SzIF Online

Tengeri élmények egy szárazdokkban

Az M/S Museet for Søfart – Maritime Museum of Denmark bemutatása

A világháborúk dán hajózását bemutató rész („A háború árnyékában”) talán a legkiemelkedőbb epizódja a kiállításnak. A hajó forma végébe érve ez a legszűkebb és legsötétebb folyosó, melyben egy, a plafonra függesztett hatalmas torpedó osztja ketté a teret, mintegy a becsapódás pillanatában: felette és mellette hajódaraboknak látszódó lemezeken vetítenek filmeket hajók megsemmisüléséről, illetve a kikötői ünneplés pillanatairól, miközben személyes vallomásokat hallunk a félelmekről, melyeket a tengerészek ebben az időszakban átélnek. Ez a hang testesíti meg az összegyűjtött dokumentumok tematikáját.

 

A Dánia észak-keleti csücskében fekvő Helsingør neve a magyar közönségnek leginkább Shakespeare Hamletjéből lehet ismerős. A dán királyfi kastélya, Kronborg, valóban a legékesebb kincse az egykori királyi városnak: reneszánsz tornyai, melyeket a kastély erődítményjellege ellenpontoz, azonban nem csupán az angol költőzseni miatt ismertek. A kastély ugyanis kereskedelmi szempontból volt fontos VII. Erik uralkodásától kezdve, aki megalapította az øresund-vámot, aminek lényege, hogy az összes, itt áthaladó hajónak vámot kellett fizetnie, különben a király kilövette a hajót kastélyából. Ennek a jelenségnek állítanak emléket a kastély környékén elhelyezett szobrok, melyek a vízből kimenekülni próbáló hajósok kezeit ábrázolják. Bár a kastély már maga is jól szimbolizálja a város és az egész dán nemzet tengerészethez és tengeri kereskedelemhez kötődését, nem is találhattak volna méltóbb helyet Helsingørnél és a Kronborg szomszédságánál egy nemzeti tengerészeti múzeumnak. Bár a gyűjtemény egy része korábban a kastélyban volt látható, ami persze impozáns háttérül szolgált neki, mondhatjuk, hogy 2013-ban az anyag méltóbb helyét foglalta el a 7600 négyzetméteres, szárazdokkból átalakított földalatti múzeumépületben.

 

A múzeum és környéke korábban kikötőként szolgált, ahol hajókat is építettek, szereltek, de később erre a funkciójára már nem volt szükség. A város azóta nagyszerűen használta ki az üresen maradt épületeket – a raktárak egyike például „street food” centrum lett, míg a múzeum szomszédságában egy kulturális központ magasodik, üvegfalakkal és remek kilátással a tengerre és a kastélyra.

 

Bár a szárazdokk átalakítása igazi tervezői és mérnöki kihívást jelentett, a BIG (Bjarke Ingels Group) és a Ramboll világszínvonalú megoldással rukkolt elő. Látogatóként ebből legfőképpen az érzékelhető, hogy sikerült megtartani az épület hajóformáját, ami remekül illik a témához, illetve földalattisága ellenére több teremben a természetes fény dominál.

 

A kiállítótér nyolc teremre oszlik, amit egy modern kávézó, játszótér és természetesen egy nagyobb ajándékbolt szel keresztül. A termek mindegyikének más neve van, tulajdonképpen különálló kiállításokként funkcionálva: „A mi tengerészeink”, „Kapu a világra”, „A fedélzeten”, „Navigáció”, „Hajók minden korból”, „A háború árnyékában”, „Teaidő”, „A varázsdoboz”.  

 

A múzeumi anyag hatalmassága nem engedi, hogy mindent megnézzünk és meghallgassunk egyetlen alkalommal, így érdemes bizonyos, érdeklődésünknek megfelelő terekre koncentrálni, majd a többi termen már csak néhány dolgot megnézni. A gyűjtemény nagyságának egyik legfőbb oka az, hogy sokszínű repertoárral bír: találunk videókat, hanganyagokat, hazaírott leveleket, kínai porcelánokat, rajzokat, navigációs eszközöket és megszámlálhatatlanul sok hajómodellt is. Miközben a teljes tárlat befogadhatatlan, a múzeum igyekszik mégis végigkísérni minket a hajóorrtól kezdve. Így az első teremben, mintegy felvezetésként, a tengerészek populáris kultúrában való megjelenése kap teret a hajóablakokat imitáló vitrinekben, illetve filmrészleteket tekinthetünk meg a periszkópokba nézve. Ezen a részen ismerhetjük meg részletesen a tengerészekhez kötődő sztereotípiákat, például hogy a tengerészek mindig részegek, vagy hogy az „ahány kikötő annyi szerető” elve alapján élik a szerelmi életüket. Ám nemcsak a tengerészeket körülvevő mítoszokról esik itt szó, de ismertetőt kapunk például arról is, hogyan kapcsolódik a divat a matrózok viseletéhez.

 

Ebből a teremből vezet át minket az út a „Kapu a világra” részhez, melynek középpontjában a tengerész, annak családja és a kikötői élet áll. Az első szakaszban inkább klasszikus tárlatelemeket találunk: 19. századi hazaírott leveleket, a tengerész feleségének kötelezettségeiről szóló dokumentumokat, illetve messze földről a családnak hozott érdekes ajándékokat. A második szakaszban viszont már egy piroslámpás „Get inked” (körülbelül azt jelenti, hogy varrass tetoválást) felirat áll a középpontban mint a kikötői élet egyik legérdekesebb eleme. Miközben magunk is beülhetünk a tetováló székekbe és megpróbálhatjuk megtanulni a legnépszerűbb tengerész tetoválásokat, a részletes mintakönyvek azt is megmutatják, milyen jelentésekkel bírnak ezek a szimbólumok. Talán az egyik legérdekesebb a fecskemotívum volt: költözőmadárként a fecske nyilván alapvetően jelzi, hogy egy vándorló, szabadságot kereső egyénről van szó, ám e mintához sokáig konkrét számok tartoztak: egy fecske 5000 tengeri mérföld megtételét jelentette (1 tengeri mérföld 1,852 kilométernek felel meg), tehát minél több fecskét tetovált magára a tengerész, annál több tengeri mérföld megtételét tudhatta maga mögött.  

 

Bár a teljes gyűjteményen egyértelműen látszik, hogy dán szempontból mutatja be a tengerészetet, a legintimebb bepillantást a nemzeti hajózás történetébe talán a „Navigáció” és „A háború árnyékában” rész nyújtja. A navigáció történetét bemutató részben ugyanis nemcsak az életmentő újítások kapnak helyet, miközben a hanghatásokkal és vetítésekkel mintha mi is a tenger közepén találnánk magunkat az elemekkel küzdve, hanem a három legnagyobb nemzeti hajótragédiát is itt ismertetik: 1904-ben a Norge nevezetű hajó süllyedt el Koppenhágából New York felé tartva, 635 halottjával a legsúlyosabb dán hajókatasztrófaként írva be magát a történelembe. 1928-ban a København (Koppenhága dánul) bark hajó tűnt el 75 emberrel a fedélzeten, Ausztrália felé tartva, míg 1959-ben a Hans Hedtoft süllyedt el, a Titanichoz hasonlóan jéghegynek ütközve.

 

A világháborúk dán hajózását bemutató rész („A háború árnyékában”) talán a legkiemelkedőbb epizódja a kiállításnak. A hajó forma végébe érve ez a legszűkebb és legsötétebb folyosó, melyben egy, a plafonra függesztett hatalmas torpedó osztja ketté a teret, mintegy a becsapódás pillanatában: felette és mellette hajódaraboknak látszódó lemezeken vetítenek filmeket hajók megsemmisüléséről, illetve a kikötői ünneplés pillanatairól, miközben személyes vallomásokat hallunk a félelmekről, melyeket a tengerészek ebben az időszakban átélnek. Ez a hang testesíti meg az összegyűjtött dokumentumok tematikáját: az elhunyt tengerészek arcképe és a tengeri aknák mellett sétálunk el, s a félelem nyomait olvashatjuk ki a levelekből.

 

A nyomasztó hangulatból a kereskedelmet középpontba állító két utolsó terem vezet ki minket. A „Teaidő” a 17. századi tengeri útvonalak mentén mutatja be a korabeli tengeri kereskedés struktúráját, míg „A varázsdoboz” rész a jelenkori Dánia kereskedelmi jelentőségére világít rá. Mindkét terem középpontjában az interaktív játékok állnak: a „Teaidő” részlegén saját hajónkkal kereshetünk Dánia és a kolóniák között, s egy hosszadalmas, ám élvezhető játékban dolgozhatjuk ki saját stratégiánkat és vethetünk egy közeli pillantást a helyszínenként bemutatott termékek között. (A játék valóban nem volt egyszerű, a kritika írója itt be kell vallja, hogy neki három kikötő alatt sikerült csődbe vinnie vállalkozását, így az Új Világ termékeihez el sem jutott…)

 

Hasonlóan játékos módon, de már csak rövidebb feladványokkal operált az utolsó, „A varázsdoboz”, a mai dán kereskedelmet bemutató rész. Itt már modern dizájnt kapott a helyszín: neonsárga, modern betűtípusú feliratok a faltól a padlóig húzódva, konténerek és a boltnak berendezett tér mutatja, hogy a fogyasztói társadalomban élő egyénnek az asztalára milyen tengeri útvonalakat bejárva kerülnek termékek.

 

A tárlat teljes megtekintése után az embernek az a kellemes érzése támad, hogy ennél jobban és többet nem adhat egy kiállítás. Nem véletlenül jutalmazták 2013-as megnyitása óta nemzetközi díjakkal a múzeumot építészeti teljesítményként, de a belső dizájnjáért és az innovatív kiállítási forgatókönyvéért is. Álljon itt csak egy-egy példa annak alátámasztására, hogy milyen fokú átgondoltságról és modernségről van szó: a kiállítást végigkísérik a különböző miniatűr hajómodellek, melyek klasszikus módon, vízszintesen elhelyezve kapnak helyet az üvegvitrinekben, néhány alapadattal (nagyság vagy befogadóképesség). Mivel a háborús kiállítótér azt a horrort és felfordulást kívánja bemutatni, melyet a hajón dolgozók átéltek, ez az egyetlen hely, ahol a modellek nem vízszintesen, hanem szokatlan pozíciókban függnek az üvegvitrinekben, s ilyen helyzetükből fakadóan egyszerre vonzzák is a tekintetet és még inkább nyomasztóvá, zavaróvá teszik a teret egyetlen, jelentéktelennek tűnő variációval. A modern múzeumi trendek közül talán leginkább az élvezetes, indokolt interaktivitás emelhető ki, melynek csúcspontját az előbb említett játékok jelentik, de fontos megemlíteni a játszótér mellett található VR-szemüveges rövid túrát, mely az épület keletkezését mutatja meg a közönségnek. A bemutatott állandó kiállítás mellett körülbelül 5-6 havonta cserélődő, rövid időszaki kiállítások is helyet kapnak, így nem tűnik túlzásnak félévente visszavágyni Helsingør partjaihoz.

 


© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva