Határátkelés Debrecenben

Részletek

Átkelt a szél, amíg a dolgok rendeződtek, feltételesen, december elsején, Debrecenben, ahol a FISZ szervezésében Borbély András, Serestély Zalán és Tinkó Máté frissen megjelent köteteiket mutatták be a Debreceni Egyetemen. A fiatalos fiatal költőket Korpa Tamás köszöntötte, majd Lapis József irodalomtörténész bírta szóra, miután meghallgattunk egy-egy verset a kötetekből, ráhangolódásképpen.

(galéria nyílik - Uri Dénes felvételei)

A gyergyóremetei Borbély András Gyermekbénulás című művével indult az est. Mivel a verset egy kis falu egyéni sorsai ihlették rögtön felmerült mennyire hat az otthon, a család, a morális környezet, szociokulturális kontextus a költőre. Borbély András egy évtizedet élt Budapesten, a közelmúltban tért vissza Erdélybe, szándékai szerint azért, mert (különféle sztereotípiáktól és ideológiai konstrukcióktól amennyire csak lehet mentes) „valós képet” akart festeni az otthonáról. Elmondása szerint ekkor szakadtak fel belőle ezek a történetek, amikhez – ahogy ő mondja –húsdarálószerű narratív forma illett leginkább. A történetekkel az átlagos, falusi emberek tragédiáira hívja fel a figyelmet, "nem irodalmi figurákat akartam", mondja ő. Ami sikerült is, egyik karakter sem Kis János, vagy "jó palóc" hanem kézzel foghatóbb, sokkal átlagosabb, talán épp ezért érezhetjük magunkat otthon a fájdalmukban.

Tinkó Máté, kötetének majdnem címadó versét olvasta fel, melyben szintén tematikus szervezőelv a család, az Amíg a dolgok nem rendeződnek-et.

„Anyám és apám repülőn szerettek egymásba,

valahol a felső troposzféra és az alsó sztratoszféra között."

A szerző ezen versében a lírai én viszonyrendszere kerül előtérbe,  próbálja megtalálni identitását a szerelemben, a családban,  a felnőtté válásban. A töredékes sorok és a ciklikusság, érzékletesen jelenítik meg azt a valóságot, amelyben túl sok mindent nem mondunk ki, és folyamatosan mondunk ki túl keveset. " Én átértelmeztem a szerelmet. Csak egymás történeteit hallgatva lesz mélység, a többi csak felszín" – mondja ő. Már a borító remekül illusztrálja a kötet hangulatát, a felgyülemlő "dolgok" beszippantanak az érzelmek és gondolatok kaotikus örvénylésébe és ráébredünk, hogy valóban nem könnyű megtalálni a rendet, és rálépni arra az ösvényre, ahol a dolgok (nem) rendeződnek.

Serestély Zalán Sortűz című versével folytatódott az est. A felolvasás alatt a szövegalkotás sajátos szórtsága, a beszédpozíciók képlékenységéből fakadó sodrás volt a legerősebb benyomásom. A szerző saját szavaival, fő dilemmáinak egyikéről: "olyan szubjektivitás, amely nem diskurzív, ez izgat”. Némileg más költői hagyományt követ, képszerűsége részben a neoavantgárdot, ugyanakkor Pilinszkyt idézi, különösen erős érzékiségével, bibliai utalásaival. Felmerült hát a kérdés, milyen forrásokból, előképekből, szerepekből táplálkozik, milyen hagyományokat olvashatunk nála? "A kutyám pont annyira hatott rám, mint Borges” – zárta rövidre. A költők egyetértésben bólogattak, mikor Tinkó Máté élőnek és organikusnak nevezte a költészetet és azt a gondolat-tárat, amiből táplálkozik. Mindannyian igyekeznek kiépíteni saját nyelvüket és átvenni értéket nem csupán a klasszikus értelemben vett irodalmi örökségből, hanem ugyanúgy a kultúra populárisabb szektoraiból (szóba került például a rap műfaja), viszont a hagyománnyal is folyton dolgoznak, akarva akaratlanul. Az est vége felé közeledve Serestély Zalán  Apakrif  című verse kapcsán mutatott rá Lapis József arra, hogy hogyan működik a modern és a klasszikus egyszerre a költészetben. Az apokrif épp "a hagyomány felett lebegő fenyegetés", és valóban a költő játszik a szavakkal, képekkel, asszociációkkal modern szabad versében, de mégsem létezhetne ebben a formájában a megidézett szavak és távlatok értékválasztásai és költészettörténeti emlékezetei nélkül.  

A Fiatal Írók Szövetsége és a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének koprodukciójában megvalósult Határátkelés című beszélgetést egy felolvasás-hármas zárta le, ideiglenesen, feltételesen. Borbély András December című versének részletével szólva:

 " S hogy miért kell erről írni? –,

attól is csak egyre rosszabb

lesz a képlet.

Ideje lenne végre

abbahagyni az egészet."