Kerber Balázs: Alszom rendszertelenül

Részletek

Ha megkérdeznék Kerber Balázst, hogy miről ír verset, biztos nehezen válaszolna. Első verseskötetének (Alszom rendszertelenül, JAK, 2014.) témája legfeljebb egy figura (vers-én) elindulásként és elakadásként, a test és a tér torzító érzékeléseként lenne meghatározható. A mondatok szerkezete is minduntalan megbicsaklik. A szövegek az értelmezés – metaforikusan a mozgás – nehézségeiről számolnak be. A séta- vagy utazásleírásokat a költő legtöbbször alanyi líraként közvetíti– ez a verstípus gyakori a legújabb irodalomban.

Próbálok felszívódni egy állóképpé lassult tánclépésben.

A fiatal szerző versei máris fölkeltették a kritikusok figyelmét. Marno János lírájával rokonítják. Legerőteljesebb benyomás a képzavar határáig merészkedő képi világ. Szókapcsolatai nyomán meghökkentő, de nem taszító látványok keletkeznek a fejünkben: „A lányok az úton elcsorognak.”, „Énekel bennünk a huzatos nézőtér.”; „Az évgyűrűkön pontokban sípol a vihar.” Az álom is ezért lehet kulcsmotívum, hiszen ez az állapot torzítja az érzékelést, érzékkeveredést idéz elő.

Kerber Balázs

Alszom rendszertelenül

de segítenének, ha mondanék okot rá.
Jönnének csoportosan. Vagy megállnának 
olyan szánakozóan előttem. Éreztem 
ezt már, hogy folyvást szánjuk egymást.
Nem mondok inkább semmit. Akkor 
kezdődne elölről az, amit soha nem akartam,
ahogy soha nem akartam. Ezért nem beszélek, 
alszom. Hallgatok, mint a fecni a földön,
zizegek, mint a szemétkosár lapjai.
Ahogy adódik, éjszakázom. Álmom 
a nem bevallás, álmom a halogatottság, 
nincs álmom egyáltalán. Lehet, nem leszek 
bölcsebb, akárhol akárkinek habozom,
akárhol számolok a tetteimmel. 
Vagy takargatom, amit elkövettem, jobb, 
ha úgy látszik, minden közömbös.
Jobb, ha rosszabb. Jobb vagy rosszabb, 
elhalad, ami körülvesz. Vele mész? Úgy 
kevésbé ijesztő. Inkább vele tartasz, rémült 
vállrándítás kifelé.

• Mi a versbeli én legjellemzőbb tulajdonsága? Mi a viszonya a többiekhez (ők)?
• Keresd meg a tagadó szókapcsolatokat! Mi a szerepük a versben?
• Mely szókapcsolatok ábrázolják explicite és implicit módon bizonytalannak a versbeli ént?
• Milyen grammatikai, retorikai tényezők nehezítik az értelmezést?
• Milyen szerepe van a versbeli alvás és álom motívumoknak?

Mi a versbeli én legjellemzőbb tulajdonsága? Mi a viszonya a többiekhez (ők)?

módosít, majdhogynem a visszájára fordít. Aki ugyanis rendszertelenül Az alanyi költeményben beszélő én már a címben is olyan állítást tesz, melyet rögtön alszik, az inkább nem alszik (jól). Beszélőnk okát sem tudja ennek, ahogy az első sorból kiderül. Legjellemzőbb tulajdonsága tehát a bizonytalanság. Ez a vers során, mint szellemi értelemben vett óvatosság, mérlegelés, hezitálás, távolságtartás, tehát mint a sarkos vagy fekete-fehér gondolkodásmód ellentéte lepleződik le, és kérdőjeleződik meg („Lehet, nem leszek / bölcsebb, akárhol akárkinek habozom”).  A csupán személyragok szintjén megnevezett többiek habozás nélkül húznák rá a versén helyzetére ok-okozati összefüggéseket. A „mások” sokan vannak („jönnének csoportosan”), és lenézik az ént („megállnának / olyan szánakozóan előttem”). Érdekes módon a többség viszonyát az énhez legpontosabban a távolságtartó módhatározó szó (olyan) mutatja meg.

Mely szókapcsolatok ábrázolják explicite és implicit módon bizonytalannak a versbeli ént?

A versbeli én kívülállását és habozását a tagadó szókapcsolatok („Nem mondok inkább semmit”; „amit soha nem akartam”; „ahogy soha nem akartam”; „nem beszélek”; „nem leszek bölcsebb”), és a teljes kötetre jellemző, kissé groteszk hasonlatok, jelzők is elárulják („Hallgatok, mint a fecni a földön, / zizegek, mint a szemétkosár lapjai.”). Az ént nem csak mások korlátozzák („Vagy megállnának olyan szánakozóan előttem”), hanem önmagát is cenzúrázza, fékezi („Nem mondok inkább semmit. Álmom  / a nem bevallás, álmom a halogatottság”).

Milyen grammatikai, retorikai tényezők nehezítik az értelmezést?

A vers egyik jelentéssűrítő csomópontja versén és alvás–ébrenlét–álom viszonyát problematizálja. Az egyes fogalmak kapcsolata bonyolult, sokfelé ágazó jelentéshálót alakít ki. Az álmatlanság és az éjszakázás fogalmak ebben a szövegkörnyezetben már önmagukban többértelműek. Az alanyról így nem derül ki, hogy álmatlanságban szenved-e, alszik-e, álmodik-e, vagy pedig az álom vágyódás értelemben szerepel-e.

A vers értelmezése a versvégi mondatok többletjelentéseitől is gazdagodik. Nem tudni, hogy kire-mire vonatkozik és kit szólít meg a kérdés: Vele mész? Sejthető, hogy a korábbi mondatokból kibontakozó dilemmára vonatkozik, ekkor önmegszólító a mondat. De a beszélő önmagára is vonatkoztathatja a kérdést. Ez esetben mi olvasók vagyunk a kérdezettek, és azt kell eldöntenünk, hogy meg akarjuk-e érteni a másikat, az ő gondolkodását, vele tartunk-e szellemi útján – „úgy kevésbé ijesztő” a mássága. Esetleg minden másságra, általában véve a Másik ember létére áll ez a kiterjeszthető problematika.

Úgy 
kevésbé ijesztő. Inkább vele tartasz, rémült 
vállrándítás kifelé.

Milyen szerepe van a versbeli alvás és álom motívumoknak?

„Az álomban formát keres a világ” – olvassuk a kötet egy másik versében. Többnyire jel és jelölt újrarendezésének lehetőségét, terét biztosítja az álom a versén, illetve más szubjektumok számára ebben a szövegben és sok másikban. Egy másfajta érzékelés metaforájaként és allegóriájaként is olvasható, persze, nem az összes versben. Ebben a költeményben az emberektől való elfordulás, az elhallgatás és a halogatás kiteljesítése vezet az álom motívumához (konkrét és metaforikus értelemben is olvasható), melynek különös, inverz módon az álom nélküli alvás lesz a versbeli metaforája. Az éjszakázás ugyanis éppen úgy jelölhet virrasztást, mint ahogyan alvást.

Ahogy adódik, éjszakázom. Álmom

a nem bevallás, álmom a halogatottság,

nincs álmom egyáltalán.

LEXIKON

alanyi költészet, alanyi líra

Az alanyi költészet egy költői szubjektum jelenvaló érzelmeiről ad számot egyes szám első személyben. Jellemzője az alanyiság, vagyis a költővel azonosítható versbeli szubjektum reflexiói, érzelmei. Az alanyi költészetben versén és biográfiai én (a szerző) szétválaszthatatlanok. Alanyiság és tárgyiasság egyébként nem zárja ki egymást egy versen belül.

Harmath Artemisz 1979-ben született, Budapesten él. Irodalomtörténész, kritikus, tanár. A Károli Gáspár Református Egyetem magyar szakán, valamint az egyetem főiskolai karának hittanoktató szakán végzett 2003-ban. Doktori disszertációját 2010-ben védte meg az ELTE-n, irodalomelmélet szakterületen, Weöres Sándor költészetének kockázatelméleti megközelítéséből. Fő kutatási területe a XX-XXI. századi magyar líra. Írásai többek között az Alföld, a Kalligram, a Parnasszus, A Vörös Postakocsi, a Tiszatáj folyóiratokban jelennek meg. Kötetei: Kacér romok.  A kortárs magyar líráról (Kalligram, 2012.), Szüntelen jóvátétel. Újraolvasni Weörest (Helikon, 2013.)