Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Lukács Flóra versei

Hozzászólt, ezért felengedte magához a lány. / Senki helyett a részeg öreg tanárt, / és egy mozdulatába merevedett oroszlán hátáról figyelte, / ahogy beszélt a buddhizmus vörös színéről, / és a hetvenes évek kurváinak szobáiról. / Minden mondatát Heidi Fleissel kezdte, / „aki nem kurva, prostituált” / Az utolsó Los Angelesi madam, aki / most huszonhét ara papagájjal él, / Mert él!

 

Man in black

 

Nem látom a határokat,
nem engedi a köd.

Aludnom kellene,
kimosni szememből,
lábának, combjának, fenekének formáit.

Tüdőmet kátrány karcolja
és genny szakad fel torkomból.
Nem kapok levegőt,
csak kapkodom be, nyelem, folyadékkal,
mint a gyógyszert.

 

Egyre több közöttünk az idő,
egyre sűrűbb és súlyosabb,
dermedő folyadék.
Évekkel vagy idősebb nálam
és most még egy órát veszítettem,
neked át kellett állítanod.
Épp egy lány verseit olvasom,
beleszeretek, sorokba
és idegen fiúk arcába,
akikben a vonásaidat ismerem fel.
Mint délután a drogériában,
miközben a saját szagomat kerestem,
Man in black,
és a csuklómra fújtam,
hogy végighordjam az éjszakán.

Mikor hátrafordultam
téged láttalak a feketét viselő
kínai eladó fiúban.
Csinos volt, mikor
a szemembe nézett,
nem voltam képes elkapni a tekintetem,
csak egyet kellett volna lépnünk egymás felé.

 

Tavasz helyett

Hozzászólt, ezért felengedte magához a lány.
Senki helyett a részeg öreg tanárt,
és egy mozdulatába merevedett oroszlán hátáról figyelte,
ahogy beszélt a buddhizmus vörös színéről,
és a hetvenes évek kurváinak szobáiról.
Minden mondatát Heidi Fleissel kezdte,
„aki nem kurva, prostituált”
Az utolsó Los Angeles-i madam, aki
most huszonhét ara papagájjal él,
Mert él!

Túl sok volt a víz a létezések között.
Körömszakadásig szorítja a szőke oroszlánt,
Aztán túl hosszú felhőmozgásokra engedi el.
Végigjár keze a combján.
Azokat a nőket szerette kifizetni,
Akik kalitkába zárt madarakkal éltek
és baszás után etették meg őket.
Azokban még volt könyörület a hétköznapi őrület meséire
vagy képesség a reggeli vodkára  tej kenyér helyett.

 

Ki hal meg, te vagy én?

Hófehér menyasszonyi ruhában,
huszonegy évesen egy srác
rám feküdt,
érezzem végre súlyát az identitásnak,
így vergődtünk a fémes elsők között,
egyre erősebben próbáltuk használni a testünket,
hogy operációk nélkül is
képesek legyünk mutatni magunkat egymásnak,
miközben vének hallucinációi homályosították sajátjainkat
és napok múlva már nem tudtuk,
hogy ők képzelnek minket,
vagy mi teremtjük őket.

Egyre inkább átjárta a furcsa őrület.
A vörös ágy alatta
kopott rozsdaszín kád lett,
mert felmarta a mozdulatlanság.
Szavaiból eltűnt az értelem
és arcáról leázott a festék.
Férfi ordításokkal és női hisztériákkal telt meg a lakás,
most mégse akartam menekülni,
mert először volt valakiével párhuzamos a magányom.

Mielőtt elvehettem volna meghalt.
Halála után én nyeltem maradék gyógyszereit,
legalább a betegségét öljem ki magamból,
és találjak helyette egy új víziót.

 

Lukács Flóra 1994-ben született Miskolcon, jelenleg Budapesten él. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója. Publikációi többek között a Műútban, az Apokrifben és a KULT.er.hu-n jelentek meg.