A város első felhőkarcolója / egy hatalmi versengésben épült, / anélkül, hogy egyeztettek volna / a közeli reptérrel. / Legfelül kávézó működött, / oda járt egy költő, amíg le nem ugrott. // Az eset után / pléhszoknyát adtak az / épületre, / hogy a következő / ne a járókelőkre essen.

Úgy képzeltem, / koncentrikus körök leszünk. / Te a kisebb, én aki átölel. / Valahogy mégis / rajtam kívül estél. / Épp, hogy egy / közös érintőnk van, / de az pont elég. / Majd rajta keresztül húzok / origóból origóig / egy vektort. / Irányok és normák nélkül, / centrális egyenest. / Nálam van a kezdőpontod.

a vágódeszkán várta az ütést. ha fejbe vágják, nem érzi a kés visszavonhatatlanságát, de az amatőr gyilkosok nem a praktikusságra törekszenek. csak enni akarnak, mielőtt munkába mennek. nem tudom mennyit szenvedett, mennyi ideig vághatták a fejét. amikor felébredtem, már csak a test nélküli koponyát láttam. tátogott.

már ne én akarjam, / és mindenáron megoldani, / hogy mi is az a látás, és előre / rettegés. hogy az nem ugyanaz. / hogy akkor inkább a fák meg a félreértés, / bármit gondoljak, sodorjanak

egyetlen vízcseppként / kavarogtunk sűrűn, spirálos tölcsérben / a nulladik pontig, szédülve // a reggeli hajcsat koppanásától. / Éjszakába zúduló hideg víz, / és még nedves tincseimben / illatos koronád fénylett

Most is, mint amikor először késtél, / a hűség vályogfalai mögött törökülésben reszketek. / Sokadik tél ez, fázom. S hogy meg ne szokjam, / szélesre tárok ajtót, ablakot, és várom, hogy / a huzat újra megtanítson.