SzIF Online

Szíriusziul a magyar néphagyomány

Sárkány Tímea tudósítása a JAK-tábor harmadik és negyedik napjáról

Egy másik játéktér megnyitása volt a hungarofuturizmusról szóló diskurzus is, amelyet Bajusz Orsolya, Havasréti József, Seregi Tamás, Sirokai Mátyás, Nemes Z. Márió és Miklósvölgyi Zsolt igyekezett meghatározni bulvárhermeneutikai módon, hogy az éjféli órákban a közönség még találjon valamiféle kapaszkodót. A politika és poézis összeházasításának ezen újabb alakzata főként az űrtematikát, a sci-fi-költészetet részesíti előnyben, a Juhász Ferencéhez hasonló életművek újraolvasása lesz a következő kihívás az irodalom számára, hogy például szíriusziul szólalhasson majd meg a magyar néphagyomány.

 

 

(galéria nyílik – Bach Máté felvételei)

 

 

Fáradtság-expressz

 

A harmadik nap reggele délre esett. Nem tudom, hogyan csinálják a többiek, akik a szemináriumról széles mosollyal jönnek ebédelni. Annyira szorosan követik egymást a programok, hogy az ismerkedős, tartalmas, hosszú kifejtésű privát-beszélgetések az éjszakába szorulnak bele, és reggel nehéz a felkelés. A szemináriumokon néha órákat is szánnak egy-egy szöveg kielemzésére, nem is csodálom, hogy a szerzők ezek után lelkesen és pozitív energiákkal szabadulnak ki a termekből, majd esténként az ebből fakadó szorgalommal vonulnak el házi feladatokat írni a másnapi műhelyre.

 

Dinamika-expressz

 

Ahogyan első két nap, úgy a harmadikon is szusszanatnyi szünetek betoldásával követték egymást a programok. A Szívlapát antológia bemutatásáról egy órára eltűntem cikket írni, de visszatértem után a cigiszünetben rákérdeztem az emberekre, hogy na, mégis miről beszélgetett Fehér Renátó, Juhász Tibor, Vida Kamilla, Péczely Dóra meg L. Varga Péter. Fáradt hangon és megtörten hallottam Orbán János Dénes nevét és a tehetséggondozót emlegetni. Miközben a Szívlapát 85 kortárs szerző 150 versét foglalja magába, és több generáció világtapasztalatát sűríti, vagyis valamiféle összekapcsolási gesztussal jött létre, addig fél órának sem kell eltelnie a beszélgetésből, hogy az irodalom korrumpálódása és az emiatti sérelmek teret nyerjenek maguknak. Túl sok energia veszítődik. A napokban fejeztem be Vida Gábor Egy dadogás története című nem-regényét: „kezdetben azt hittem, hogy a világ van, és nehéz volt megérteni, hogy a világot minden nap újra ki kell találni, mert csak úgy magától nincsen semmi”. Ha ennek mentén indulunk el, és nem valami ellen pozicionáljuk magunkat, hanem valamiért, talán dolgok történhetnek.

 

 A délután a fiatal szerzőknek volt szentelve, a Szívlapát antológia után debüt kötetek szerzőit kérdezte az Élet és Irodalom szerkesztője, Csuhai István. Zilahi Anna, Nagy Hajnal Csilla és Ferencz Mónika főként gyakorlati kérdéseket kapott a kötete kapcsán: hogyan indultak el a pályán, miért vers, és miért nem próza az első kötet, milyen a szerkezete, hogyan működtek együtt a szerkesztőkkel, milyen volt a munkafolyamat. Ezekre a kérdésekre megérkeztek a válaszok, de úgy tűnt, hogy a már jól bejáratott kérdez-felelek a JAK-táborban nem úgy működik, mint egy kisvárosi könyvbemutatón, ahol az irodalomkedvelők halmaza nem épp metszi egymást az irodalmat művelőkével. Viszont a szerzők megerősítették azokat a tapasztalatokat, hogy számukra az irodalom eszköz a kifejezéshez, önmaguk és a világ megértéséhez.

 

A vacsoráról mindig azt gondoltam, hogy na most, most végre kicsit kitisztul az agyam, de a túlzsúfolt étkezőben ez sosem történt meg. Olyan lassan pillantok, hogy szakadások vannak a képben. Kell még egy kávé, hogy az éjfélig tartó programokat bírjam, és beülök Tompa Andrea Omerta című könyvének bemutatójára. A szerzővel Darabos Enikő beszélgetett, ami azért volt fontos, mert két erdélyi perspektíva találkozása egy produktív párbeszédet (amolyan háttértudásban és tapasztalatiságban összekacsintósat) eredményezett. A címadás problematikájából induló beszélgetés a kisebbségi zárványok és a kulturális különbségek taglalásába fordult, ami azt jelenti, hogy az erdélyi közösségek az emigráció során is a kisebbségi létet reprodukálták a befele fordulással és bezárkózással, ahogy azt Tompa is tapasztalta fiatalkorában, így a két világ közé szorulás a „hallgatás kultúrája” lesz. Az Omerta A hóhér háza és a Fejtől s lábtól kötetek folytatásaként is olvasható, a trilógia harmadik része, melyben a realitás és fikció mezsgyéjén egyensúlyozva több korszak Kolozsvárját ismerheti meg az olvasó. A szerző azt ajánlja, hogy ne ebből készüljenek a diákok történelem érettségire, mert akkor megbuknak, viszont a háttérben megjelennek olyan történelmi figurák, akik annyira erősek voltak jelenvalóságukban, hogy nem lenne érdemes kitalálni egy világot nekük. Emellett a családtörténet beemelése is hangsúlyossá válik, amely által felmerül a Tompa név szétírására való vágy, hogy ne azt jelentse, ami, hanem valami mást is. A regény megbontja a falu-város dichotómiát is, a perifériára szorult nézőpontokat teszi középpontivá például a középkorú vagy a szerzetes női elbeszélők által. Ezzel a gesztussal igyekszik megmutatni azt, amit a szexualizált irodalom kidob magából. A valós személyek regénybe írása során igyekszik a szerző megtartani az etikai határokat, viszont elmondása szerint Ceaușescuról akármit leírna.

 

TH Anatol Melting Book-sorozatban megjelenő kötetéről Nemes Z. Márió és Miklósvölgyi Zsolt beszélgetett. Ahogy a legtöbb Melting Book, ennek is több művészeti ágazatra bontható a struktúrája. A kötet szövegei spirálfüzetbe íródtak, mintegy terápiás céllal, de később felszámolódott a linearitásuk és befűzetlen jelentek meg a szövegek, így keltve dadaista-szürrealista hatást, ahogyan a verssorok, mint bábok, bevonják az olvasót a sajátos játékterükbe.

 

Egy másik játéktér megnyitása volt a hungarofuturizmusról szóló diskurzus is, amelyet Bajusz Orsolya, Havasréti József, Seregi Tamás, Sirokai Mátyás, Nemes Z. Márió és Miklósvölgyi Zsolt igyekezett meghatározni bulvárhermeneutikai módon, hogy az éjféli órákban a közönség még találjon valamiféle kapaszkodót. Ennek az irányzatnak vagy nevezhetjük inkább irányultságnak egyik főbb kérdésfelvetése, hogy a kultúra hogyan kapcsolódik a geopolitikához, és a kultúrában képződő partikularitások hogyan válhatnak az univerzális részévé. A politika és poézis összeházasításának ezen újabb alakzata főként az űrtematikát, a sci-fi-költészetet részesíti előnyben, a Juhász Ferencéhez hasonló életművek újraolvasása lesz a következő kihívás az irodalom számára, hogy például szíriusziul szólalhasson majd meg a magyar néphagyomány.

 

A negyedik reggel ismét nehéz fejjel és álomtól dagadó szemekkel indul. Napi rutinná váltak a szemináriumok, az ebédek, a délutáni és esti programok, a bioritmus beáll, már alig kell lesni az órát, mintha a belső idő diktálná, hogy máris közeleg a következő beszélgetés.

 

Délután négytől a legújabb JAK-füzeteket mutatták be a szerkesztőik az alkotóház könyvtárszobájában. Négy kötetről van szó, viszont ezek annyira különbözőek, hogy a szerkesztők nem fűzték fel a beszélgetést ugyanazon kérdésekre, mert így sok lényegi aspektus kimaradt volna. Elsőként Molnár T. Eszter A számozottak című bűnregényéről kérdezték a szerzőt, aki eddig a krimi és ifjúsági irodalom zsánereiben alkotott, viszont úgy gondolja, hogy a regény találja meg azt a regisztert, amelyben meg tud szólalni, és nem ő erőlteti rá. Deres Kornélia Képkalapács című tanulmánykötete a doktori disszertációjából született, és ebben a JAK-füzetben egy paradigmaváltásról értekezik, ahogyan film és színház műfaji határai összemosódnak, az emberi érzékelés széttöredezetté válik, a digitalitás (például egy színész hologramja vagy projekciója) hogyan írja újra a valós testi jelenlétet, és ezzel mit tud kezdeni a mai néző. Fekete I. Alfonz A mosolygó zsonglőr című kötetével debütált, amit nemcsak a szakma kritizált, hanem különböző zsánerblogokról is kapott reflexiókat, és ez azzal magyarázható, hogy törekedett különböző hagyományszegmensek érintésére a regényben, így több réteget képes megszólítani, polifónná válik, és a határok felszámolását idézi elő, mint ahogy a hét folyamán ez már többször diskurzus tárgyává vált. Tolvaj Zoltán Fantomiker című verseskötete egy évtizedig érlelődött, és most az elmúlt tíz év prózai nyersanyagából készül egy új könyvet összerakni. Ahogy Molnár T. Eszter regényében, úgy Csutak Gabi első prózakötetében is a történelmi háttér, a diktatorikus rendszerek csak homályosan jelennek meg, Csutaknál a gyermeki érzékelés a szűrője. A Csendélet sárkánnyal című novellafüzér a gyermeki tapasztalatokat a szürreális víziókkal mossa egybe, így kilép a Dragomán-féle realista szocializmusábrázolásból, és a groteszk érzékisége, és az idill ábrázolásának és megbontásának kettőssége szervezi a szövegeket.

 

A könyvtárszobában egyre fogy a tér, besűrűsödnek az emberek a Krasznahorkai–Szegő beszélgetésre, hiába tesznek be ventillátort, az csak felkavarja az elhasznált levegőt, de nem frissíti. A fáradtság és a meleg okozta punnyadás az érzékelés újrafelosztásához vezet, és Krasznahorkai anekdotázása mintha egy Tarr-filmmé alakulna át. Vannak pillanatok, mikor már követhetetlenné válik a nevek hálózata, és mindez a legutolsó kötete, a The Manhattan Project kapcsán bomlik ki, amit egy ösztöndíj elnyerése által írhatott meg Manhattanben. Az ő jelentléte átkötés a magyar és az amerikai irodalom és kultúra között, privát összeszövöttségben mutat meg revelatív csomópontokat, miközben az államok térképét körbejárjuk rövid útbaigazításokkal, anekdotákkal tűzdelve.

 

A vacsorától már csak a jóllakás érzetét várom, nem a szellemi tisztulásét, viszont végre egy Jónás Vera-koncert következik a programban, ami mellett fura fénycsíkokat fotózunk a teraszról, fröccsözünk, és kezdődik valamiféle lazítás. Aztán Garaczi László Berta Ádámmal járta el a plazmabál első keringőjét, majd a lemúr-sorozat keletkezéséről, motívumkészletéről, emlékezésmodelljéről, alteregókról és korabeli akciókról disputált.

 

Az ötödik napon még megtartották a délelőtti szemináriumokat, majd ezt követte a József Attila Kör éves gyűlése, ahol az eddigi évekhez képest nemcsak az új tagokat szavazták meg, hanem új elnököt is választottak, mivel Gaborják Ádám mandátuma hat év után végleg lejárt. Az elnök Nagy Kata költő lett, aki nagy támogatottsággal indul az új ciklusnak. Gratulálunk neki, és minden új JAK-tagnak, várjuk a következő tábort. Addig próbálok én is erőt gyűjteni a huszonhárom órás eljutáshoz és hazakeveredéshez.

 


© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva