SzIF Online

Interjú

Parti Nagy Lajos a Litmusz Műhelyben

1106_20181227141313.jpg

 

Tovább

Ezeket egyszerűen csak mind nézem

Új verseskötet készül egyébként, véletlenül ki is töröltem ezelőtt úgy két hónappal a fájlt a szövegekkel, de szerencsére különböző fecnikről, a noteszemből és emlékezetből sikerült újraírni a nagyját. Mostanában viszont sokkal lassabban és kevesebbet írok, úgyhogy még biztosan eltart egy darabig, amíg elkészül. Ami még eszembe jutott, hogy mivel nemrég felszabadult egy csomó időm, szeretnék újra nekilátni románról fordítani, sokat halogattam, de most már be akarom fejezni Marin Sorescu Ionajának a fordítását is.

1101_20181218112710.jpg

 

Tovább

„Ne biztos vízen papírhajó”

Lírával kezdtem, azzal is folytattam. 2003-ban jelent meg az első publikációm a miskolci Új Holnapban, és azóta sokfelé. Ha prózát írtam, az vagy felkérésre történt, vagy valamilyen közös projekt keretében, de ezek ritka alkalmak voltak, és ez jól is van így. Na meg persze az értekező próza, a tanulmányok. A harmadik, készülő verseskötetemben vannak prózaversek, ahogy a natúr öntvényben is voltak. Egy novellista barátom szerint ez annak a jele, hogy elindultam a helyes úton, és úgyis a regény lesz a vége. De ez önmagában nem jele ilyesminek.

1088_2018112595336.jpg

 

Tovább

Fehér Renátó a Litmusz Műhelyben

1054_20181010164812.jpg

 

Tovább

„Osvát Ernő kávéházába szívesen visszatalálnék”

A Káli holtaknak a második kiadása készül épp, a regény szerzője azonban már a következő, nyíló ajtóra figyel. Térey Jánossal a kőszínházak monoton műsorrendjéről, Magyarország szellemi végvárainak állapotáról és a szakmájában uralkodó rossz légkörről is beszélgettünk.

1048_20181002184418.jpg

 

Tovább

Az érintettség tesz érzékennyé egy-egy életműre

Én most dolgoztam fel Várady Emese hagyatékos anyagát. Talán nem olyan sokan tudják, hogy ki volt ő: Szilágyi Domokos egyetemi szerelme, akit aztán az ötvenhatos események apropóján eltávolítottak a kolozsvári bölcsészkarról. Verseket is írt, nem túlságosan jókat, teszem hozzá, vagyis jelenleg nem tartjuk kiemelkedőnek az irodalmi munkásságát. A naplói, feljegyzései azonban olyan összetett látleletet adnak az akkori romániai viszonyokról, hogy meg kell mondjam, nehéz volt érzelmileg kívül maradni az anyag feldolgozása közben, vagyis sokat megtudhatunk egy akkori félbeszakadt értelmiségi pálya mibenlétéről.

1045_20180926103800.jpg

 

Tovább
© SZIFOnline 2014   |   Minden jog fenntartva