Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Győrffy Ákos beszéde. A melankólia születése avagy a német felhő

Nagy, üres térségeket láttam Berlinben a házak között. Mintha hatalmas, elhagyatott parkolók lettek volna, még fű sem nőtt rajtuk. Némelyik ilyen térség sarkában óriási téglakupacok. Nem értettem, miért vannak ezek a furcsa holt-terek a városban. A tanárnőtől tudtam meg, hogy a háborúban elpusztult városrészek hűlt helyeit látom. - A drezdai Bardinale 2013 című nemzetközi költészeti fesztiválon elhangzott szöveg bővített változata.

Győrffy Ákos 1976-ban született Vácon. József Attila-díjas költő, író. Legutóbbi, Haza című kötete, 2012-ben jelent meg a Magvető gondozásában.

 

 

A melankólia születése avagy a német felhő

 

Állok egy tv-torony tetején, ami lassan forog körbe. Szabályos időközönként kattan egyet, ahogy forog. Elég rémisztő ez a kattanásokkal súlyosbított lassú forgás. Néha még álmodom vele. Az egyik tanárnő lehajol hozzám és mutatja, hogy messze lent van egy fal, és a falon túl egy másik város, ami igazából ugyanez a város, de mégis egy másik város. Kilenc éves vagyok, és ezek a szavak egy kilenc éves gyerek számára értelmezhetetlenek. Ma sem értem, miből gondolta, hogy érteni fogom, miről beszél. Berlin, 1985.

Táborozni vittek minket egy kelet-német kisvárosba, Riewendbe. Harminc gyerek, mindnyájunkon egy Híradástechnikai Szövetkezet feliratú fehér sapka.  Elhagytuk Berlint, zötyögött a busz, mert betonelemekből volt összerakva az út. A sofőr mondott valamit németül a tanárnőnek. Mit mondott, kérdezte a másik kísérőnk a tanárnőtől. A tanárnő halkan súgta oda neki, hogy azt mondta a sofőr, hogy ezt az utat a Führer építette, azért van még mindig ilyen jó állapotban. Nem tudtam, ki az a Führer. Olyasminek képzeltem, mint a magyar népmesékben a török császárt. Biztos az itteni császár lehet, akit annyira tisztelnek, hogy csak halkan merik kimondani a nevét.

Emlékszem egy tóra, ahová minden reggel lejártunk. Ott tanultam meg úszni. Ami elég nagy szégyen egy olyan gyerek számára, aki a Duna mellett nőtt fel. Németországban tanultam meg úszni. És Németországban voltam először szerelmes, egy nálam három évvel idősebb lányba. Elbűvölten néztem, ahogy a Wham The Edge Of Heaven című dalára táncol a tábori diszkóban.

Egy áruház, ahol zseblámpán, wc-papíron és savanyú uborkán kívül nem lehetett kapni semmi mást. Egy hosszú polc tele zseblámpákkal. Alatta az uborkásüvegek. A sarokban nagy halmokban a wc-papír. A többi polc üres. Ezt sem értettem. Hol a csoki, a szénsavas üdítő, a cukorka. Ezek szerint itt savanyú uborkán élnek az emberek, de legalább van hozzá zseblámpájuk és elegendő wc-papírjuk. A zseblámpának nem tudtam ellenállni, vettem egyet. Éjszakánként kiültem vele a tábori faház küszöbére, és bevilágítottam a fák közé. Vagy fel a sötét égbe. A sötét égen látszott, meddig ér a fénye.   

Nagy, üres térségeket láttam Berlinben a házak között. Mintha hatalmas, elhagyatott parkolók lettek volna, még fű sem nőtt rajtuk. Némelyik ilyen térség sarkában óriási téglakupacok. Nem értettem, miért vannak ezek a furcsa holt-terek a városban. A tanárnőtől tudtam meg, hogy a háborúban elpusztult városrészek hűlt helyeit látom.

Megnyertem a tábori pingpong-bajnokságot. Ma sem tudom, hogyan. Dehogynem, tudom. Annak a lánynak nyertem meg, csak azért, hogy lássa, ahogy megnyerem. Egyébként nem érdekelt az egész. A többiek ott izzadtak és nyüszítettek, tomboltak és sírtak, aztán sorban elvéreztek. Tényleg mintha nem is én játszottam volna. Salinger valamelyik regényét olvasva jöttem rá később, hogy én is ugyanúgy játszottam akkor, mint Seymour Glass, amikor elgurította az utcán a golyót, és már a gurítás pillanatában tudta, hogy tökéletes találata lesz. Isten tenyerén pingpongoztam.

A háború, az a furcsa fal, a zseblámpák, az uborka és a Führer. Nem értettem ezt az idegen országot. Arra azonban emlékszem, hogy az ott töltött idő alatt – az úszás elsajátítása és a bimbódzó szerelem ellenére – valami rejtélyes félelem is kivirágzott bennem. Nem volt konkrét tárgya ennek a félelemnek. Egy szürke és fenyegető felhő, ami lassan rám telepedett. Mintha tudattalanul megéreztem volna valamit abból, mi zajlott le ott negyven évvel azelőtt. Amit nyilván könnyű lenne utólagos belemagyarázásnak minősíteni. Csakhogy az a felhő, ami ott akkor rám telepedett, azóta sem mozdult el a fejem fölül. A német felhő, néha így nevezem magamban.

Pilinszky János írja, hogy a háború utáni Németország a totális elhagyatottság tökéletes metaforája volt. Egy olyan világé, amelynek hátat fordított az Isten. Amikor – húsz évvel később – ezeket a sorait olvastam, eszembe jutott ez a gyerekkori kelet-német táborozás, és az, hogy én ott ugyanezt éreztem, csak kilenc évesen nem voltam képes megnevezni ezt az érzést. Még egy alkalommal villant fel bennem ez a gyerekkori emlék: Sebald Austerlitz című regényének olvasása közben. A regényen keresztül tisztán ráláttam arra a kilenc éves fiúra, aki voltam. Aki megérzett valamit a megnevezhetetlenből. Aki megérzett valamit abból, ami a regény főhősét egy életen át tartó bolyongásra kényszerítette. A német felhő.

Azt mondhatnám, hogy bizonyos értelemben Németország ajándékozott meg azzal a tapasztalattal, ami évekkel később oda vezetett, hogy írni kezdtem. Ami talán túlzás, mégis igaznak érzem. Nem tehetek mást, mint hogy megköszönöm Németországnak, hogy elültette bennem az íráshoz számomra nélkülözhetetlen melankóliát.  

Győrffy Ákos