Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...
Fotó:Uri Dénes

Lanczkor Gábor naplói

Őszi kánikula. Egy hirtelen átvonuló délutáni zápor után leautózunk a zánkai strandra. Alig tucatnyi ember a parton. Kavarja a nádast a szél, de a víz alig fodrozódik. A somogyi oldalon egészen az alacsony dombokig lelógnak a szürkéskék viharfelhők; fölöttünk már tiszta az ég. Délnyugat felé tart a vihar. A víztükör türkizesen fénylik. A sekély, fövenyes öbölben, ahol a lányommal fürdünk, lelátni a fenékig.

 

 

God Gave Rock’n Roll To You


A vadmenták közt egy eke-karcolta kő a présházhoz vezető gyalogút mellett.

Fölül egy kis termőréteg, aztán bazalt és agyag.

Monostorapáti és Diszel között elütök egy őzet. Épp csak egy villanásra látom a reflektor fényében; az autó jobb elejét kapja el, aztán eltűnik.

A Káli-medence lakossága a török idők katasztrófája óta nem volt olyan alacsony, mint most. Transzparens folyamat: a szép régi házakból kihalnak az idősek, majd az épület magas áron elkel: fölújítják, nyaraló lesz belőle. Hogy egy helyi lakos vásároljon így ingatlant a gyerekeinek, nem tényszerű. Köveskálon jelenleg négy olyan étterem üzemel, amely a legmagasabb keresetűeket célozza meg kínálatával és árfekvésével; egyikük a régi sarki kocsma helyén, amely három évvel ezelőttig a buszról átszálló henyeiek és a köveskáliak találkozási helyeként is működött. A jellemzően felső középosztálybeli beköltözők az állandó lakosságot afféle szolgaszemélyzetnek tekintik; ők takarítják a házaikat, gondozzák a kertet. Nagyjából ennyi a két réteg között a kapcsolat. A trendmagazinok üdvrivalgása mögött („magyar Provance”) a magyar vidék visszafordíthatatlan sorvadása. Sajátos, hogy mindennek tragikuma a fővárosból nézve láthatatlan.

Kegyeleti szándékkal nekifeszülök a Hasnyálmirigynaplónak. Szomorúan teszem le húsz oldal után. Mint egy öreg primadonna az őszesre szőkített tincseit, úgy illegeti mondatait a szerző.

„Míg fiatalok vagytok, igyatok meg annyi bort, amennyit bírtok” – mondja egy öreg szőlősgazda a hegyen a pincéje előtt. Archaikus idill.

Nem tűnik valószínűnek, hogy még a mi életünkben történne bármi, ami a magyar történelmet akár csak egy pillanatra a csillagok magasába helyezi. A rendszerváltás közép-európai eufóriája különleges kitörési lehetőség volt a kortárs magyar irodalomnak is – de hogy mi, Orbánország fiatal regényírói a feltételes remekműveinkkel bármiféle szélesebb közönséget érdekelhetnénk nyugaton: illúzió.

***

Augusztus 20. Egy kővágóőrsi zászlóról eszembe jut apai nagyapám, aki minden évben kétszer kilógatta a padlásról az utcára a nemzeti lobogót; háromméteres zászlórúd, köpönyegnyi vászon.

Egy xenofób újságíró a migránsok befogadására ösztönző I. Ferencet demens öregembernek bélyegzi és a pápai poszt méltatlan betöltéséről értekezik. A magát kereszténynek tituláló kormányzat hűséges írástudója annyit se sejt, hogy nincsen pápai poszt; a pápa megválasztását a Szentlélek sugalmazza; a szentatya személye a pápasággal, vagyis önmagával azonos, nagyjából úgy, mint Michelangelo kupolája.

Ami elé Maderno odaépítette azt a szörnyű előcsarnokot, aminek orvoslására Bernini megtervezte a Szent Péter teret, aminek barokk hatásmechanizmusát aztán tönkretették a Vatikán és a fasiszta állam kiegyezésének örömére megnyitott sugárúttal, a történelmi Borgo negyed lerombolásával.

Fogok én még kézzel írni.

Bontják a bolt melletti sárga házat. Azt mondják, menthetetlen. Hogy teljesen megnyílt a fala a pince mellett. Nem tudom. Nagy kupacokban állnak a sáros fehér kövek az udvaron.

Ég a villany, a csapból víz folyik a présházban. Erre ment el a nyár. Életemben összesen nem vállaltam ennyi ütközést, mint az elmúlt négy hónapban.

Készülő regényemnek, a Szaturnuszi meséknek lesz egy egészen furcsa vetülete. Leplezett káoszként keveredik benne a múlt és jelen idejű elbeszélés. Ki kell itt térnem a vész elől, ami a magyar nyelv igeidői között az elmúlt száz-százötven évben dúlt.

Mentőautó szirénázása késő este. Egészen távolról hallatszik; látom félálomban, ahogy Köveskál felé tart. Mintha távolodna, olyan egyenletes vijjogással közeledik. Visszhangzik tőle a henyei medence. Aztán elhallgat.

 

***

Egy bizonyos szinten túl alkatilag vagyok képtelen energiát fektetni azokba a dolgokba, amik nem érdekelnek.

Szeptember második hetében újra kibontotta illatos virágait a máriacsókja a köz elején; virágzik a sárga mályva is; a borostyánok bimbóznak.

A mai magyar köznyelvben a párom suta eufemizmusa kiszorítani látszik a feleségem/férjem alakot.

Őszi kánikula. Egy hirtelen átvonuló délutáni zápor után leautózunk a zánkai strandra. Alig tucatnyi ember a parton. Kavarja a nádast a szél, de a víz alig fodrozódik. A somogyi oldalon egészen az alacsony dombokig lelógnak a szürkéskék viharfelhők; fölöttünk már tiszta az ég. Délnyugat felé tart a vihar. A víztükör türkizesen fénylik. A sekély, fövenyes öbölben, ahol a lányommal fürdünk, lelátni a fenékig.

Apámnak még szülőfaluja volt: otthon, Köcskön bújt ki a napvilágra, a nagyanyám ágyában. Ijesztő földrajzi koncentráltsággal születik az új magyar generáció. Tapolcának például nincsenek többé szülöttei (hacsak nem választja valaki az otthonszülést) – a megyében jelenleg két kórházban, Ajkán és Veszprémben lehet szülni.

Kora reggeli autóút. A vízszintes fényben világító szürkemarhák között viaszosan feketéllő varjak.

Az íróasztal mellől a Fekete-hegynek nézni egy fügefalevelet: luxuskörülmények.

Az első éjszaka a hegyi házban szeptember harmadik péntekén. Mint egy frissen leszakadt folyamág, úgy szívja el a Szaturnuszi mesék a lejegyzendő anyagot ebből a naplóból.

 

Lanczkor Gábor (1981). Ez idáig tizenöt kötete jelent meg: versek, regények, gyerekkönyvek és egy-egy dráma- és tanulmánykötet. Legutóbb: Monolit. Válogatott és új versek, Jelenkor, 2018. Feleségével és két kislányával másfél éves szegedi tartózkodás után jelenleg megint régi otthonukban, egy balatonhenyei karanténban él.