SzIF Online

Borbáth Péter meséi

Részletek a Csimota Kiadónál 2018 novemberében megjelenő Együtt a Pörkeföldre című kötetből.

Most Bocskojánon volt a sor: kőszerű, lemezes bőre izzani kezdett a dühtől, szeme elhomályosodott, félő volt, hogy lángra kap mögötte a bunker parafa-hangtompítója. Zazil aggodalmasan nézte a jéggé dermedt Tivonult és a pöfékelő, széjjelfeszülő Bocskojánt: a találmányoknak egyáltalán nem tesz jót ez a váratlan hőingadozás, de inkább csöndben maradt, nehogy rontson a helyzeten. Bocskojánból eleinte csak hörtyenések, szisszenések bújtak elő, mire végre meg tudott szólalni.

 

Második rész

 

Borostyánállapot

 

Niru korábban félénk volt és szótlan, azt hitte, örökké így is marad. Amikor azonban Sündört kellett megmentenie, elpárolgott belőle a félelem. Olyan ijesztő lényekkel kötött barátságot, mint a hatalmas, kőbőrű Bocskoján, az aggodalmaskodó Mirminyó, a bűzös, mogorva Tivonul vagy az őrült tekintetű Zazil.

 

Mostanra már semmi ijesztő nem maradt bennük! A mogorva Zazil például azon kapta magát, hogy szívélyesen meghívja magához Bocskojánt és Mirminyót vagy Tivonul Buffogót vagy Nirut vagy Sündört. Vagy egyszerre mindenkit! Hát mi történt a régi magányos bunkerrel?! Tele lett vendégekkel, akiknek Zazil lelkesen magyarázta a találmányok működését.

 

Azóta, hogy két darahullással ezelőtt Niru betette hozzá a lábát és a pillanatszorító segítségével megmentette Sündört, új értelmet nyertek a találmányok. Zazil néha arra ébredt, hogy ezt motyogja magában: életet mentett a pillanatszorító! Megmentettem Sündör életét!

 

Sötét, hideg estéken Zazil néha úgy érezte, mintha csillanó, merev borostyánkő fogná körbe a testét. Úgy ült ott, ha akart, se tudott volna megmoccanni. Ilyenkor két lehetősége volt:

 

Első: – benne, marad a borostyánállapotban, és évmilliókkal később megtalálják, mint megkövült Zazilt, alaposan megvizsgálják, múzeumba kerül, és a látogatók csodájára járnak a régmúlt idők egyik legeredetibb gondolkodójának. Azt remélte, hogy esetleg a gondolatai is beledermednek ebbe a borostyánságba, és majd kiolvashatják a lelkes kutatók, utódok, miken is törte a fejét ez a kiváló lángelme.

 

Második: – vagy inkább és főleg! Feltalál valami elképesztően fontos, hihetetlenül lényeges, hiánypótló eszközt, ami egyszer és mindenkorra megváltoztatja a világ addigi menetét, segít, egyszerűsít, és így tovább.

 

Eddig mindig a második lehetőség érvényesült. Átcikáztak agyán az ötletek, narancsos villanások a borostyánburokban.

 

Olyan ötlete támadt, hogy hirtelen lefoszlott róla a borostyánburok: ez még a pillanatszorítónál is fantasztikusabb! Ezzel az eszközzel minden megváltozik!

 

Egy álommángorló!

 

Napokig elő se bukkant a bunkeréből, olyannyira belefeledkezett a munkába, hogy nyitva felejtette a szupertitkos ajtót.

 

Bocskoján gyanakodva nézte a természeti jelenést: Zazil ajtaja tárva-nyitva áll! Tivonul Buffogó épp akkor ért oda. Most már ketten nézték a kitárt ajtót, Tivonul könnyedén slisszant át a nyíláson, Bocskoján megvárta, amíg a Buffogóhoz tartozó masszív szagfelhő is átpréseli magát a résen, majd ő is betuszkolta magát.

 

Zazil az asztal fölé hajolva matatott, meg se lepődve fordult oda Bocskojánékhoz, és mintha csak folytatna egy megkezdett beszélgetést, kedélyesen megszólalt:

 

– Titeket is bosszant, amikor ébredés után összekuszálódnak az álmaitok? Elkezded rakosgatni a fejedben, de csak bonyolódik, kavarodik, nem áll össze. Ezzel az álommángorlóval – emelt fel egy drótokkal teleaggatott hosszú, bordázott faütőt – egyenletesre püfölheted a legkuszább álmodat is, a drótszálazó szépen elkülöníti egymástól a különböző álomszinteket.

 

Tivonul figyelmesen forgatta kezében az álommángorlót:

 

– És hogy kerülöd el a sérüléseket?

 

– Mire gondolsz pontosan? – nézett rá Zazil.

 

– Hát, mire kiklopfolod a fejemből az álmokat, semmi sem marad a fogsoromból meg a koponyámból.

 

– Ja, azt még nem mutattam? – lelkesedett Zazil, és egy kis tubust vett elő, ami egy dobozhoz volt rögzítve, – ez itt az álomszipka, úgy kiszippantja az orrodon keresztül az álmaidat, mintha soha ott se lettek volna.

 

– És hogy kerül vissza a fejembe a szétszálazott álom? – akadékoskodott tovább Tivonul.

 

– Miért kéne, hogy visszakerüljön? Berakod a vitrinbe és bármikor megnézheted.

 

Zazil vitrinében meggyötört, kiklopfolt, filézett, nyúzott álmok lebegtek egyforma befőttesüvegekbe zárva.

 

 

Harmadik rész

 

Az álommángorlás előnyeiről

 

– Ha jól belegondolsz, ezzel a szippantóval és az álommángorlóval meg lehet találni a megoldást a világ minden bajára! Mert amikor álmodsz, pont azokon a bajokon gondolkozol, amik napközben gyötörtek! Majd amikor felébredsz, már csak a megoldás emléke marad, de azt is hamar elfelejted, amint megmosod az arcod és nekikezdesz a napnak – Zazil nem tudta már hová fokozni lelkesedését, lábujjhegyen állva, karját kitárva, szinte kiabálva folytatta. – Az álomszipkámmal azonban kiszippanthatod a legjobb ötleteket, és rátalálhatsz minden bajok megoldására!

 

– Nem addig! – morrant Tivonul Buffogó és leült egy vatelinnel tömött matracra –, nekem aztán bogozhatnád az álmaimat, semmire sem mennél vele. Hanem a gyaloglás! Hanem a táj! Menj végig a lápvidéken esti félhomályban, ázz bőrig a Villám-hágónál, pörkölődj a Tábla-fennsíkon, rágjon a fagy metsző szélben, miközben gyalogolsz és megpihensz, alszol és gyalogolsz, hidd el, ott lesz mind a megoldás. Amit addig bajnak hittél, elillan. Nem kell itt az álmokat szálazni, Zazil, elég, ha a bőrödön érzed a világot, és minden problémádra megoldást találsz!

 

Bocskoján a villámzóna-kaland óta egész jóba lett Tivonul Buffogóval, de ez a fennhéjázó magabiztosság megint kihozta a sodrából, a szónoklat közben felváltva dühöngött és nevetgélt magában. Mikor Tivonul befejezte, épp a nevetgélésnél tartott:

 

– Ja, csak juss haza élve, miután megoldódott minden problémád! – heherészett, miközben magába tömött néhány pirított vulkáncseppet az odakészített tálkából. – Aztán meg – folytatta félig teli szájjal –, aztán meg neked nincs is túl sok problémád, Tivonul, se házad, amit rendben kell tartanod, se családod, akikről gondoskodnod kell, se munkád, amit elvégeznél! – porolta le kezéről a morzsákat Bocskoján. – Nincs más problémád, csak azok a fenemód nagyívű gondolataid!

 

Tivonul Buffogó mozdulatlanul ült, mint aki nem is hallja Bocskojánt, egészen összehúzta magát, a levegő egyszerre mintha lehűlt volna körülötte, zöldes tekintete fagyott tengerszemként csillant sötét arcában.

 

– A gondolataim – mondta végül alig hallhatóan –, hát igen, Bocskoján, nekem vannak gondolataim! Ha a te fejedbe mászna be Zazil az álommángorlójával, néhány hiányos rozsdalé-recepten és a mészkőfőzelék maradékán kívül nem sok mindent találna.

 

Most Bocskojánon volt a sor: kőszerű, lemezes bőre izzani kezdett a dühtől, szeme elhomályosodott, félő volt, hogy lángra kap mögötte a bunker parafa-hangtompítója. Zazil aggodalmasan nézte a jéggé dermedt Tivonult és a pöfékelő, széjjelfeszülő Bocskojánt: a találmányoknak egyáltalán nem tesz jót ez a váratlan hőingadozás, de inkább csöndben maradt, nehogy rontson a helyzeten.

 

Bocskojánból eleinte csak hörtyenések, szisszenések bújtak elő, mire végre meg tudott szólalni:

 

– Én nem bánom, fogadhatunk, ha nagyon akarod, döntse el Zazil álommángorlója, kinek van több minden a fejében!

 

És nekifogtak az álomversenynek!

 

A könyv FB-oldala: https://www.facebook.com/sundoresniru

 


© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva