Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Lélekőrjöngés, irodalom és empátia

Az írónőtől megkérdeztük, miért éppen ebbe a korba és közegbe helyezte regénye cselekményének egyik alapvető részletét. – Olyan könyvet akartam írni, amely az őrületről szól – hangzott Koopman válasza. – Márpedig ez az időszak ebből a szempontból kulcsfontosságú: míg az 1960-as években még teljesen természetes volt az elektrosokk alkalmazása a pszichiátriában, ekkor jelentek meg azok a hangok, amelyek a beteg jogait kezdték vizsgálni, és kiálltak amellett, hogy az addigi, medikalizált látásmód helyett nyerjen teret a freudi, az ember múltját, gyerekkorát, betegségének valódi okait vizsgáló megközelítés. Több jogot a (beteg) egyénnek! – ez tökéletesen illeszkedett a korszellembe

 

A budapesti könyvfesztivál programjában szereplő Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljának holland résztvevőjével, Emy Koopmannal az őrülettel határos szerelemről, az antipszichiátria-mozgalomról, valamint az irodalom és az empátia kapcsolatáról beszélgettünk.

 

A középkori keresztény misztikus irodalom egyik legismertebb németalföldi képviselője, Hadewijch személyiségként is fölöttébb misztikus: a költőnő életéről alig tudunk valamit. Műveit 1838-ban fedezték fel a brüsszeli királyi könyvtár két kéziratában, később előkerült írásainak egy genti kézirata is. Hogy ki volt a szerző, ma sem tudni pontosan: talán apáca, talán begina (ennek a férjezetlen nők által a XII. század második felében Németalföldön indított vallási mozgalomnak a tagjai közösségben éltek, de, ellentétben a szerzetesrendek tagjaival, nem örökfogadalommal, hanem ígérettel vagy ideiglenes fogadalommal kötelezték el magukat Krisztus követése mellett); műveit – látomásait, prózai és verses leveleit, illetve verseit – a középkori holland nyelv brabanti változatában írta, és valamikor a XIII. században működött.

 

Az 1985-ben született írónő, Emy Koopman Hadewijch egyik gyakran használt szavát választotta 2016-ban megjelent első regénye címéül. Az Orewoet szó jelentése – újabb titok! – nem teljesen tisztázott. Hadewijch azt az őrülettel határos, szerelmes érzést fejezte ki vele, amellyel Jézushoz viszonyult. A Hadewijch műveiből összeállított, a Szent István Társulatnál 2005-ben megjelent A lélek nyelvén című kötetben többek között „lélekőrjöngés”-nek fordították, az elsőkönyvesek bemutatkozására publikált rövid részlet magyarra ültetője, Máthé Veronika pedig az „ősvágy” kifejezést használta.

 

Koopman első, a tekintélyes holland napilap, az NRC Handelsblad szigorú kritikusa által ötös skálán négyesre értékelt műve, mint az írónőtől a könyvfesztiválhoz kapcsolódóan a budai Kelet Kávézóban idén már nyolcadszor megrendezett Holland Könyvnapon megtudtuk, elsősorban az őrületről szól. Az irodalmár és pszichológus végzettségű szerző könyvében három szereplő sorsát követjük nyomon: egy egyedülálló anya, kamasz fia és az életükből rég eltűnt apa egykori legjobb barátja mind az 1970-es években gyökerező élmény foglya ma is. Életüket meghatározza a zseniális és ellenállhatatlan, nyomaveszett művészhez, Lucas Brandmeesterhez fűződő viszonyuk. Míg a regény kezdetben egyszerű „Vatersuche” (vagyis apakereső)-motívumot ígér, később váratlan gazdagságban bomlik ki a cselekmény. Koopman, méltatják kritikusai, összetett, legalább két-három másik könyvre elegendő réteget magába zsúfoló művet alkotott.

 

Az Orewoet részben az 1960-as, 1970-es évek Hollandiájában játszódik, amikor földcsuszamlásszerű változások zajlottak le az ország társadalmában. Míg Hollandia a XIX. század vége óta ideológiai-vallási alapon több – katolikus, protestáns, szociáldemokrata és liberális – „oszlopba” rendeződött, mely tömbök között jószerével nem volt átjárás, ez a monolitikus rend a Nyugat-Európán végigsöprő forradalmi eszmék hatására szinte egyik napról a másikra összeomlott. Ebben a közegben erősödött fel az antipszichiátriai mozgalom is.

 

Az írónőtől megkérdeztük, miért éppen ebbe a korba és közegbe helyezte regénye cselekményének egyik alapvető részletét. – Olyan könyvet akartam írni, amely az őrületről szól – hangzott Koopman válasza. – Márpedig ez az időszak ebből a szempontból kulcsfontosságú: míg az 1960-as években még teljesen természetes volt az elektrosokk alkalmazása a pszichiátriában, ekkor jelentek meg azok a hangok, amelyek a beteg jogait kezdték vizsgálni, és kiálltak amellett, hogy az addigi, medikalizált látásmód helyett nyerjen teret a freudi, az ember múltját, gyerekkorát, betegségének valódi okait vizsgáló megközelítés. Több jogot a (beteg) egyénnek! – ez tökéletesen illeszkedett a korszellembe. Az, ahogyan a tudomány ma viszonyul az őrület különböző formáihoz és az ilyen betegségekben szenvedőkhöz, erre az időszakra vezethető vissza. A könyvemben fontos kérdés, hogyan, hányféleképpen láthatjuk az őrületet, helyzetünktől, felfogásunktól függően miképpen tekintünk rá.

 

Az antipszichiátria nemzetközi mozgalom volt, amelynek egyik meghatározó szereplője a 2012-ben 92 évesen elhunyt Thomas Szasz, vagyis Szász Tamás István, aki 1938-ban hagyta el Magyarországot. Említés szintjén Koopman könyvében is felbukkan a neve (egy jó interjú róla és a pszichiátriával szembeni ellenérzéseiről pedig itt olvasható).

 

Emy Koopman az irodalomtudomány mellett pszichológiát végzett, gyakornokként kilenc hónapot egy pánikambulancián dolgozott szorongásos betegek között. – Sok embert kezeltem, és láttam, hogy ez nagyon kemény világ – felelte arra a kérdésünkre, miért döntött úgy, hogy végül nem pszichológusként helyezkedik el. – Már gyakornokként négy betegem volt egy nap, míg az ott dolgozó szakemberek naponta nyolc pácienssel foglalkoznak. Úgy éreztem, ebben a közegben, ilyen munkarend mellett nagyon hamar kiégnék. Írtam már addig is esszéket, rövid történeteket, újságcikkeket, így inkább ezt az utat választottam.

 

Az írónő doktori értekezését az irodalom és az empátia kapcsolatáról írta. A Reading Suffering című munka azt vizsgálja, miért olvasunk mások szenvedéséről, problémáiról, és ez milyen hatással van ránk, befogadókra. Az olyan gondolkodók, írja honlapján a disszertációját bemutató oldalon Koopman, mint Martha Nussbaum és Susan Sontag azt állították, az irodalom olvasása megértőbbé teszi az embert, sőt: javítja a társas viselkedést. Mivel ezt korábban nem bizonyították empirikusan, Emy Koopman arra vállalkozott, hogy kimutassa: a szenvedésről szóló szépirodalmi művek elősegítik, hogy a szöveg fogyasztója jobban át tudja élni mások szenvedését.

 

– Nagy mintán vizsgáltam a jelenséget, és arra jutottam, hogy az olvas előszeretettel mások szenvedéséről, aki egyébként is fontosnak tartja a tanulást, a nyitottságot, mások megértését – mondja Koopman. – Amikor hozzáláttam a munkához, még nem létezett hasonló kutatás, de közben kijött Kidd és Castiano tanulmánya 2013-ban, amely hasonló kérdéseket vizsgál. („Nyitottabbá tesz a szépirodalom”; a két amerikai tudós kutatási eredményeiről ebben a cikkben olvashatunk.) Az, hogy az irodalom hat-e, és ha igen, hogyan hat az empátiára, egyébként viszonylag új kérdés a pszichológiában és az irodalomtudományban. A pszichológusokat nem izgatta különösebben a terület, az irodalomtudósok pedig féltek tőle a pszichológiai vonatkozások miatt.

 

Emy Koopman már dolgozik következő regényén, amely – talán nem meglepő – jórészt a szorongásról fog szólni. Az Orewoet magyarul még nem olvasható, tudomásunk szerint egyelőre nem érdeklődik iránta hazai kiadó.

 

Wekerle Szabolcs