zEtnai krónikák

Részletek

(galéria nyílik - Beszédes István és Virág István felvételei)

Tangó trió

Ezúttal újragondolt koreográfiára rophatta, aki arra járt, hiszen az esemény főszervezője és mindenese, Beszédes István új koncepciót álmodott meg Newton korpuszkuláris elmélete után szabadon. A tézis, mely az idei fesztivál mottóját adta, a fénytüneményeket veszi vizsgálatának tárgyává, melyeknek oka (a Pallas Nagylexikona szerint) egy bizonyos „finom anyag”, mely a természetét fürkészi. Így kerültek fesztiváli középpontba az irodalmi fénytünemények, azaz maguk az írók, s így fülelhetett bele a kíváncsi közönség három nap alatt tíz elmélyült magánbeszélgetésbe.

Gondolatban visszasírtam a jól bevált régit, amikor folyóiratbemutatók kergetőztek a táncparketten, szerkesztők cseréltek tapasztalatokat, s ínycsiklandó olvasnivalóra lehetett szert tenni két felolvasás között. Ám hamar be kellett látnom, hogy a fénytan és az irodalom jótékony egymásratalálása olyan energiákat mozgatott meg, melyek hatására egyszeriben megszűnt minden hiányérzetem.

A csendes csütörtöki előjátékra családiasan gyűltünk össze. Két szélén angyal (Vuković Ildikó és szerény személyem), középen pedig Szögi Csaba író, költő, (vadász). Élénk csevegésbe kezdtünk irodalomról, művészetekről, álomról és valóságról, vallattuk utazásairól, regényhőseiről, s faggattuk hedonista szokásairól, múzsáinak kilétéről. Vallott is őszintén, bizalmasan, ahogy csak barátok között szokás, zenélt is volna, mondta, de a hangszer mégis otthon maradt, így zárásként felharsogott acapella egy versfelolvasás.

Korpuszkuláris keringő

Ahogy minden évben, a Zentára sereglő írósokaság egy része most is tájolásra adta a fejét. S ha nem is széledtek szét a szélrózsa minden irányába, Kollár Árpád a felsőhegyi kisiskolásokhoz látogatott, Bozsik Pétert a zentai gimnazisták faggathatták Nagy Abonyi Árpád és Orcsik Roland segédletével, s Litauszki János és Józsa Márta Határúton c. dokumentumfilmjét a filmben szereplő Szakács Melindával együtt a csókai érdeklődők is megtekinthették péntek délelőtt.

Ám a fesztivál hivatalos nyitótáncát az Uncool Projekt művészeinek hullámzó képei járták el. A kiállítás Bakos Anita, Lázár Tibor és Verebes György munkáiból állt össze, s Beszédes István és Lázár Tibor festményekhez illeszkedő beszélgetéséből fény derült a projekt létrejöttének okára, a homáros csendéletek titkára, s a tengernosztalgia képi kivetüléseire is. Az alkotások mellett az összegyűlt írók sem mehettek el rím nélkül, néhányukat megihlették az egyes darabok, Kollár Árpád, Neszlár Sándor és Orcsik Roland szövegeikkel váltak a tárlat részeivé.

Idő közben fehérbor került a poharakba, Györe Balázs és Józsa Márta pedig a porondra. Márta kérdéseire sorjáztak a történetek, tátva maradtak a szájak, majd mosolyba görbültek az ajkak. Elénk tárult az élő irodalomtörténet egy darabja. Györe Balázs mesélt Ottlik Gézához fűződő emlékeiről, mester-tanítvány kapcsolatukról, a műveiben fellelhető Ottlik-hatásokról, s azt is bevallotta, hogy a mai napig őrzi Ottlik egyik levelét, mely Györe Balázs író részére van címezve. Emellett beavatott bennünket az 1970-es évek folyóiratalapítási nehézségeibe, felidézte a lakásról-lakásra vándorló értelmiségi összejövetelek hangulatát, de beszámolt arról is, hogyan hátráltatta a művészeket az akkori politikai helyzet, s sztorizott a Beatrice zenekarral való együttműködésről, az Örley-hajón történő felolvasásokról, s a barát-besúgó kapcsolatok bonyolult alakulásáról egyaránt.

Helyüket Orcsik Roland és Slobodan Tišma vette át a pódiumon. Orcsik kétnyelvű moderátori performanszára Slobodan szellemesen replikázott. Beszélt a láthatatlan művészetről, az Ifjúsági Tribünön kötött művészkapcsolatokról, a politikai elnyomásról, az 1980-as években éledező new wave irányzatról, Újvidékről, zenekarokról, kötetekről, és a mesék nyelvén szóló prózavilágáról.

Majd egy rövid átszerelés után dübörgött is a maximum rock’n’roll. Fenyvesi Ottóé lett ugyanis a főszerep, aki a Virág Zoltán által kigondolt irány mentén térbeli és időbeli utazásra hívta a közönséget. Közösen végigjártuk a Topolya-Zenta-Ada bermudaháromszöget, ellátogattunk Zágrábba, elugrottunk Ljubljanába, vándoroltunk Hollandiában és Amerika partjain, meghallgattunk néhány stoppolós történetet, cikáztunk a különféle Fenyvesi-kötetek között, s The Ramones, Európa Kiadó, meg Sex Pistols számok kíséretében vezettük át a fesztiválnépet a Mojo Club blueshomályába.

Búcsú boogie

Mire a szombati társaságba keveredtem, már javában folyt a seftelés. Pálinkáért folyóirat, mosolyért fröccs, konferálásért bármi járt cserébe. Némi rábeszélés után Orcsik Roli ragadta meg a mikrofont, Beszédes Istvánként üdvözölte az egybegyűlteket, soha ennél jobb konferálást, hallatszott a nézőtérről két hangos beharangozó mondat között, s máris a szalonban köszönthettünk két fiatal írót, Csepregi Jánost és Korpa Tamást. A fiúk avantgárd improvizatív módon dinamikus felolvasásba kezdtek, ritmikusan fonódott egymásba fél tucat tömény líra és megannyi próza, én pedig jólesőn adtam át magam a szövegsodrásnak.

Őket Jódal Kálmán és Virág Zoltán magánbeszélgetése követte, melyet, nem titkolom, izgatottabban vártam minden másnál, hiszen végre arcot és hangot rendelhettem a korábban olvasott Jódal-szövegekhez. Érdekes történetek bújtak elő a párbeszédekből, megtudtuk, milyen fontos Kálmán számára a nyelv, hogyan alkotta első írásait, miként olvasott alsós korában Beckettet, hogyan néz ki a Kálmáni mesevilág, s milyen filmek alakították világnézetét, hatottak prózáira, a líra ugyanis nem az ő asztala, verseket csak egészen kivételes esetben ír.

A szünetben valaki Pocahontassá avanzsált, így újdonsült mesehősi mivoltomban hallgathattam Kollár Árpád és Mikola Gyöngyi mesei felütésű eszmecseréjét. A Milyen Madár? c. felnőttes gyerekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek szóló verseskötetből több szöveg is felcsendült, melyekhez háttérképként a könyvben szereplő illusztrációk vetültek. Majd a fordított időrendi sorrend elvét követve számba vehettük az eddig megjelent Kollár-köteteket, bepillantást nyerhettünk a költő gyermekkori emlékképeibe, s élvezhettük az elmesélt történetek és a felolvasott szövegek páratlan találkozását.    

Az est, és egyben az idei fesztivál záróakkordjaként drMáriás állta Fekete J. József kérdésáradatát. Hamar nosztalgiázásba is kezdtek a jelenlevők legnagyobb örömére, s záporoztak a történetek a Bada Dada pincéjében gyülekező Május 1. Klubról, a festőkből álló zenekarról, az élet értelmét kereső fiatalok művésszé válásáról, s Máriás regényeiről. Végül az este éjszakába hajlott, a lámpafényt diszkógömbre cseréltük, s drMáriás helyi Duran Duranként világraszóló irodalmi táncmulatságot rendezett. Akik ott voltak, riszáltak, akik nem jöttek, bánhatják.