SzIF Online

HNB

Halottak napja – mindig

A harangszó időbelisége, elválva metonimikus hordozójától, nem az én elvesztésével, hanem annak felejtésével kapcsolódik össze, azonban a variatív ismétlés formulájában a fordítás már a megszólított felejtésébe alapvetően másként lép be. Amíg a megszólítás a harangszót is a felejtéssel rokonítja, addig a megszólított hasonlatában az már az elvesztés, a veszteség (verloren) viszonyában jelenik meg. Éppen akkor, amikor a nyelv távozik a beszélőtől, átalakul a visszatérésben.

1162_20190422160043.jpg

 

Tovább

macht nichts mondta

A megszólított léte ily módon egy olyan jövő felől nyer értelmet, amely nem egyszerűen a halállal, hanem a szubjektivitás totális pusztulásával, a végességből a – koszorúba fontság által figurált – végtelenbe való átmenettel esik egybe (Befonnak egyszer téged is / valami pompás koszorúba). A végesből a végtelenbe, az ismerősből az idegenbe való átmenet egy fenomenológiai világ megsemmisüléseként azonosítható.

1161_20190421193131.jpg

 

Tovább

Szabófalvától San Franciscóig

Hogyan lehet egy nagy verssel foglalkozni? Mindig vissza-vissza térve, rapszodikusan, nekidurálódva, átfogóan és végiggyalulva, ide-oda lapozgatva, ugrálva, lázasan gondolkodva, kijegyzetelve ezt, azt, mindig mást, hátulra, valahova mélyre az agyba raktározva belőle darabokat, az egész derengését. Képeket lapozva, kérdezve, állítva. Ülve, fekve. Napfénnyel szemben. Nem mondom, hogy így, ahogy én tettem, csak így is talán. Sose legyünk egyedül halottak napján. Legalább ez a vers legyen mindig velünk.

1152_20190327102021.jpg

 

Tovább

A túlélő zavara

Olvasni kezdem, és ezzel párhuzamosan a hangját hallgatom, a versmondását. Aztán egy önkényesen kiválasztott ponton megállítom a felvételt, és egy idétlen pillanatban felismerem, hogy ez rokonítható a versben is megszólított transzcendens hatalom cselekvésével, de a verset olvasom tovább, mint aki a halált mímeli, ha az megszakítás és elhallgattatás. Bármikor előállíthatom azt a csendet, amit a halál csendjéhez mérek (kiéhez?), a csendet, ami innentől kíséri az olvasásom.

1145_20190318123221.jpg

 

Tovább

Oldás és kötés

Gurulsz, mint egy villamos, ami a végállomás felé haladva közlekedhetetlenné teszi a haladását lehetővé tevő és irányát meghatározó sínpárt, felszántja maga után a földet. Nem műveli meg, de előkészíti valami másnak: növények törnek át a leburkolt felületeken. Aztán a teljes közöny és részvéttelenség megnyilvánulása ebben a sorban: kit érdekel hogy erre jártál. Megerősítése vagy visszavonása az előbbieknek?

1144_20190313100353.jpg

 

Tovább

Kányádi csillagai

Lukács is arról beszél, hogy „jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban”. Kányádi versének utolsó szakaszaiban, mint láttuk, a végidők jelei bukkannak föl, s a vezérlő csillag hiánya sajátos módon egyszerre jelzi az eszkatont és a második eljövetelt, de a Krisztusra mutató jel eltűnését, a jézusi vezetés megrendülését is – erre a kettősségre rímel a költemény legvégének ironikus rétegzettségű viszonya a feltámadás-hithez.

1142_20190306124145.jpg

 

Tovább
© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva