Elillanó idegenség-érzet

Részletek

(Marcsák Gergely felvétele)

A korzón állunk tétlenül, bizonytalanul (valójában Volosin utca vagy вул. Волошина), amikor hozzánk lép egy barna dzsekit viselő nő, aki ukránul, majd magyarul köszön és jókívánságait tolmácsolja. A mosoly az arcunkra fagyhat, nem áruljuk el, melyik nyelven értjük meg a szavait. A némaság miatt hátrál, a patika falához támaszkodva figyel minket, a szavainkat, hogy később ismét visszatérhessen és elhangozhasson: skót magyarok. A kéregető nő szavai azt jelentik: meghozta az ítéletét, és szerinte mind a négyen Magyarországról érkeztünk Ungvárra, ahol épp várunk valamire és/vagy valakire.

Ez a jelenet az április 6-i program részévé válhat, pontosan illeszkedik a Részek és párbeszédek című beszélgetés azon részletéhez, amely az idegenséghez és annak rögzítéséhez kapcsolódik.

Az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karán (a program szervezése és lebonyolítása között eltelt idő alatt utóbbit már hivatalosan is átnevezik) a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék biztosít helyszínt (Bercsényi Miklós Könyvtár) és hallgatóságot az említett esemény számára. A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT), valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) közreműködésével létrejövő rendezvényen Csordás László, a KVIT elnöke beszélget Korpa Tamással, a FISZ társelnökével.

Csordás László bevezetőjében elmondja: a jövőbeli rendezvénysorozat egyik célja, hogy a fiatalok, akik szeretnének a kortárs magyar irodalmi életben részt venni, lehetőséget kapjanak a megmutatkozásra. Ezt követően bemutatja Korpa Tamást, majd megjelöli a beszélgetés témáját (pályakezdés, verseskötetek, költői nyelv, olvasási szokások). Szó esik (a nagyon is konkrét és a nagyon is absztrakt) határátlépés kényszeréről, részletesen is annak a folyamatnak a sajátosságairól, melynek során a schengeni térségbe érkezünk vagy onnan távozunk. Ennek összefüggésben Korpa Tamás a bőrönd felnyitásának rituáléját említi, majd utal Petri György egyik versére, melyből kiderül: olykor a lírai én átvilágítására is sor kerülhet. Az irodalom- és filozófiatörténeti utalássorozat a későbbiekben is előtérben marad, a hallgató ennek köszönhetően gondolkodhat az észlelés, lét-tapasztalat, városlátogató, tér-memória fogalmakon.

Korpa Tamás a jó vers kapcsán szól arról, hogy olvasményélményei alapján úgy látta, mindenki egy többé-kevésbé jól detektálható lírai köznyelvhez kíván kapcsolódni, emiatt sok költemény önismétlővé válhat, egy nagyon hasonló verset írt mindenki. Hozzáteszi, hogy erre a jelenségre minden korszakból hozhatók erős példák. Ezzel szemben bízhatott a kocka fondorlatosságában, azaz az eltérő utat választott Kovács András Ferenc, Marno János, Tandori Dezső, Tolnai Ottó irányválasztásában. Lehetséges mestereinek megnevezésekor elkülöníti a személyiséggel és a szöveggel való találkozás élményét. Borbély Szilárd, Kemény István, Térey János neve merül fel ekkor.

Csordás László kérdése nyomán a beszélgetés újabb fordulatot vesz: az Inszomnia című verseskötet címének keletkezésére, valamint az ikervers fogalmára, a kötetkompozícióra mint szükséges rosszra helyeződik a hangsúly. Ha egy bizonyos téma egy adott pillanat két alibijeként, megtörténéseként működik, abból egy sorozat is alkotható. Így keletkezett harminc közlemény Metapillanat cikluscím alatt, az Inszomnia előéleteként. Összesodorható-e egyetlen verssé az egymással párbeszédbe léptethető, ugyanakkor autonóm versek összessége? – teszi fel a kérdést Korpa Tamás, majd kiegészíti az okfejtést: sajátszerűnek érzi a kötet mindegyik alkotóelemét, melyet a szerzői szervezőerő egyesít, de nem tolakodóan, hanem inkább elegáns esetlegességgel.

Tőzsér Árpád szlovák nyelvű sorokat csempész egyes verseibe, említi Csordás László, majd hozzáteszi: miért van szükség az idegenségre, amely megjelenhet a versekben? Mindenkinek szüksége van idegenszerűségre. Nem? – kérdez vissza Korpa Tamás. Ahogyan Petri György írja, a szem csillapíthatatlan kíváncsiságáról lehet szó, az egyén arra törekszik, hogy nem várt helyzetekbe kerülhessen. A közép-európai vagy közép-kelet-európai perspektíva sajátosságaként el kell utaznunk egy bizonyos helyre ahhoz, hogy Rubens-festményt láthassunk. Az egyén, aki ezt egy antwerpeni katedrálisban minden nap megteheti, mi örömet találhat még? A tér, ahol vagyunk, megérez-e valamit belőlünk, vagy minden csak a saját konstrukciónk, amit rákényszerítünk a térre? Melyik állítás helyénvalóbb: a völgy, ami megölt valakit, vagy az egyén figyelmetlen volt és lezuhant? A természeti jelenség (egy lyukacsos karszthegység) tud-e egyszerre működni az olvasó számára értelemtelítettként, megmagyarázottként, leolvashatóként, és ezzel párhuzamosan a természetnek minden emberi ítélettől mentes munkáját képes-e felmutatni? Lehetséges-e a természet minden emberi ítélettől mentes képét bemutatni? A tér-memória – személyes önkény; a hegy általad fenséges, zárja le a gondolatmenetet Korpa Tamás.

Mi látható a kárpátaljai irodalmi hagyományból Magyarországon, van-e párbeszéd a részek között, teszi fel a kérdést Csordás László. Attól függ, honnan van takarásban, hangzik a válasz. Debrecenben egészen más látható, mint Budapesten. Berniczky Éva, Vári Fábián László, Balla D. Károly, Nagy Zoltán Mihály működése látható. A fiatalok közül senki? – kérdezi Csordás László. A megmutatkozás lehetősége adva van, például a Kolozsvári Kikötő. Kárpát-medencei Fiatal Írók Találkozója című rendezvényen, melynek alkalmával Korpa Tamás 2016-ban találkozott néhány kárpátaljai szerzővel, akik közül egy személy (Nagy Tamás) versei már megjelentek a FISZ és a Szépirodalmi Figyelő közös fórumán, a SZIFONline-on. Korpa Tamás hozzáteszi, hogy az írótábori lapszámbemutatók miatt is az Együtt című kárpátaljai irodalmi folyóirat ismert a szcéna jelentős része előtt. A KVIT írószervezetekkel való aktív együttműködése előrelépés a kárpátaljai fiatalok, egyetemi hallgatók, vers-és prózaírók, irodalomkritikusok számára a kétirányú közvetítés feladatának érdekében. Az olvasás és kritikaírás során az érintettek megismerhetik a közeget, amelybe be szeretnének lépni. Hangsúlyozza, ma nagyobb erőfeszítést kell tennie egy szerzőnek ahhoz, hogy koncentrált szöveget alkothasson (a figyelemelterelés mint Thomas Bernhard által már évtizedekkel ezelőtt megjövendölt „kortünet” miatt). Jó szövegeket írni, a legjobb fórumokon publikálni és nem kell kompromisszumot kötni, ezeket javasolja a fiatal szerzők számára. Beszél a FISZ kultúraszervező tevékenységéről, könyvkiadásról és a tehetséggondozásról.

Csordás László arra is kíváncsi, van-e különbség aközött, hogyan olvas a SZIFONline főszerkesztőjeként, irodalomkritikusként és költőként? Értekező szöveget aprólékosan, szerkesztőként különböző szűrőket alkalmazva, költőként pedig nem tudom, de arra mindig kíváncsi leszek.

A sétálóutcában várakozunk tétován, aztán csatlakozik, akire vártunk, és haladunk az Ung felé. Közben arra gondolok, meghatároz-e engem, eltöröl-e belőlem valamit az, hogy az előbb tévesen ítélték meg lakhelyemet? Hová tartozom? Egy pillanatig idegennek tűnik a város, borús az ég, feltámad a szél, hűvös van, aztán a hídon meglátom a csonka lábú koldust, aki épp hallgat, csak a csonkot rázza és a papírdobozt tartja, mert nem tudja túlharsogni a gitáron játszó fiút. Megnyugszom, ez alkalommal csak egy pillanatig tartott az erős harmónia-hiány, a komfortérzet eltűnése, hamarosan ismét összpontosíthatok az épületek homlokzatára, biztosra veszem, hogy az egyik függöny mögül lexikon-őr vagy sápatag gyermek figyel, és írni is, tehát koncentrálni kell, az idegenség-érzet lehet, hogy szükséges, de ebben az esetben nem fertőz és semmiképpen sem tartós. Illékony.