák futottak keresztül-kasul, az olyan férfias minta. Persze azután az egészet nejlonszatyorba csavarta, fehérbe, nem átlátszósba, hogy ne lássák, mit visz be a kórházba. Bent, a kórteremben adta át az Orvosnak. Bár többen is voltak a szobában, a Néni mindenképp úgy akarta intézni, hogy az Orvos egyszerre lássa a Bácsit és a Becherovkát. Hogy a kettőt összekösse. És titkon azt is remélte, hogy talán a Bácsi is lát az egészből valamennyit, felfogja, hogy a Néni mindent megtesz. Bizakodó hangulatban sétált hazafelé a kórházból, egyik kezében retikülje, másikban az üres nejlonzacskót szorongatta. Szokása volt megtartani a szatyrokat, milyen jól jön az, ha pogácsát kell csomagolni, vagy szemeteszsáknak is használhatja, nem kell arra külön költeni. És most valahogy jólesett a szatyor érintése.
Általában az Orvos felesége járt szülőértekezletre. De az Orvost nyugtalanította az a hármas matekból. És hát a felesége előtt is bizonyítani akarta, hogy igenis törődő apa és a feleségét a gondok alól felszabadító férj. Jól érezte magát a szerepben, tetszett magamagának, és csak dobott önbizalmán, hogy a többségében nőkből álló szülőközösségben is feltűnő sikert aratott a jóképű orvos egyben gondos családapa. A szülői után a szaktanárok fogadóóráira is ott maradt. Kedves és előzékeny volt a Matektanárnővel. Nem akarta olyan szülő benyomását kelteni, aki a gyereket felmenti minden kötelezettség alól és csak a tanárt hibáztatja a rossz jegyekért. Megígérte, hogy a jövőben hangsúlyt fektetnek a matekra. Jólesett neki, hogy a Tanárnő dícsérte a gyerek eszét, „csak az igyekezettel van gond”. A Becherovkát esetlen-kelletlen adta oda. Az ilyen játékban a másik szerephez volt szokva, nem érezte magát otthonosan a Becherovka ezen oldalán. De hát így vagy úgy, végül sikerült az üveg nélkül elhagynia a tanári szobát, akármennyire is kérette magát a Tanárnő. Elégedetten rótta a folyosókat a főbejáratot keresve, nagyot szippantott az iskolai folyosószagból és azon gondolkodott, fel tudja-e idézni a másodfokú egyenlet megoldóképletét.
A Vadász beszaladt a hétvégi házba. A ház mögött terítették ki az állatokat, kerítés nem volt, az erdő pár lépésre kezdődött, mégis angolvécén könnyíthettek magukon, ha kellett. Szerette a hétvégi házukat, talán jobban, mint a családi házukat. Az állatoknak jutott utolsó falat a szájukba, töretet helyeztek rájuk, lezajlott a jelentés is, még kürtöst is sikerült szereznie mára. Szerette ezt a szertartásosságot. Hogy megadják a tiszteletet. Egymásnak és az elejtett állatoknak is. A bárszekrényből előkapott néhány üveg hazait, ami a keze ügyébe akadt, meg egy üveg Becherovkát azoknak, akik szeretik. Ő speciel nem volt oda az ízéért. Nem csoda, hogy mikor az áldozatra került sor, amit a Föld szellemének szokás bemutatni a vadász-zsákmányért, a Vadász egyenesen a Becherovkáért nyúlt, és majdnem az egész üveget a földre locsolta. „Hadd igyon a Föld Szelleme is!” – kiabálta. Addigra már volt benne pia rendesen. Egész nap a hidegben hajtottak és vadásztak. Fogyott a bográcsgulyás rendesen, és a gulyással egyenesen arányosan – ahogy Matektanárnő felesége viccelődve mondani szokta – fogy a pálinka is. A vadászélményektől, a jóllakottságtól és a részegségtől kellemesen eltompulva lehuppant az egyik vaddisznó mellé. Ujjait végigfuttatta az állat drótkemény sörényén. Behunyta a szemét, és a Tanárnő fanszőrzetére gondolt.
A Föld Szelleme nagyon szerette a Becherovkát. De tudta jól, hogy a Jóisten még nálánál is jobban odavan ezért az nedűért, hát önuralmat tanúsított. Félretette, amit a vadászzsákmányért fizetségül kapott. Kapóra jöhet majd, amikor a legutóbb elhantoltak lelkein osztozkodnak a Jóistennel. Ezek mindig parázs viták voltak. Ha egy kívülálló szem- és fültanúja lett volna a jelenetnek – az elfogult angyalokon és alvilági lényeken kívül – biztos beleesik abba a csapdába, hogy az egészet gigászi küzdelemnek, gonosz és jó, anyag és szellem örökös harcának vélje, amelyben a két fél között kibékíthetetlen harag dúl. Ha őszintén magába nézett, a Föld Szellemének meg kellett vallania, hogy élt-halt ezekért a vitákért, minden egyes pillanatukat élvezte. És biztos volt benne, hogy a Jóisten is így van ezzel. Másként nem lehet ezt megmagyarázni, minthogy érezte, kiolvasta a szeme csillogásából. Már napokkal az összecsapás előtt izgalom fogta el. Fejben kristálytiszta logikájú érveket farigcsált, végtelenségig elkeseredett és könyörgő ábrázatokat gyakorolt a tükör előtt, és gyilkos-kegyetlen fenyegetésekhez próbálta megtalálni a legjobban illő hanghordozást. Úgy remélte, ezeket az apró manírokat majd itt-ott el tudja sütni, ha olyan irányba kanyarodik a vita. Nem is kellett tettetnie a lemondó-fancsali ábrázatot, mikor a Jóisten elé tolta a Becherovkát. Tényleg fájt neki lemondani róla. A Mindeneknek Tudója enyhe bűntudattal tette el a piát, de azzal nyugtatta magát, hogy egész olcsón megúszta. Csak egyetlen lélekkel többet hagyott hátra kárhozatra, hogy porhüvelyébe zárva a föld hasa eméssze a végítéletig. A Becherovka a gyengéje, ismeri magát, tudta jól, hogy kedvenc italáért a Bácsi lelkénél többet is adott volna a Föld Szellemének.
Gubis Éva: 1988-ban a szlovákiai Ipolyságon (Šahy) születtem, ami a Bánki-tótól pár kilométerre található – aki bírja a gyaloglást, sátorozhat a kertünkben a fesztivál alatt. Gimnáziumba és egyetemre Budapesten jártam. Az ELTE magyar alapszakán és finnugor mesterszakán végeztem. Jelenleg a Nemzetközi Üzleti Gépek nevezetű multinál dolgozom. Szabadidőm kreatív pillanataiban írok, jobbára finn szépirodalmat fordítok, ritkábban alkotok sajátot. Ezen ritkaságok egyikét olvashatjátok itt. Fogyasszátok egészséggel!
Köszönjük! Üzenetét továbbítottuk!
Oops! Something went wrong while submitting the form :(