A szerző négy alapvető szimbólum, négy szimbolikus tárgyiasság és négy szimbolikus helyszín köré építi föl az ötszakaszos költeményt. Az első versszakban ezek mindegyike megjelenik, mind a négy tárgy: a toll, a barlang, a szkafander és a por. Mindegyik kép valamennyi másikkal is összekapcsolható. Ezek egyszerre helyszíneket és idősíkokat is jelölnek, végig egymásba fonódnak: gyerekszoba, barlang, menny, világűr.

Szinte szerzetesi szigorúságú költő, sokak szellemi gyámja. „Marno papa” fiatal költők (köztük a szétszéledt Telep csoport) ihlető őse, egyben a morál megvesztegethetetlen atlétája, aki makacs következetességgel fújja a magáét. Ha van ma gondolati költemény, tárgyias-intellektuális líra, akkor azt ő műveli magyarul. Bölcseleti nyelvjátékba csomagolva. Vigyázat, hátborzongatóan humoros!

A szöveget mitikussá tévő nyelvi elemek szintén abba a retorikai hálóba illeszkednek, amely egyébként is jellemző Sirokai Mátyás köteteire. Ez a jellemző a leíró beszédmód képi-retorikai finomságaként, képi és hangulati esztétizmusként, a látványvilágot érintő áttetszőségként foglalható össze, ahogyan ezt a borító is előrevetíti egy fölismerhetetlen technikai szerkezetről készült légies hatású röntgenfelvétellel.

Mindössze huszonöt, de nem kicsi csomagot cipel. Számot vet vállalható és vállalhatatlan családi és nemzeti örökségeivel, az apját is számon kéri. A hazafias költészet fogalmát leporolja, magyarság-problémáinkat frissen és áramvonalasan képviseli. Bár közhelyekkel is megpakolja lírai liftjét, mégis fölemeli a sok kacatot.

Mindannyian drukkolunk neki. Bökje már ki. Döntse már el. De ő nem. A beszélő elakad, egyszerű, hétköznapi szavakkal toporog. Miért? Mert a habozás világlátás. Mersz a szemüvegén át nézni? Vele tartasz?

Mintha múzeumban járnánk, és megállnánk egy híres festmény előtt. A vers beszélője kommentálja, de nem nagyon érti, amit lát. Mi lehet a kép üzenete és hogyan érkezik el hozzánk? Létezik egyáltalán az eredeti üzenet?