Perifériára szorult (szür)realitás

Részletek

A házi feladatként kiosztott utasítás szerint először mindenkinek ismertetnie kellett egyetlen történetet: Fehér Miklós a vicces szituációkat szülő kocsmázások, bulizások apropóján Soltész Béla kötetéből a Banánízű karácsonyt választotta, ami a liberális és a konzervatív, a fiatalok és az idősek közötti sikamlós ellentéteket domborítja ki; Berényi Emőke számára is az Inbox történetei voltak emlékezetesebbek, annak ellenére, hogy szerinte a szövegek minőségileg ingadozóbbak, mint a monolitikusabb Angyalvacsorában. A kötet tárcanovellákat tartalmaz, és ezáltal olyan olvasóbarát könyv, ami erőteljesen reflektál a hétköznapok társadalmi és politikai eseményeire – ennek tükrében a Széphalom című novellát ismertette, amelyben patinás nyelv- és irodalomtörténeti háttérben fonódik egybe egy proli kamaszlány és egy magát jobb sorsra érdemesnek tartó magyartanárnő sorsa. Fehér Dorottya, elszakadván a humortól, az Angyalvacsora záró szövegét, a halált pátosz nélkül ábrázoló Kökörcsint mesélte el, ezzel felborítva a moderátor koncepcióját, aki arra számított, mindhárman egy-egy beérkező-szöveget választanak majd.

Mindannyian egyetértettek abban, hogy Papp-Zakor Ilka történetei mélyebb rétegekből fakadnak, átfogóbbak, a szerző mesélőkedve pedig magával ragadóbb, mint a gyakran csupán villanások erejéig felsejlő Soltész-történetek, amiknek viszont kétségtelenül remek a helyzetfelismerő képessége és kiválóan él az ebből származó komikum adta lehetőségekkel. Szövegei Tóth Krisztina tárcanovelláihoz hasonlatosak, mindig egy társadalmi jelenséget ragadnak meg, és a kötet címe is arra hívja fel a figyelmet, hogy a külvilágra adott válaszreakció az, ami a szövegek gyújtópontját képezi. A társadalomkritikai vetület ugyanakkor mindkét kötet esetében domináns: erős párhuzam vonható köztük a perifériára szorultak iránti kitüntetett figyelem tekintetében. Az Inbox könnyed hangvétele ellenére is képes elgondolkodtatni, míg az Angyalvacsora minden borongóssága ellenére képes mosolyt csalni az olvasó arcára. Erre a sodró, lendületes hosszúmondatok is rásegítenek, és az, hogy sok szörnyűség után mégis felcsillan a happy end lehetősége, ami rendszerint végül tragikumba, morbid, horrorisztikus, szürreális eseménybe csap át. Akaratlanul is úgy találtak egymásra a kötetek, hogy bennük – más-más megközelítésből ugyan – szociálisan érzékeny prózával találja szemben magát az olvasó. Míg az Angyalvacsora a mese és a naivitás felől közelít ehhez, az Inboxban a realitás és a groteszk keverékéből egyfajta szociopróza fejlődik ki, ami a szerző társadalomkutatói végzettségével is magyarázható.

Felmerült a kérdés, hogy vajon a szövegeket műfajiságuk vagy esztétikumuk teszi fogyaszthatóbbá. A három egybehangzó vélemény szerint az Angyalvacsorát az esztétikum, míg az Inboxot inkább a társadalomi reflexiók adják el (bár utóbbi esetében számolni kell azzal, hogy mit jelenthetnek ezek a szövegek majd egy következő generációs olvasónak, mivel az idő múlásával aktualitásukat veszíthetik). Elhangzott az a komoly felelősséggel járó kijelentés, hogy szépíróként Papp-Zakor Ilkáról a jövőben többet fogunk hallani, mert egészen egyedi világot épít ki az általa képviselt szürrealista realizmussal: alakjai mosómedvévé alakult lányoktól és a disznók módjára élelmiszerként feldolgozott angyaloktól egyre valóságosabb betegekké és hajléktalanokká alakulnak. Mindennek ellenére Soltész prózaírásában is fontos szerepet kap a megformáltság: az olvasó számára nyilvánvalóvá válik, hogy a kötetben előforduló tárcanovellák, karcolatok, rövidtörténetek megformálásában kiemelt szerephez jutnak a sűrítések és kihagyások, valamint a jelentésekkel való játék. Soltész a nyelvet több szinten mozgatja, rákérdez a megértés feltételeire, arra hogy a különböző kultúrák hogyan értik meg egymást, a kulturális korlátok hogyan befolyásolják a viselkedést, vagy rámutat arra, hogy az eltérő társadalmi státus milyen konfliktusokhoz vezethet akár az azonos nyelvet beszélők között is.

Az est folyamán elhangzott az az állítás, hogy az Inbox történetei a technikai fejlettség egy korábbi szakában nem születhettek volna meg; ahogyan arra a kötet címe, felépítése is rámutat, a történetek valamiképp az Y generációba születettek alapvető kommunikációs formáit jelenítik meg. A Skype-állapotjelzéseket jelölő cikluscímekre – amelyek az elérhetőségtől a jelen nem létig ívelnek – remekül ráfűzhetőek a mai közép-európai emberek állapota és világnézete is hűen tükrözik, bár  anakronisztikusan hathat például a Játékmester című novellában lefordított paplovag fogalma, de ebből a gondolatkörből fakad a talán leggyengébb szöveg, az Istenem, csak nehogy mém legyen belőlem című témája is. Papp-Zakor Ilka könyvének kompozíciója ezzel szemben kevésbé kifejezett, mégis jól kimutatható az az ív, amely a valóság felettiből lassan átvezeti az olvasót a mindennapok kegyetlenségébe, miközben a kötet anyaga mégis tömény masszává áll össze, ami Bodor Ádám, Berniczky Éva vagy Nemes Z. Márió műveivel mutat látens rokonságot. Az Inboxban ezzel szemben számos helyen tetten érhető a nyíltan vállalt intertextualitás, ami nem hat terhelően, talán csak Samsa Gergő történetében. Ha a kritikusok adhattak volna tanácsot a kötet címválasztásakor, Papp-Zakor Ilka nehéz helyzetben találja magát, ugyanis szóba került a letaglózó erejű Hélium, a Nagyapó Kesztűcskéje, ami cím funkcióját csak hiányosan tölthette volna be, a történet azonban a könyv egyik kiemelkedő darabja, mégis az kötetben elfoglalt helyét és a feltrancsírozott, megfőzött és eltartósított angyalokról szóló, egyszerre felemelő és sokkoló címadó szöveg tragikumát minden szempontból jó választásnak minősült.

Melyik kötetet ajánlható előbb olvasásra – hangzott az utolsó kérdés: amit bárhol, bármikor fel lehet lapozni, így talán könnyebben fogyasztható, az Soltész Béláé, míg az Angyalvacsora ínyenceknek számára nyújthat csemegét, komolyabb elmélyülést igényel a benne megjelenített poszthumán, bizarr dimenziók miatt. Ha egyperces tragikomédiákra vágyunk, bátran vegyük kezünkbe az Inboxot, ha azonban szeretjük az elnyújtott szenvedések okozta izgalmat, ahogy a Sakk című szöveg pácienseket megkínzó fogorvosai, azoknak mindenképp Papp-Zakor Ilka kötete javallott.

Az értékelés során mégsem volt könnyű dolguk az ítészeknek, és a különféle peremhelyzeket és marginális pozícióban lévő figurákat megjelenítő kötetek azonos, 7,56-os pontszámmal zárták az Olvass be! ötödik évadának utolsó alkalmát.