Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Steven J. Fowler versei

És ez ne lenne elég neked? / Végignézni, hogy lesz belőle termékeny föld, / a metabolizmus folyamatát, amivel az élő / organizmus elnapolja a pusztulást? // A görög változás vagy változtatás szóhoz / pusztán hasonulva, az organizmusok / elfogyasztják az ételt, és kiválasztják a hulladékot.

Bővebben ...

Slobodan Tišma regényrészlete

Korlátlan mennyiségben csokoládézhattam, reggelire, ebédre, vacsorára. Ez a sötét, absztrakt formájú készítmény, kockákra osztott, fekete, derékszögű tábla, melybe beleharaptam a nagy, fényes metszőfogaimmal. Mindig is az édes ízt preferáltam, igazából az édes-keserűt, a fanyar élvezet, mely a geometriai formák, a derékszögek, a négyzetek, a kockák ízleléséből fakadt.

Bővebben ...

Kamila Janiak versei

félek, ha zuhan a nap. a zuhanás nyomát / állítólag egy sugárhajtású gép hagyta, / felettem meg összezárul az ég, elsötétül az arcom. / az este és a föld dobozként csukódik össze. / félek, mert pont középen állok, egy gyurmába szúrt pálcikába / kapaszkodom.

Bővebben ...

Anna Kim regényrészlete

Újra meg újra, míg meg nem töröd a csendet, amely nem csend, és azt mondod, köszönöm, hogy itt vagy; természetes, mondom én, hogyan is mondhattam volna nemet, korán reggel jött a hívásod, a hangod, erőtlenül, közelről éri a fülemet, akárha mellettem állva suttognál, azt mondod; inkább gondolod, mint mondod, végre megtalálták – megtalálták Fahrie-t.

Bővebben ...

José Luís Peixoto versei

Gál Soma fordításában
Néha Budapestről eszembe jut a részletek / jelentősége: hajtűk, fintorok a tükörben. / Mikor Budapest és én kéz a kézben sétáltunk, / egyfajta igazság nőtt a fák koronáján. / Ekkoriban nem létezett emlékezet, csupán / lábnyomaink a hóban. Budapest nem nyújt megoldást. / Elmúlnak felette az évtizedek és sírba visszük a titkaink.

Bővebben ...

Norman Manea elbeszélése II.

Vallasek Júlia fordításában
De a hangok régóta elhaltak. Talán már csak saját lélegzetüket hallgatták... Aztán lassan megfordult a fotellel. Hallgatott, várt. Végül megnyomta a lámpa kapcsológombját. Mindketten kábán dörzsölték a szemüket. Annyi sötétség után, vakító fény. – Igen, későre jár. Már rájöttél, nem akartam semmit megtudni tőled. A nő megint az íróasztal fölötti órára pillantott. De a fénytől elvakulva semmit nem tudott kivenni. Minden egyformán fehérnek tűnt.

Bővebben ...