Nem szimplán lövöldözős kalandregény

Részletek

Szabó Róbert Csaba Alakváltók című könyvének bemutatója, Írók Boltja, 2016. május 4.

Szabó Róbert Csaba Alakváltók című regényében Románia 20. századi történetének egy kevéssé ismert epizódját dolgozza fel: a 2. világháború után a hegyekbe felhúzódó bandák történetét. A könyv Írók Boltjában tartott bemutatóján a szerzőt Gaborják Ádám kérdezte.

Szabó Róbert Csaba nem kívánt igazodni ahhoz a trendhez, hogy az 1989 előtti időszakot egy több száz oldalas, a múltfeldolgozás feladatát magára vállaló nagyregényben írja meg, helyette egy olyan kalandtörténetet alkotott, amelyben „lőnek is”.  Sztrogoff Mihály, Monte Cristo grófja, vagy éppen Az egri csillagok kedves gyerekkori olvasmányai voltak, hasonlóra vállalkozott hát ő maga is saját regényében.  A terjedelem miatt – csak 260 oldal – egy kicsit azért aggódott, de végeredményben így lett pont olyan, amilyennek mindvégig szerette volna látni.  A három idősíkban mozgó történetet egészen 1989-ig futtatja ki, kellett ez a távlat a megtörtént eseményekhez és a jelenhez képest is. 

Az író nagyjából egy évtizede találkozott Pusztai Ferenc és bandája történetével, és rögtön megragadta az a mozzanat, hogy a világháború végével akadtak olyanok, akik a fegyvereket összegyűjtve elvonultak a hegyekbe az új rendszer ellen harcolni.  Szerinte a westernfilmek világát idézi meg mindez. Nagyjából 30-34 ilyen banda létezett szerteszét az országban, összesen mintegy 600 taggal (a legutolsót 1962-ben sikerült a Securitaténak felszámolnia), köztük Pusztaiék egyetlen magyar csoportként kivételnek számítottak. Nem is voltak olyan jól felszerelkezve fegyverekkel, mint mások, de mégis Székelyföld Robin Hoodjainak számítottak.

A regényben Szabó Róbert Csaba sok olyan eseményt is ennek a bandának tulajdonít, ami másokkal esett meg, de úgy érezte, hogy éppen az ilyen beemelések révén lesz a történet hiteles. Figyelt arra is, hogy ne kuszálja össze nagyon a szálakat: bár nagyon szerette egy zsidó fizikus beszervezéséről szóló epizódot, végül kihagyta.  Az anyaggyűjtés – elsősorban levéltárazás – során egyébként rengeteg érdekes dologra bukkant, izgalmas élmény volt például, mikor rájött arra, hogy miért érez furcsának egy román nyelvű dokumentumot. A magyarázat egyébként egyszerű, hiszen arról volt szó, hogy magyar anyanyelvű, románul nem igazán jól tudó valaki írta azt a bizonyos szöveget.

 A szerző saját elmondása szerint klasszikus regénystruktúrákban, például hős-antihős konfliktusban gondolkozott, ugyanakkor nem akarta, hogy a negatív főszereplő – akit nagyon is gonosz embernek akart ábrázolni – román legyen. Helyette kitalált egy magyar származású figurát, akit a párt emel fel és képez ki profi belügyessé.  Ő román szeretne lenni, nevet is változtat, ám amikor bűnbakot keresnek, mégis őt veszik elő.

Szabó Róbert Csaba eddig elsősorban rövidprózai alkotásokról (lásd például a Fekete Dacia című elbeszéléskötet) volt ismert, a regény írása során sokat tanult önmagáról, például arról, miként tud hosszabb, nagyobb lélegzetvételű munkákat írni.  Másrészről bármennyire is kalandregénynek szánta az Alakváltókat, természetesen van egy mélyebb rétege is – a hatalom működésének ábrázolása –, hiszen egy írónak addig kell dolgoznia a szövegén, míg rá nem jön, mi az a felszín alatti mondanivaló, amit egy általa érdekesnek érzett karakter léte neki üzen.

Akad még egy komoly tanulsága a regényírásnak: Szabó Róbert Csabában közben érlelődött meg az elhatározás, hogy forgatókönyvírással is szeretne foglalkozni. Az Alakváltókból egyébként létezett egy hangjáték változat, a regényt pedig a forgatókönyvvel párhuzamosan írta. Ellentétben a médiumváltás szokásos útjával, ő gyakran előbb írt meg egy-egy mozzanatot a filmhez, majd emelte aztán át a regénybe. A forgatókönyv kész, a producernél várja a sorát, mikor valósulhat meg. Szabó Róbert Csaba örülne neki, ha a majdani filmben erdélyi színészek is szerepelnének.