Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Kerber Balázs verse

Számok uszonya az időben, ugrálnak / az ablakok. Sárga, citromsárga, narancs, / mint a tányérok, amiket nem lehet / elkapni. Egy-egy levél súrolja / a másikat, egy-egy színes kiírás, / alul kék csíkkal, mintha tenger nőne / a sivatag alján, pattogzó padok alatt. / Aki választ két lécet, és a betűkre / többé nem figyel, előreléphet

 

(PoetVlog felvétele)

 

 

Kerber Balázs 1990-ben született Budapesten. Költő, a JAK tagja. 2014-ben jelent meg első kötete Alszom rendszertelenül címmel A JAK-füzetek sorozatban. Klasszika-filológiából diplomázott, jelenleg PhD-hallgató az ELTE-n.

 

 

Földrész

 

I.

 

Minden tó kategória.

És teljen el a nap

jelek nélkül,

hadd legyen íve,

a vizeken

végigfut a szem,

minden hullám

baráti lépcső,

fogható fodor.

A domboldal

máris a léptem.

Az eget most

készítették,

egy-egy kő

eltévesztette

a helyét.

Hosszú teniszpálya,

az ütéseket

elveszti

a tekintet.

Hol a helyem,

vagy ez

most lökés?

Szép üresben

a támpont.

Kevéssel arrébb

sem artikulálódik.

Egymást elérték

az utcák,

kezek lánccá nyúltak?

Vagy könnyen

szakít a térköz,

fejlécet,

házfalat,

tervezett járást.

Elidőz

a táblákon a nézés,

egybe látni

a hosszabb fonalakat.

Valaki ott jár,

felemelt lába

a kimerevített képen.

Érte nyúl a dőlő árnyék.

Pont azon

az utcán

bámul az aszfalt.

Kopár kiterjesztés,

hever a hosszúság.

Villogó végtagok,

bizsereg

a pillantás.

De ne feszüljön ki,

mielőtt továbbmennék,

kezemben

az újabb kép,

sosem nyílok akkorára,

hogy odaérjek.

Pedig torkomban

a vágy,

hideg a karom.

Át az ősidőn,

növények ismeretlen

kanyarjain,

mint egy

múltba lógó üzenet.

Zsong a monitor,

szétszedi az arcomat,

belőle nő szám,

fintorom.

 

 

II.

 

Üzenetek ajtói. Hirtelen fény a vállon,

egy jelvényen, ahogy tárul a képnyi óceán.

Számok uszonya az időben, ugrálnak

az ablakok. Sárga, citromsárga, narancs,

mint a tányérok, amiket nem lehet

elkapni. Egy-egy levél súrolja

a másikat, egy-egy színes kiírás,

alul kék csíkkal, mintha tenger nőne

a sivatag alján, pattogzó padok alatt.

Aki választ két lécet, és a betűkre

többé nem figyel, előreléphet, árkád,

plakát, lakótelep, mindegy. Egymás

mellé kerülnek a formák, szigetek,

vagy összetapadnak, mint a matricák.

Gombnyomásra semmi működés,

az arc egy lebegő mancs, kezelők

szeme a monitoron. A beltér

mint a gondolat íve, felaggatott,

fehér díszek, a minták vigasztaló

emléke, az elme mélyéből egy nyár.

Mint akkor az első kép: fehér papír

bezárt négyzete, elkerített derű.