Ha jobban megvizsgáljuk a szereplők neveinek kezdőbetűit, láthatjuk, hogy a görög tragédia már ide is beleíródott: itt van Antigoné, Polüneikész és Iszméné, valamint Kreón és Haimón. Ahogy Szophoklész drámájában, úgy Shamsie regényében is az igazság és a törvény feszül egymásnak.

Miklós Szilveszter „érhangjai”, kísérteties, ihletett dobjátszmái a menekülés archaikus ösztönéről beszélnek. Leginkább a nyikorgás, fészkelődés, szakadás és kopácsolás zörejei ezek; a szüntelen figyelem és készenlét görcsének akusztikája. Rituális lárma.

A múlt század első évtizedeit megörökítő feljegyzések emberi sorsokról beszélnek, miközben a dán falu társadalmi berendezkedésének is hiteles képét közvetítik. A szereplők visszaemlékezései őrzik az életet gyökeresen megváltoztató technikai forradalmakat, vagy az emberi testtel szemben támasztott elvárások megváltozását, miután egyre nagyobb hangsúlyt kapott a higiénia.

Szóval volt hype a kötettel kapcsolatban (amelyben nem elvitatható érdemekkel rendelkezik a 21. Század Kiadó marketingosztálya), magam is izgatottan vártam a debütálást. És nagyjából imádtam is. A második fejezetig.

Yesim csapong saját élettörténetének elbeszélésében, asszociatívan válogat az események közül. A szöveg cselekménye így látszólag legalább annyira szervezetlen, mint egy valódi visszaemlékezés, azonban ez tényleg csak látszólagos, a cikázó szálak és emlékek összeérnek, ok-okozati láncolatot rajzolnak ki.

Steve Sem-Sandberg: Kiválasztottak, ford. Dobosi Beáta, Jelenkor, Budapest, 2018.

A ki nem tett pont a regény végén egyrészt arra enged következtetni, hogy a felelősségre vonás is csak részlegesen valósult meg, másrészt, hogy felderíthetetlen az áldozatok teljes névsora, amennyiben pedig vég nélkül ismétlődnek a nevek, hatalmas monumentummá, kőoszlopnyi nehezékké dagadnak az emlékezetben. És ahogy Adrian számára sem jön el maradéktalanul a felszabadulás, a fellélegzés, a megoldás pillanata, úgy az olvasó sem szabadulhat a történelem terhétől.