Szegedi Kritikustusa Szerényi Szabolcs Éhség című kötetéről Kovács Krisztina, Szántai Márk és Szilágyi Zsófia részvételével

Legjobban a rövid, sokszor valamilyen abszurd (irreális, természetfeletti, fantasztikus – sokféle jelzőt lehetne használni itt) fordulatot is tartalmazó, mégis a mai világunk valóságát, az emberi kapcsolatok mibenlétét (is) megmutató történetek tetszettek a legjobban, mint a Cserje, a Penész és a Stresszlabda. És kevésbé éreztem erősnek éppen a címadó, hosszabb szöveget, az Éhség címűt. Miközben a kötet címét találónak gondolom, hiszen a kielégületlenség, a habzsolás, az éhezés és a túlfogyasztás valóban a kötet egészét meghatározó motívum.

Tompa Andrea: Omerta – Hallgatások Könyve, Jelenkor, Budapest, 2017.

A regényből tehát úgy tűnik, hogy az ’50-es évek politikai berendezkedésének legitimitását és erejét a nyelv adja, a hallgatás és beszéd dinamikájának szabályozása. Az így létrejövő társadalomban a testek (emberek és állatok), anyagok, a természet és a különböző erőforrások fölötti uralmat eszmék, ideológiák nevében gyakorolják, ezért nem tudja Vilmos elmondani a szekusoknak, hogy mi a rózsa: De a rózsa, hát azt hogy mondjam el ezeknek a bőrkabátosoknak? A rózsa, elvtársak, a rózsa, magyarázom nekik.

Antal Balázs: Le, Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2017.

A befogadót mindenekelőtt a megdöbbenés hathatja át, amennyiben a szöveg mint mindennapi (egyfajta örökségként kapott) tapasztalat referál a zsigeri félelemről, s e hatást fokozhatja a tudat, miszerint a fikció itt már-már önfelszámoló módon találkozik a valósággal: a Le ugyanis olyan társadalmi problémákat visz színre és artikulál egyszerű, hétköznapi tapasztalásként, amelyek nem a múltba, de nem is egy disztópikus jövőbe vezetik a kötet olvasóját, hanem a jelenkori Magyarországba.

Kollár Árpád laudációja Orcsik Roland Csáth Géza-díjához

Ki csempészi nekünk át a véres irodalmi vágóhídról, mintha csak újságparpírba, mintha csak Magyar Szóba: Ottlik-gobelinba, Holtak Enciklopédiájába, Mahler Gustav kottáiba csomagolva a csöpögő húscafatokat, dacolva közegészségüggyel, dacolva vámszabályokkal, ki csempészi át a Kilinikakertbe, hol Dr. Géza agya, át Alsóvárosra, hol Dózsa György feje, áfamentesen ki viszi át?

Deres Kornélia: Képkalapács – Színház, technológia, intermedialitás, JAK+PRAE.HU, Budapest, 2016.

Deres Kornélia Képkalapács – Színház, technológia, intermedialitás című könyvében elméleti hátteret kínál az intermedialitással dolgozó színházi előadások értelmezéséhez, majd pedig néhány nemzetközi és hazai példán keresztül bemutatja hogyan hozható létre a gyakorlatban olyan termékeny dialógus a színház és a technológia médiumok között, mely a nézői percepció számára összefüggő, új felismeréseket létrehozó rendszert alakít ki.

Szálinger Balázs: 360°, Budapest, Magvető, 2016.

Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy Szálinger költészete úgy tudta megőrizni korábbi jellegzetességeit, hogy gyermekbetegségeit végre kinőtte. Míg korábban a költői epika újrafelfedezésének mámorában mintha elfeledkezett volna a poézis szubverzív küldetéséről – gondoljuk csak a Zalai passió c. vígeposzra vagy a A százegyedik évre –, addig itt a paródia, a szatíra tapasztalatait sokkal rétegzettebb jelentések létrehozásában tudja hasznosítani.