Betekintés egy formamániás naplójába

Részletek

Lanczkor Gábor és Oláh Szabolcs debreceni disputájáról

Február 23-án a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének Könyvtárában zajlott le a már említett Intézet és a Fiatal Írók Szövetsége közreműködésével a Folyamisten bemutatója. No, nem egy transzcendens égiség szállt le közénk egy csoda keretében, „csak” Lanczkor Gábor friss regénye került a debreceniközönség „elolvasandó kortárs művek” listájára. A beszélgetés ötletgazdája, Korpa Tamás bemutatta a kötet szerzőjét: költő, író, ennek nyomán jó pár kötet szerzője, a Médeia Fiai nevű zenekar frontembere, számos díj birtokosa. A kezdő mondatok egy sokoldalú alkotó és személyiség képét előlegezték és megalapozták egyben egy érdekes beszélgetés lehetőségét.

(galéria nyílik - Uri Dénes felvételei)

A beszélgetés másik résztvevője, Oláh Szabolcs – irodalomtudós, a DE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének docense – rögvest folytatta is a megkezdett irányvonalat: összegezte Lanczkor Gábor eddigi meglehetősen sokrétű (lírai, zenei) munkásságát, illetve a szerzői image-t nagyban befolyásoló honlapjára is rátért, és ecsetelte a Folyamisten néhány epikai sajátosságát. Ebből pedig „egyeneságon” következett a feltett kérdés: Hogyan kezdjen bele valaki, aki most találkozik először Lanczkor Gábor munkáival, az olvasásba? A szó átadásával érkezett a válasz: „alapvetően költő vagyok”. Ezek után pedig ezt a szálat bontotta tovább Lanczkor, kifejtve azt, mit is jelent számára a költészet, illetve a költőnek mint számára elsődleges alkotói identitásnak a vállalása, mibenléte. Mégpedig azt, hogy minden művészeti tevékenység, amit végez, számára egyben a költészet része is (a költészet felől közelít), ugyanúgy a zenében, mint ahogy a prózában is. Elmondása szerint költői koncepciója az eggyel idősebb generációval szemben egyfajta „sztereotipikus lázadásként” határozható meg: ahogy az sokszor líráján látszik, nagyrészt elveti a „nyelvjátékos, újraírós, parodisztikus” költészetet. Sokkal inkább fordul viszont a fentebbi poétikai törekvésektől eltérő módon a forma (avagy a forma gondja) felé, ahogy mondja is magáról: „kvázi-formalista szerző vagyok”. A szövegnek az ő alkotásmódjában a végső verzióját mindig a forma határozza meg, a nyelv pedig jobbára ebbe bele van vetve, „el van vetve benne” (de nem az alárendeltség értelmében).

A formaiság kérdését továbbfűzve került elő mintegy költői mintaként Borbély Szilárd, elsősorban a Halotti Pompa című kötetével, illetve Zrínyi Miklós, akinek Syrenaia kötetének fakszimile kiadását gyakran olvasgatta elmondása szerint Lanczkor a Fehér daloskönyv című kötete megírása közben. Ezt a szokatlan hagyománykijelölést a régi magyar irodalomból pedig elsősorban Zrínyi revelatíven darabos rímtechnikájával magyarázza, illetve azzal a fajta heroizmussal, mely nem romantikus, sokkal inkább nyers értelemben van meg benne, tekintetbe véve azt a tényt, hogy Zrínyi egyben hadvezér is volt, nemcsak költő.

Oláh Szabolcs, aki szemmel láthatóan alapos olvasója a Lanczkor-életműnek, a nyersesség és a mítosziság esztétikai-poétikai fogalmait járta körül, többek között a Folyamistenre is vonatkoztatva. Majd megkérte Lanczkort, hogy olvasson fel verseket.  A költő a Vissza Londonba című kötetből választott ekphrasisokat, melyeket londoni képtárak (jelesül a National Gallery és a Tate Modern) festményei ihlettek illetve egy, a Hétsarkúkönyvben megírt indiai-magyar festőnő, Amrita Sher-Gil hangján megszólaló poémákból is kaphattunk ízelítőt. Oláh Szabolcs megjegyezte, hogy a megkomponáltság erősen jellemzi Lanczkor köteteit, így mi történne, ha mondjuk, újra kellene rendezni, szét kellene szedni a kompozíciókat? A szerző feleletképpen kifejtette, súlyos dilemmái, félelmei vannak az eddigi kompozíciói átmenthetőségével kapcsolatban, főként most, amikor egy válogatáskötet összeállítása is foglalkoztatja, melybe új verseket is beillesztene.

Végezetül ismételten a Folyamistenre terelődött a szó. A hagyománykezeléssel kapcsolatban Oláh Szabolcs a ritualitás és a rítus, az örökség fogalmait járta körül a Folyamistennel kapcsolatban, példaként pedig az egyik szereplőt, Gellei atyát hozta fel, aki a rituális, szertartásos rend átvivője és az antikrisztus ellenszegülője az ő értelmezésében. Lanczkor római ösztöndíjáról mesélt, ahol nagyon közel került a katolikus tradícióhoz és ezt be is építette, nemcsak világszemléletébe, de a Folyamistenbe is.

Oláh Szabolcs utolsó két kérdése szintén a Folyamistenhez kötődött, különös tekintettel a kompozícióra és a mitologizáltságra, a cím értelmezésére („Mi vagy ki is ez a Folyamisten?”). Oláh megfigyelése szerint négy élet kerül bemutatásra, de ebből csak Gellei atya története tűnik egységesnek, elvarrtnak, másik három erősen szakadozott, töredezett: hogyan történt hát ezek megírása, egyhuzamban? Lanczkor szerint a Gellei-szál a mű elején egyfajta programbeszédként értelmezhető, a másik három rész dilemmáinak valamilyen szintű összefoglalása, sűrítése. De ezen felül nem volt teljesen eltervezett kompozíció. A ma is aktuális London-témák megírása azonban komoly motivációt jelentett számára. „Magam Ezra Poundja vagyok” – mondta, utalva arra, ahogy Pound kihúzta Eliot The Waste Land című versének egy részét, így alkotva sajátot, de legalábbis mást, s ezt tette Lanczkor maga is, a már önmaga által megírt szövegből válogatva, folytonosan szelektálva. A mitologizáltságra való tekintettel Oláh Szabolcs a folyó mitikus alakját hozta fel a különböző, eltérő kultúrákban, például az indiaiban és a görögben. A hagyománykülönbségek szempontjából a „folyamisten” mibenléte nehezen ragadható meg.  „Te hogyan olvasnád ezt?” – tette fel a kérdést, Oláh Szabolcs. Lanczkor Gábor kissé meglepő válaszában egy „alternatív jövő” képét idézte elénk: mi lett volna, ha nem alakult volna ki a kereszténység, és a görög hitvilág és mitológia lenne ma is a központi vallás alapja Európában? Ő a folyóknak különleges szerepeket szán a Folyamisten fikciójában: mint egyfajta elfeledett, alig áttetsző transzcendencia tovasikló nyomaiként tűnnek fel és bomlanak szét.