SzIF Online

HNB

A túlélő zavara

Olvasni kezdem, és ezzel párhuzamosan a hangját hallgatom, a versmondását. Aztán egy önkényesen kiválasztott ponton megállítom a felvételt, és egy idétlen pillanatban felismerem, hogy ez rokonítható a versben is megszólított transzcendens hatalom cselekvésével, de a verset olvasom tovább, mint aki a halált mímeli, ha az megszakítás és elhallgattatás. Bármikor előállíthatom azt a csendet, amit a halál csendjéhez mérek (kiéhez?), a csendet, ami innentől kíséri az olvasásom.

1145_20190318123221.jpg

 

Tovább

Oldás és kötés

Gurulsz, mint egy villamos, ami a végállomás felé haladva közlekedhetetlenné teszi a haladását lehetővé tevő és irányát meghatározó sínpárt, felszántja maga után a földet. Nem műveli meg, de előkészíti valami másnak: növények törnek át a leburkolt felületeken. Aztán a teljes közöny és részvéttelenség megnyilvánulása ebben a sorban: kit érdekel hogy erre jártál. Megerősítése vagy visszavonása az előbbieknek?

1144_20190313100353.jpg

 

Tovább

Kányádi csillagai

Lukács is arról beszél, hogy „jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban”. Kányádi versének utolsó szakaszaiban, mint láttuk, a végidők jelei bukkannak föl, s a vezérlő csillag hiánya sajátos módon egyszerre jelzi az eszkatont és a második eljövetelt, de a Krisztusra mutató jel eltűnését, a jézusi vezetés megrendülését is – erre a kettősségre rímel a költemény legvégének ironikus rétegzettségű viszonya a feltámadás-hithez.

1142_20190306124145.jpg

 

Tovább

Állni ódon városkapukban

Egymásba úsznak a gondolatok: a fennköltre rímel a póri, a félszegre a bátor, az általánosra a személyes, a lelket emelőre a szégyellni való, közelre a távol, és rímhelyzetbe kerül az idegennyelvű (nem véletlenül román, latin vagy német) szó a magyarral. A protokollnak a rímhívója annak, hogy romolnak. A világ, a közös és a személyes világunk visszavonhatósága fölötti mély döbbenet, a feltámadás reményének megkérdőjelezettsége, az örömök felejthetősége, omolhatósága – mindez bizonyosságok után jajveszékel. Isten kell.

1093_20181202180126.jpg

 

Tovább

Mozart és Bartók, Bécs és Kolozsvár

Hol, melyik pontján akasszam belé a csáklyát? Amikor irodalmi, nem pedig filozófiai nemzetnek mondjuk magunkat, rögtön ezt a hagyományvonalat skicceljük föl; a hosszúvers korunk szellemi klímáját sugározza, társadalmi problémáit avatja poétikai problémákká. Miközben persze, ahogy az amerikai újhistoristák rámutattak, a történelem és a diskurzus egymást kölcsönösen feltételezik; a hosszúvers önbeteljesítő jóslatként behatol a valóság szövetébe, objektiválódik. Így ha a szoros olvasat módszerét követjük, vizsgálódásainkba kell vonnunk az eszmetörténetet. Ha az irodalomtörténeti panorámába helyezzük a hosszúverseket, a legcsiszoltabb elméleti fogódzókat is oda kell nyújtanunk melléjük.

1079_20181109185243.jpg

 

Tovább

Gondolatok Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című verséről és annak szavalatairól

A kasztrált éneke viszont nem saját érzelmeit fejezi ki, hanem inkább csak bizonyos emóciókat akar felkelteni a hallgatóságban. Mintha erre utalna Kányádi versének következő passzusa: Mit szólhat isten amikor / heréltek zengik az ő dicsőségét / csupa semleges hang neutrum / neutrum neutru-u-um. Azonban Kányádi versében ez egyértelműen veszteségként könyvelhető el. A „neutrum”-ban egyrészt az énekes testének megcsonkítása, másrészt hangjának elveszett index mentis-jellege is belehallható. De figyelemreméltó a szavalat hanghordozása is, ugyanis Kányádi az idézet utolsó sorában énekelni kezd.

1078_20181108111249.jpg

 

Tovább
© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva