- Részletek
Ha végigkövetjük a Mesterséges teremtmények készítésére való törekvés genealógiáját, bizonyos gondolati fejlődés jól nyomon követhető. Az értelem nélküli mágikus eszköztől, a félautomata gólemen keresztül eljutunk az embernél is magasabb rendű homunculushoz. Ha a kortárs irodalomban keresünk analógiát Paracelsus Mesterségesére, akkor Philip K. Dick replikánsához jutunk, amely lény minden tekintetben meghaladja a született ember képességeit, leszámítva az érzelmeket, amelyeket azonban háromévnyi létezés után magától kifejleszt.
Bővebben ...
- Részletek
Dan Lungu: A kislány, aki Istent játszott, Noran Libro, Budapest, 2018., ford.: Koszta Gabriella
A távolba szakadtak az olasz rádióból bömbölő áriákra takarítanak, főznek, és a tematikus csatornákon mutogatott hidak alatt alszanak. Három kimerült nemzedék szipog a telefon mellett, és a könnyektől egyre inkább elmosódnak a kontúrok. Patthelyzet ez, amelynek a tehetetlenség a kötőanyaga. És a nemtudás. Mert hiszen semmit sem tud egymásról a macskáit biokaján hizlaló unott olasz, és a szégyennel küszködő, nála robotoló román, mint ahogy egyre kevesebbet a szétköltözött család tagjai is.
Bővebben ...
- Részletek
Daniel Kehlmann, a könyvek, a filozófia, a Simpson család és a kötélen egyensúlyozás
Ezzel szemben kalandozza be a címszereplő Európát, mint egy kötélen egyensúlyozva, folyton menekülve a lezuhanás elől. Hiszen már a fiatal fiú figyelmét is felkelti a távolság ígérete. Ahogy a regényben is olvassuk: Ott azonban a fiú még sosem járt. Még sosem járt másutt. És bár többen is mondták neki, olyanok, akik már jártak másutt, hogy ott is ugyanolyan, mint itt, csak nem hagyja nyugodni a kérdés, hova jutnánk, ha egyszerűen mindig továbbmennénk, nemcsak a következő faluig, hanem egyre tovább és tovább.
Bővebben ...
- Részletek
Tóth Kinga: Wir bauen eine Stadt, Köln, Parasitenpresse, 2017.
A Wir bauen eine Stadt versei az All Machine és a Holdvilágképűek után – vagy azok recepciójával párhuzamosan – a költői nyelv radikális továbbgondolását, és ilyen értelemben az eddigi művészeti tevékenység hangzásra erősen összpontosító vezérvonalának új alapokra helyezését, a kifejezendő eszmei tartalomnak a német nyelv által kibővített eszköztárból táplálkozó akusztikai újrafogalmazását jelentik. A kötet nem fordításokat közöl, hanem egy tudatos alkotói döntés eredeti dokumentuma.
Bővebben ...
- Részletek
Bartók Imre és Juhász Ferenc szövegvilágának rokonságáról
Mindebből az unheimlich egy sajátos típusa jön létre, hiszen olyan olvasói előkészületet eredményez a retorika, hogy egy-egy esetben – noha nem történik átváltozás – a metamorfózis kísértete érinti meg a metaforát a befogadás során. Ez az a kísértetjárás, amelyet Juhász költői nyelvében nem érint önreflexió, aminek a hiánya egy, a Bartókétól eltérő nyelvszemléletet feltételez. Olyat, amelyik a nyelvhez mint eszközhöz fordul bizalommal, és ez a nyelvbe vetett juhászi bizalom Bartók szövegeiből már hiányzik.
Bővebben ...
- Részletek
Bartók Imre és Juhász Ferenc szövegvilágának rokonságáról
A színre vitt állandó lemondáskényszer mind a Juhász-, mind a Bartók-képet reménytelennek, melankolikusnak mutatja, bár Bartóknál érzékelhető a gúny és a groteszk humor, míg a Juhász-szöveg mintha érdekelt volna a hiánytapasztalat részleges elfedésében: mindig újra kinő, mint a tarajos-gőte szemgolyója, / ha kimetszik: újra kinő a koponya-gödörben a kocsonya-gomba, az akarat / gyümölcse.
Bővebben ...