Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Hangot gyűjteni, fényre vadászni

Borbáth Péter: Sündör és Niru. Sündör nyomában. Csimota, Budapest, 2015.
Ahogyan a két főhős érdeklődést kezd mutatni az őket körülvevő tágabb fizikai világ iránt, úgy érzékenyülnek annak jelenségeihez, ily módon válik lehetségessé, hogy Sündör és Niru nem csak képessé válnak eddig nem látott dolgokat észrevenni és megfigyelni, de meg is tudják különböztetni egymástól a különféle hangokat (pl. rozsdamarás hangja, hártyás szárnyú pendülés, óbégatás, nyekergés) és fényeket (pl. reggelfény, csigafény, sparherdfény), majd gyűjtésükhöz, tanulmányozásukhoz is foghatnak.

Bővebben ...

A hártyás szárnyú pendülés földjén, a drótkerítésen túl

Borbáth Péter: Sündör és Niru. Sündör nyomában, Csimota, Budapest, 2015.
Minél több fényt gyűjt Sündör, minél inkább átlátható számára az új világ, annál távolabb kerül barátja gondolkodásától, végül hirtelen eltűnik. Sündör hiánya számos olyan helyzet elé állítja a baráti pár passzívabbként ábrázolt tagját, amelyet korábban természetes módon ráhagyhatott az erőteljesebb félre: „Niru tanácstalanul forgatta a térképet. Korábban mindig Sündör mondta meg, merre menjenek, mit csináljanak. (24)” Borbáth Péter meséje két történetet rejt magában: az egyik fele Sündörról szól, a másik pedig Niruról.

Bővebben ...

Túl a vashegyen

Borbáth Péter: Sündör és Niru. Sündör nyomában. Csimota, Budapest, 2015.
Fények és zajok „alakjában” a különböző érzetek is felcserélhetővé válnak: a látható hallható, a hallható pedig látható lesz. De a főszereplők, továbbá a kalandozás során felbukkanó segítő teremtmények (Bocskoján, Zazil, Mirminyó és Tivonul Buffogó) is nehezen definiálható ember- és állatszerű vonásokkal, a természettel (növényekkel, fákkal, kövekkel) akár fizikailag is összeolvadó különös organizmusokként tűnnek fel: „Az egyik sziklából vaskos figura bontakozott ki, repedezett, szürke bőre mintha kőből lett volna. Erős, bozontos szemöldöke volt, kutakodva nézett Nirura.”

Bővebben ...

A zajkereskedő segédje – Borbáth Péter meséje

Ankit nem vette észre, hogy némi fagyott zegernye maradt a deszkapadlón. Megcsúszott, a partvissal belekalamált a levegőbe, pont telibe kapta a mennyezetig nyúló csikarfaszekrényt, riadtan nézett a magasba. A szekrény egész lassan dőlni kezdett. A legfelső polcokon tartott könnyű testű zajok szánkáztak, hullottak lefelé, a középső polcokon a szívósabb nyekergések karmaikkal kapaszkodtak az erezett fafelületbe, a mélyen alvó dörrenések nagyot döccenve érkeztek a földre.

Bővebben ...

Tárkony és az unalom – Kollár Árpád meséje

Akkor volt baj, ha a harmadik kertben kötött ki a labda. A Vörösnél. Neki sem paradicsomkarója, sem sóspuskája, mégsem akart bemászni hozzá senki. Igazán undok egy dög volt ugyanis ez a Vörös. Senki sem szerette, viszont mindenki utálta. Az volt a kedvenc szórakozása, hogy a kiskapuból válogatott sértéseket vágott a járókelőkhöz. A kövérre ráförmedt, hogy annyira dagadt vagy, mindjárt földobod a pacskert. A csúnyára meg rá-mordult, hogy annyira rusnya vagy, nem ver vissza a tükör. A padlásán kacagó gerléket tartott, amiket pálinkás kenyérrel etetett. Hátborzongató kacagás szivárgott a házából.

Bővebben ...

Kiss Ottó regényrészlete

Délután Beton tata megint feltette a dolgozós szemüvegét, de hiába. Degeszre ette magát, alig bírt mozogni. Turbó mama segített neki. Néhány perc alatt beszerelte a négy ülést, a ballaszttartályt, a lámpákat és a vízszintes kormánylapátokat. Kiszerelte a motort a kerti vízszivattyúból, és beszerelte a hordóba. Aztán a szivattyút is beszerelte. Meg egy váltókart. Amikor az apróbb alkatrészek is a helyükre kerültek, piros festéket és ecseteket hozott, hogy befessék a hordót. Így már eléggé hasonlított a kis piros tengeralattjáróra.

Bővebben ...