Varga László Edgár versei

Részletek

Varga László Edgár 1985-ben született Margitán. Költő, kulturális újságíró. Első kötete – amiért Méhes György-debütdíjban részesült – Cseréptavasz címmel látott napvilágot 2014-ben az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége közös kiadásában.

önte

szent isten valaki meg fog halni

valahogy túlfeszültek a csillagok

dolgozni kell addig is míg hagyják

míg be nem szakadnak az ablakok

amíg a táj ívben meg nem hajlik

és ki nem lő valamit önmagából

pusmogni szöszölni szegezni ezt azt

a kés hegyét vagy akármit – te bátor

amíg az isten lova a tömbházak között

meg nem fagy vagy éhen nem döglik

amíg már végképp nincs hozzám közöd

s a repedt edényből az idő kiömlik

mielőtt a bágyadt szürkearcú álom

le nem fogja a fáradt szemeket

nem lennék utolsó az árva világon

temetni annyi hűvös tetemet

szent isten önt tegezni illik?

van még hogy olykor hetykén lóra kap?

vagy csak az ágy körül gyűlnek a szagos billik

s a betegágy fölött csak elsuhan a nap?

azért ha ráérsz egy-két szót majd váltsunk

például arról hogy meghalt david bowie

és hogy önnek ebben volt-e bármi része?

és hogy egyáltalán mi fog még adódni?

mint látod még mindig nem vagyok nyugodt

ilyennek teremtett: ez hát az ön képe

szent isten ön néha kiállhatatlan

igyunk majd meg valamit – ha ráérsz – ebédre

zárom soraim – mások mindjárt kelnek

nehéz az élet az alkotás utca hétben

maradok tisztelettel híve satöbbi

lehet ezúttal válaszol – de kétlem

észak-fok se semmi

elmúltak az őszi versenyek

itt a tél és lassan elpereg-

nek a délutáni esti percek

hát eljött a tél is herceg

már megint

nem nagy dolog persze

hisz számítottam erre

a kéz legyint

mindig a rutintól féltem

hogy valami részlet megfog

a zavaros nagy egészben

és nem látom már a többit

hogy alkalmatlan leszek valamire

ami a lélegzetvételhez hasonlít

meg attól hogy beszakad alattam a járda

hogy rám esik valaki a buszon

hogy megcsömörlök a szerelemtől

és nem lesz már hozzá gusztusom

hogy nem lesz már többé szombat este

sem pénteken sem csütörtökön

hogy a lényemet valaki kileste

hogy végképp tele lesz a tököm

persze hogy másképp lássak mindent

valahogy nézni is másképp kéne

hisz nem következhet mindjárt

egy dolog elejéből a vége

és a végéből sem számítható ki

mit indít majd el maga helyett

csak a közhelyekbe lehet kapaszkodni

ha a buszon elfogytak az ülőhelyek

csak állok és megköszörülöm a torkom

a nagy világszínház színpadán félholtan

bele fogok kezdeni egy monológba

amit már a születés előtt is gyakoroltam

arról hogy nem vagyok észak-fok se semmi

és itt következne az a rész hogy ki vagyok

a függöny lassan felmegy de a közönség késik

senki sem fog megtapsolni ha meghalok

vezeklés

gyerekkoromban sosem voltam részeg

nem mertem elcsenni az asztalon felejtett

bor- és sörmaradékokat

hogy a karcos túlfőzött szilágysági szilvát ne is említsem

azóta is vezeklek vétkes gyávaságomért

nem fogom megtudni sohamár

milyen lehet a mámor gyermeki ártatlansága

amikor nem keveredik még bele visszavonhatatlanul

a testiség gyötrően édes kényszere

az érzékiség mi állatsorba ránt

mert a kielégülés vágya mindent eltöröl

szép lelkem van de külön élünk ilyenkor

nem megy az agygép nem bőgnek fel a motorok

mert az asztalt is elvitte költözéskor

amin a fényes  slusszkulcsot tartom

így nem gondolkodhatom például azon

hogy másolni csak a legnagyobbakat érdemes

vagy jól másolni csak a legnagyobbak tudnak

lapát

a bőröm zománca fényes

bocsánat hogy fényeselek fényes elek

jut eszembe a szóvicc amit sosem hallottam

így azt is mondhatnám: saját

de ki akarna dicsekedni egy szóviccel?

amúgy meg: a szó viccel

nem én akarom hogy így legyen

engem komoly faszinak tartanak

sajnos ez lett a névjegyem

bűnös dolog letérni az útról

amit mások neked szántak

ezt súgja a társadalom

még szerencse hogy társ a dalom

az alagútásásnál jó lesz majd lapátnak