Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Költészet

Pollágh Péter verse

Ezek már szlovák szobák, suttogja.

100 éve oszlott szét a szép. / Egy egyes és két kurva nulla / néz a kastélyunkból kihajolva. / Véres mindhárom mosolya. / Ezek már szlovák szobák, suttogja. // Megpróbált. Hallottam a hangját. / Tölgyhordókban dajkálták.

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Szerényi Szabolcs prózája

Az írás a Fiatal Írók Szövetsége Krúdy-impró projektjének részeként készült.
Másnap öt körül cigiszünetet kért. Az épülettömb sarkáról megleste a hivatal kijáratát, várt. Néhány perc múlva kilépett a lány és elindult a kávézó irányába. Hasonló, térdig érő szoknyát viselt, mint előző nap. Bizonyára hivatali egyenruha lehet. Tamás gyorsan elbújt és a fal mellett visszaosont az asztalokhoz. Firkantott valamit egy könyvbe, majd Szindbád asztalára helyezte. Néhány másodperc múlva a lány meglepetten emelte fel a könyvet.

 

 

Szerényi Szabolcs 1986-ban született Nyíregyházán, Újfehértón nőtt fel. Budapesten él, a reklámmal és médiával foglalkozó Kreatív magazin főszerkesztő-helyettese. Első novelláskötete Éhség címmel 2017 nyarán jelent meg a Fiatal Írók Szövetsége kiadásában, a Margó-díj zsűrije az év tíz legjobb első prózakötete közé választotta. 2019-ben elnyerte a Móricz Zsigmond ösztöndíjat.

 

 

Idézet vége

 

 

- Szójatejük van?

 

- Nincs, hölgyem!

 

- Mandulatej?

 

- Az sincs sajnos. Laktózmentes tejjel tudok szolgálni, ha az megfelel – mondta Tamás.

 

- Maguk nem hallottak még a környezettudatos étkezésről, ökölógia lábnyomról?

 

„Mindjárt a képébe nyomok egy nulla diétás paleo vegán sajttortát a pultból” – gondolta magában, de szerencsére nem mondta ki. Mindössze reggel kezdett a helyen, és már délután megkapta az első bolondját. Azért most igyekezett türtőztetni magát, nem úgy, mint a múltkor. Ha nem önti nyakon a jégkockás vödörrel a brit legénybúcsúsokat, akik a letolt gatyás képeket posztolgattak Instagramra a pultja elől, talán még most is ott dolgozna a nyüzsgő belvárosban, nem pedig itt, a kihalt óbudai főtéren.

 

- Srácok, ki az a lány, aki a Krúdy szobornál ül? – kérdezte kollégáit.

 

- Szindbád-szobor – mondta Tibi, a mindig tudálékos pultos fiú.

 

- Az most mindegy.

 

- Annyit tudunk, hogy törzsvendég. Általában olvas valamit. Innen szokott kijönni oldalról, a hivatalból. Szerintem ott dolgozik.

 

Alapvetően kedvelte a szobrot, mely a kávézó székeitől két-három lépésre állt, a könyvei és fröccse mellett merengő Szindbád-Krúdyt ábrázolta.

 

Sétálva vitte ki a lánynak a kávét, visszafelé már lebegve közlekedett.

 

- Azt hiszem, szerelmes vagyok – lelkendezett a pulthoz érve.

 

- Áh, te ez a típus vagy – mosolyodott el Péter, a főpincér. – Az ilyenek nem sokáig húzzák nálunk!

 

Viszont a könyv nem tetszett neki, amit a lány olvasott. Valami fantasy volt. Sosem értette, miért olvasnak felnőtt emberek sárkányokról meg törpékről, mikor a nőkről és a borról is elég sok tisztességes könyvet írtak már.

 

Másnap öt körül cigiszünetet kért. Az épülettömb sarkáról megleste a hivatal kijáratát, várt. Néhány perc múlva kilépett a lány és elindult a kávézó irányába. Hasonló, térdig érő szoknyát viselt, mint előző nap. Bizonyára hivatali egyenruha lehet. Tamás gyorsan elbújt és a fal mellett visszaosont az asztalokhoz. Firkantott valamit egy könyvbe, majd Szindbád asztalára helyezte.

 

Néhány másodperc múlva a lány meglepetten emelte fel a könyvet. Krúdy összegyűjtött novellái – állt a borítón. Nem volt mai darab, de egy nagyon is mainak látszó posztit kandikált ki belőle középütt. Fellapozta a könyvet, a megjelölt oldalon egy mondat volt kiemelve sárga szövegkiemelővel:

 

„A kalapot is félrevágja az ember, ha magácska azt a szoknyát felveszi!” A lány előbb értetlenül nézett, aztán néhány pillanat múlva elmosolyodott, végigtekintett magán. Hirtelen fölkapta a fejét, tekintetét körbejáratta a kávézón, a téren. Tamás néhány méterrel odébb teljesen észrevétlenül törölgette az üres asztalokat.

 

A lány elkezdte olvasni a Krúdy novellát. Fél órát ülhetett ott, Tamás közben lopva rá-rá sandított. Végül a táskájában kezdett kutakodni, előkotort egy filctollat, írt valamit, becsukta a könyvet és kikérte a számlát. Clint Eastwood improvizációs leckéket vett volna tőle, ha meglátja, milyen szenvtelen nyugalommal ejti a visszajárót a lány kezébe.

 

A könyv ott maradt. A postit is. Fellapozta a bejelölt részt. Alá volt húzva az egyik mondat: „Csak jó ember mellett maradhatnak szépek a nők, aki sohasem vág ostorral a lelkükbe.”

 

Ezt másnap is eljátszották.

 

„Az okos fehérnép a férfiember veszedelme!”

 

Majd az azt követő napon is.

 

„Mindenki úgy írja meg a szerelmes leveleit, ahogyan tudja.

 

Csütörtökön jött a pimasz visszaszólás:

 

„A férfiak fecsegőbbek, mint az asszonyok.”

 

Érezte, ennél most már többre van szükség.

 

Pénteken volt a szabadnapja. Rohant, eszeveszettül rohant a Margit körúton. Már fél öt volt, és ő szerencsétlenségére elszundított délután. A sarkon, ahol az úttest rákanyarodott a hídra, volt egy kis virágbolt, oda zuhant be meglehetősen csapzottan. Rögtön felrúgott egy szegfűkkel teli műanyag virágtározót.

 

- Elnézést, bocsánat.

 

- Már megint maga, fiatalember?

 

- Ne tessék haragudni, véletlen volt.

 

- Tudom, maga mindent véletlenül csinál, fiatalember.

 

- Ezt most nem, higgye el, Kati néni!

 

Eszeveszett rohanásban folytatta, hogy elérje a HÉV-et.

 

Az óbudai főtéren kivárta, amíg műszakban lévő pincér kollégája bevitt egy tálcát, s gyorsan letette a könyvet Szindbád asztalára. Mellé a vörös rózsát.

 

- Hát te? – kérdezték a kollégák odabent egy perccel később.

 

- Semmi, csak beugrottam meginni egy kávét.

 

Amiből aztán három lett, és négyszer nyelt félre az ablak mellett ülve, ahogy a lányt figyelte. Kalapált a szíve, jobban, mint a tér sarkánál épp utat burkoló munkások légkalapácsa. A lány ismét jó félórát ücsörgött ott, fizetett, felállt, írt valamit a könyvbe, letette az asztalra. A rózsát nem vitte magával.

 

Lógó orral sétált oda a Szindbád szoborhoz. Csüggedten nézte az elhagyott virágot. Fellapozta a könyvet. „Visszaküldöm a maga virágát, mert nincs jogom, hogy megtartsam.” Idézet vége. Pont. Ennyi, kész.

 

Vagy mégsem? Az oldal alján egy mosoly jel rajza, meg hogy: „Lapozz!” Remegő kézzel fordította át a sárga papírlapot.

 

A túloldalon egy telefonszám szerepelt. Aztán egy mondat, már idézőjel nélkül:

Ha felhívsz, meggyőzhetsz az ellenkezőjéről! Bocs, ehhez már nem találtam értelmes idézetet…

 

Szerényi Szabolcs