Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Zsigmond Soma: Tamás álma (részlet)

Fotó:

Legyen egy hűvöskék szoba, mint dédmamánál. Fehér lepedőkbe vagyunk csavarva, arcaink – minden éjszaka után – nyomot hagynak. Vállamra fordulok, a hátad nézem. A fakó part jut eszembe, fjordok szürke foltjai, tenyered középen két tátongó sebhely. Ujjaim átfúrják a nyers húst, az erek felkiáltanak és a sirályok szétrebbennek. Aztán Jeruzsálem.

Bővebben ...
Költészet

Bodor Emese: Jan Palach nekifeszül a szélnek

Fotó: Sükösd Emese

Melyik város emlékezne szívesen / azokra, akiket falhoz állított?

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám ismét a Litmusz Műhelyben

Fotó: Bach Máté

Visszatérő vendégünk volt az adásban Nyerges Gábor Ádám költő, író, szerkesztő, akinek ezúttal nem a szokásos Litmusz-kérdéseket tettük fel, hanem egy részletet hallgathattunk meg Vasgyúrók című, megjelenés előtt álló novelláskötetéből, valamint verseket írtunk közösen a dobókockákkal.

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Nyerges Gábor Ádám - Kerber Balázs - Körtesi Márton Litmusz versei

Fotó: Litmusz Műhely

Azt hiszem, lehallgat a telefonom. / Ő koncentrál, ha kókad a figyelmem, / Neki címzik tán a promóciót is, / Már nélkülem is rákattint időnként. / Ez a bánat, ez a bánat a civilizáció.

Bővebben ...
Próza

Kocsis Gergely: Várni a váratlant (regényrészlet)

Fotó: Raffay Zsófia

Rettegve érzi, hogy egyre jobban csúszik bele ebbe az álomvilágba, hívogatja, beszippantja. Térdhajlatában ugrálni kezd egy ideg, két rángás között végtelen lassúsággal telik az idő, a levegő is ritkásabbnak tűnik, légszomj gyötri. Hangokat hall a feje fölül, ez a lehetetlen közeg nagyon felerősíti a lépések döngését, mintha valaki a fején lépkedne. Pontosan tudja, ki járkál ott fent, és azt is, hogy miért csap zajt.

Bővebben ...
Költészet

Réder Ferenc versei

Fotó: Fárizs Mihály

Négy hónapja mozdulatlan. / De a hasa / ma egy kicsit langyosabb.

Bővebben ...
Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom? (Nemes Z. Márió)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája (Kiss Lóránt)

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...

Mi ér ennyit?

Molnár Csaba gondolatait Sifter Veronika jegyezte le
Molnár Csabával annak idején átbeszélgettük egy szombat estét annak ürügyén, hogy 2014. május 9-10-én volt a Dekameron bemutatója a Trafóban és Lábán-díjat kapott az a két darab, amiben táncosként és alkotótársként is részt vesz. Miközben ő beszélt, én néha jegyzeteltem - ez a szövegfüzér következik most:

(Dányi Viktória felvétele)

Mi ér ennyit? Honnan jön az az akarat, ami ebbe visz, hogy – főleg most, ilyen intenzív időszakokban – semmi közöm nincs a hétköznapi élethez, azt se tudom, hogy milyen nap van? Ijesztő, hogy nincs más, noha én választottam ezt, nincs is semmi a fejemben arról, mi mást csinálhatnék. Mondják, hogy a táncos életpálya rövid, de én tudom, hogy nem akarok leállni – ezen felül hiszek abban, hogy pont a kortárs táncban lehetőség van a transzformációra. Egy idő után az ember átalakul, máshogy van jelen.                                                                            

Mostanában nagyon megszerettem és figyelem a színházat, mint teret és mint üzemet, ahol számos, ember foglalkozik azzal, a kellékestől a színészen át a díszletesig azzal, hogy egy előadás létrejöjjön. Mostanában gondoltam rá, hogy lehetne olyan helyre kerülni, ahol napi szinten tudok jelen lenni. Nem (csak) mint táncos, hanem más funkciókban is.

Dekameron sem úgy született, hogy én egy Dekameron-változatot akarok csinálni. Képek, hangok és színek voltak a fejemben; világítás, tánc és konkrét jelenetek. Nem úgy indult, hogy összeraktam a darabot, aztán hívtam egy jelmezkészítőt – tudtam, hogy az elejétől fogva dolgozni akarok a jelmezzel, a fényekkel, a darab minden elemével. Ebben a darabban olyan apróságok is helyet kaptak, amik már évek óta, akár gyerekkoromtól  a fejemben vannak – akár egy mozdulat, egy  tekintet – lehet, hogy végül nem is került bele az előadásba, de előjött, dolgoztam vele.

Sokat foglalkoztam a díszlettel és ez a tevékenység további kérdéseket, feladatokat vetett fel. Mert hiába tudom megcsinálni a makettben és eredeti méretben is, ki is tudom majd fizetni, de nem tudom utaztatni. Ez egy nehézség. De épp ezek a nehézségek nagy szolgálatomra vannak. Hiába szeretném például, hogy legyen a színpadon száz bicikli, át kell gondolnom, hogy valóban szükségem van-e rá, vagy csak jól néz ki. Lehet, hogy csak egy kell, vagy nem is kell, de akkor legalább biztos, hogy tényleg nem kell. Egyszóval, jó a bőség, de az előadás nem ettől válik teljessé.

Ebből is látszik, hogy most nem a mozgás érdekelt, mint például akkor, mikor Adriennel (Hód Adrienn, a Hodworks koreográfusa - a szerk.) dolgozom, nem a testen, hanem a korábban említett színházi elemeken volt a hangsúly.

Ez az első egész estés darabom, ahol a plakáton az én nevem szerepel, enyém a felelősség.

Ha díjat kapok az is az enyém, ha szidják, az is. Azt érzem, ezzel, visszavonhatatlanul leverek egy cölöpöt a földbe, ami innen viszonyítási ponttá válik. Innentől ilyen stílusban kell dolgoznom? Minden évben ki kell jönni egy új darabbal? Pályáznom kell, hogy újabbat csinálhassak? Vagy fel kell, hogy vegyem ezt a tempót, vagy ki kell, hogy találjak alternatív megoldásokat. Azt gondolom, hogy az nagyon fontos, hogy ha megadatik számomra az, hogy alkossak, akkor teljesen merüljek bele, maximálisan foglalkoztasson és okozzon fejfájást…

A másik, ami igazán foglalkoztatott, az a konkrét kapcsolódás az emberek között, a konfliktusaik. Akikkel együtt indultunk, és akik közül többekkel most is dolgozom – Vass Imre, Vadas Zsófia Tamara, Cuhorka Emese, Dányi Viktória, Fülöp Laci, Hadi Juli,  Biczók Anna vagy  Arany Virág – különbözőek vagyunk, különbözőképp táncolunk, mégis úgy érzem, hogy van bennünk valami közös. A darab szereplőit, Vicát, Emesét és Marcot régóta ismerem. A darab belőlünk és a mi múltunkból épül, abból, ahogy mi együtt vagyunk a teremben, és ahogy ez kijön – én az vagyok, aki ennek az irányát felajánlja.

Vicával (Dányi Viktória)  a Bloomban is együtt dolgoztunk, s én hiszek abban, hogy jó olyan emberekkel együtt működni, akikkel jól érzed magad. Okozhat nehézséget és lehet néha túl sok, kérdés, hogy mikor válik fullasztóbbá, vagy klausztrofóbbá, de az a tapasztalatom, hogy jól tudtunk egymáshoz kapcsolódni. Így volt ez a “Nyúzzatok meg” esetében a két zenésszel is, Czitrom Ádámmal és Porteleki Áronnal.

Adriennel dolgozni olyan, mintha iskolába járnék. Mindig kíváncsi valamire, mindig keresi, hogy merre lehet még menni. Mikor befejeztem az iskoláimat és elkezdtem dolgozni, azt éreztem, hogy én, mint előadó fejlődök, de valami nem tágul bennem tovább – voltaképp mindig ugyanazt kérik tőlem. Utána kezdtünk a Hodworkssel többet együtt dolgozni, a Mindennapi rutinnal és élveztem, hogy mindig más helyre megyek.  A “Pirkad” számomra valamiféle csúcspont – kérdés, hogy hová tudunk még elmenni, merrefelé tudunk mozdulni.