Költészet

Lackfi János verse

Nem tudod, mi nyomja lelked, / Rosszkedv, front? Valaki feltett / Szándéka, száz apró tüskét / Üssön bőröd alá tüstént! / Nem tudod, mért lett jókedved, / Felhő, madár, pille repked, / Táncra nincs bár jó okod, / Minden sejted vigyorog! // Ember! önző vágy kormányoz, / Hogy kígyót-békát kiáltozz. / Mélyre süllyed el az érték, / Feljön a fos, naná, még szép! / Ember! önző vágy vezérel / Azonosulni vezérrel, / Zengni: vannak pötty hibák, / Mégis éden a világ!

784_20170806100447.jpg

 

Tovább

Sánta Miriám verse

Sosem fáradt, de jól titkolja. / Túlcsorduló energiáit szándékosan / igazítja távoli eseményekhez, / a közeliek számára banálisak. / Ügyes kis traumákat javít fel, / legalábbis megpróbál javításokat / kieszközölni rajtuk. Úgy idézem / ahogy ő időz el velem, kedvesen, / hogy úgy érezzem, rászorulok. / Kinyitja. Becsukja. Azt hiszi, / forradalmár. Azt hiszi.

783_20170801143313.jpg

 

Tovább

Simon Bettina verse

próbálj meg te is hozzászokni a halál gondolatához. noé nem hitte el, amit hallott, mert nem látta istent, csak azt, hogy valami árnyék követi. egy kiszáradt tenger partján alszik, vette észre nemsokára, és hallotta, hogy a tenger levedlett bőrének repedéseiből csörgedezik felé a víz

782_20170731170859.jpg

 

Tovább

Vas Máté versei

fiunk az apját / a családi albumból ismerte, / onnan gyalogoltam elő, / koszosan és hallgatagon, / átvenni egy tízéves fotó helyét. // most frontok nyílnak bennem, / a járdán zenekari árok: / az első sor a húrokat tépkedi, / letöri a hangszer nyakát, / míg mások félárbócra eresztik / aggodalmuk, a karmester / pálcát törve léptet el; // ha szék leszünk, amin ülni / lehet, majd szétszedni tűzifának, / hát bevallom, félek.

752_20170619140809.jpg

 

Tovább

Szolcsányi Ákos verse

tündéri a metszet, melyben / már felismerik a sodrást, / és még félreértik, egyszer / felkínált, elrontható, híg, / címzettre és feladóra / csiszolt kiváltságnak vélik, / mintha lenne ínyenceknek / szánt levegő, innen a csók / büszkén túlzó mozdulata, / ezt felejtik el utána, / összenéznek, egyenetlen / pírfoltjaik, szájuk szélén / horgonyzó szőrszálaik, most / először nem a tükörben, / hanem a maguknak vallott / másikon látva, legyőzik / kezdő gőgjüket, csak egy szót / ismételnek, te, kezük a / combok takarásában, de / egyikőjük sincs felül

738_20170531120730.jpg

 

Tovább

Lanczkor Gábor versei

Keze, lába, feje, törzse mint / Egy miniatűr férfié; / Meztelen, de felsőteste mintha / Fátyolba lenne csavarva; / Olyan magas, mint egy teáspohár, / Annyit nyom, mint egy tulipán feje – / tizenkét grammot összesen. / Szirmostól, porzóstól-bibéstől, / Szár nélkül: / Nincsen súly ellenében.

725_20170517114113.jpg

 

Tovább
© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva