Hírlevél feliratkozás

Keresés

Bőbeszédű hallgatás

Tompa Andrea debreceni könyvbemutatójáról írt Szilágyi Szilvia

Hol húzódik határ a mindennapi élet és kollaboráció között, ki irányítja az időt és kinek irányítják az idejét? – foglalták össze a beszélgetőpartnerek a regény egyik fő kérdéskörét. Bár hajlamosak vagyunk Vilmos történetét sikertörténetként olvasni, Vilmost szocialista self-made manként elképzelni, ő tulajdonképpen egyfajta áldozata a rezsimnek, az ő ideje és tekintete irányított – mutat rá az írónő, számára az a győzelem, ha az embertől nem lehet elvenni valamit, így a regény tulajdonképpeni sikeres története inkább az Eleonóráé, akit, ha fizikailag meg is törtek, képes volt megőrizni integritását.

 

(Szirák Sára felvétele)

Éppen két hete, május 15-én hirdették ki a Libri-díj nyerteseit. A korábban felállított, tízes listában ott voltak Nádas Péter, Spiró György, Tompa Andrea és Vida Gábor regényei, Bödőcs Tibor paródiakötete, Parti Nagy Lajos, Peer Krisztián és Tolnai Ottó verses-, valamint Földényi F. László és Kemény István esszékötetei. A Libri irodalmi közönségdíjat az olvasók Bödőcs Tibor Addig se iszik című művének ítélték oda, míg a Libri irodalmi díjat az öttagú szakmai zsűri (Bálint András, Beck Zoltán, Fullajtár Andrea, Károlyi Csaba, Szilágyi Zsófia) döntése alapján Tompa Andrea Omerta – Hallgatások könyve című vaskos regénye érdemelte ki.

Az irodalmi díj nyertesével, az immáron háromkötetes írónővel beszélgetett két éve és idén, május 24-én is Uri Dénes Mihály irodalomkritikus a debreceni Hatvani István Szakkollégium rekkenő hőségében, a Szakkollégium, a Fiatal Írók Szövetsége és a Járom Kulturális Egyesület szervezésében. És ha már Libri-díj, a beszélgetés nyitó kérdésében Uri Dénes a szakmai érdemek fontosságáról, tartalmáról faggatta Tompa Andreát, akinek nem kis tapasztalata van a díjak terén, hiszen a Libri elismerésén kívül magáénak tudhatja többek között a Békés Pál-, Artisjus-, Déry Tibor- és Márai Sándor-díjat is.

Tompa Andrea a kérdésre válaszolva elmondta, a független szakmai díjaknak van tartalmuk, a Libri például erős marketingjelenlétével is az olvasás, a kortárs irodalom népszerűsítését tűzte ki zászlajára, noha a szerzők személye helyett, érdemesebb lett volna még inkább magukra a döntőbe került művekre fókuszálniuk a kampányban – jegyezte meg. Az állami díjakat azonban kiszámíthatónak és problematikusnak tartja. (Láthattuk, olvashattuk, amint 2015-ben Márai-díjat igaz átvette, de a díjjal járó pénzjutalmat az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlotta fel.)

A felvezető kérdés után Uri Dénes jóval inkább szakmai műhelytitkok felé evezett, az írás és utómunka folyamatáról, a regények terjedelmi stratégiájáról érdeklődve. Tompa Andrea úgy látja, eddigi történetmesélései azt mutatják, hogy nehezen tud ráfutni a drámai fordulatokra. Legújabb, OmertaHallgatások könyve című regénye ugyan száz oldalasnak indult, végül a hatszázat is meghaladta, korábbi regénye a Fejtől s lábtól is több száz oldalas, és debütáló műve, A hóhér háza sem egy vékonydongájú könyvecske. Ugyanakkor számára nagyobb élvezeti értéke is van egy ráérős, nyugodtabb idegrendszerű világ megalkotásának, amibe naponta nagyjából két órán keresztül belefeledkezhet – bevallása szerint ugyanis ennyi időt tud rászánni a családi és szerkesztői feladatok mellett az írásra. A férfi íróknak ilyen szempontból némileg könnyebb dolguk van – jegyzi meg félig tréfásan – hiszen „van ki ráadja a gyerekre a pizsamát”, neki viszont, ahhoz, hogy melegen tudja tartani a készülő regényét, meg kell találnia magában a produktív munkához szükséges „gyorskapcsolót”.

Az, hogy a kritikaírás és szerkesztés azonban mennyiben segíti a regények írásfolyamatát, számára kétséges, úgy véli, a kritikaírás direkt módon nem vezet el a fikcióhoz, folyamatos kapcsolata a kortárs művészettel azonban inspiráló, bátorságot merít belőle, így az őt érő kritikát is könnyebben képes elfogadni, megtanulta, hogy a tökéletességet való hajszolás ellenére, olykor a hibákban rejlik az emlékezetes alkotás titka – válaszolva egyben azokra az általa egyébiránt jogosnak ítélt kritikákra is, amelyek felróják a regény fejezeteinek, könyveinek szabálytalanságát, a Vilmos nevű narrátor dominanciáját, és az ebből fakadó „politikai korrektség” hiányát.

A narrációs eljárás kapcsán az írónő regénye alakulástörténetébe is betekintést engedett, elárulta, eredetileg öt elbeszélőt tervezett, Kali, Vilmos, Annuska és Eleonóra mellett Annuska lovának szólamát is megírta, amelyen keresztül szemléltette az 50-es években végbement nagy romániai állatmészárlásokat, ember és állat kollektív szenvedéstörténetét, azonban ez a mitikus, sőt mesei szál nem alkotott koherens egységet a „földhözragadt” történettel, így képtelen volt elengedni az elbeszélő a ló szólamát. A narrátorok száma előző regényeihez képest még így is számos, saját empirikus tapasztalat hiányában, a történelmi, társadalomtörténeti hitelesség megtámogatására a többszólamú elbeszélési módhoz folyamodott.

Hol húzódik határ a mindennapi élet és kollaboráció között, ki irányítja az időt és kinek irányítják az idejét? – foglalták össze a beszélgetőpartnerek a regény egyik fő kérdéskörét. Bár hajlamosak vagyunk Vilmos történetét sikertörténetként olvasni, Vilmost szocialista self-made manként elképzelni, ő tulajdonképpen egyfajta áldozata a rezsimnek, az ő ideje és tekintete irányított – mutat rá az írónő, számára az a győzelem, ha az embertől nem lehet elvenni valamit, így a regény tulajdonképpeni sikeres története inkább az Eleonóráé, akit, ha fizikailag meg is törtek, képes volt megőrizni integritását, „belső drive-ját”.

A beszélgetés végén Uri Dénes az írónő jövőbeli terveiről érdeklődött, emlékeztetve, hogy két évvel ezelőtt úgy nyilatkozott, a harmadik Kolozsvár-regény után elengedi a várost. Tompa Andrea ezúttal nem zárkózott el állandó helyszínétől, de ha lehet, inkább a 20. századi történetekkel szakítana – vallotta be – s a jelenhez tartozó adósságát törlesztené a jövőben. Esetleg egy kortárs környezetben játszódó monumentális Kolozsvár-regény formájában? Amennyiben tartjuk az „ütemtervet”, két év múlva kiderül.

 

Szilágyi Szilvia 1993-ban született Székelyhídon, a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskolájának hallgatója.