Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Műfordítás

Xaver Bayer prózái

Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.
Lesi Zoltán fordításában

Egy nap elért engem is. Vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledaráltam az évek óta felhalmozott levelezésemet, személyes feljegyzéseimet. Aztán elkezdtem rendet rakni a lakásban, kipakoltam a fiókjaimat, kidobtam mindent, amire nem volt szükségem, és a többit ergonomikusan rendszereztem. A könyveket, hanglemezeket, DVD-ket és számítógépes játékokat alfabetikus sorrendbe raktam. Amelyik egy kicsit is ciki volt, azt megsemmisítettem. A szekrénysorok látható részein lévő kacatokat kidobtam. Még a papírpénzt is növekvő sorba raktam a pénztárcámban.

Műfordítás

Ivan Wernisch versei

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.
Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

Műfordítás

Friederike Mayröcker verse

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik

a gázlángnak egy fogacskája hiányzik. / a pianínó egyedül kezd el játszani. / a lefolyócsatorna sapienzával bemocskolva. / harminc éve vagyunk elválasztva egymástól (amikor te voltál 30, / én épp akkor láttam meg a napfényt). / axiális, te nagy felugró. / variábilis sírba veled.

Költészet

Závada Péter verse

Megáll az álom távolabbi végében.

Folyamatos jelen. A halottak csoszogása / tisztán kivehető a kórus márványpadlóján. / És a bejárat fölött X. Ince hullazöld jobbja — / holtában is valóságosan int felénk, / és a kezek tulajdonosa visszalép / a hallgatás közepére. // Semmi etimológia: a nevet csak a hangzás / kötötte össze az agóniával. A medencék / vizében a tér abszolutizmus-kori képe

Kinder

Ayhan Gökhan gyerekversei

Aztán egy napon / magával ment el. / Lefekvés előtt néha erre gondolok, / s hullámzik a szám, / mint az őszi Balaton.

Orcsik Roland versei

Úgy kalimpáltál pici / kezeddel a csillag- // szemcsék sűrűjében, / mintha szét akarnád túrni // a szláv-magyar szavak / robbanékony naprendszerét - Orcsik Roland versei

Orcsik Roland 1975-ben született Óbecsén. Költő, író, műfordító. Sziveri János-díjas. A Tiszatáj folyóirat szerkesztője. Legutóbbi kötete Mahler letöltve címmel látott napvilágot a Kalligram gondozásában, 2011-ben.

 

Nyelvemlék

 

Ficánkoltál a karomban,

húzzam fel a redőnyt.

 

Porszemcsék csillogtak

a reggeli napsütésben,

 

számolni kezdtem őket,

hangosan, szerbül.

 

Anyanyeled magyar,

apamondatod más;

 

két nyelven, megosztva

hallod: annyi a nyelv,

 

ahány csillag a táguló,

jelentésüres űrben.

 

A szétporladt bolygó

fénye csalóka maradék,

 

mint egy kiégett nyelv-

emlék szétszórt csikkjei.

 

Úgy kalimpáltál pici

kezeddel a csillag-

 

szemcsék sűrűjében,

mintha szét akarnád túrni

 

a szláv-magyar szavak

robbanékony naprendszerét.

 

 

Öt másodperc

 

 

Tik-tak –

mondtad büszkén első szavad,

ősnyelveden a hang

forrásként fakadt.

Tik-tak –

mondtad jókedvűen,

a nagy falióra felé

nyújtva kezed.

Tik-tak –

ismételted,

az óra mechanikus

ketyegése volt a válasz.

Tik-tak –

mondtad szuszogva,

mintha ez a pár hang

lenne lélegzeted.

Tik-tak ­–

egy hanyag mozdulat,

s a vén vekker nyögött

pihesúlyod alatt.

 

 

Nem kopik a hang

 

Beütötted a fejed

a könyvespolcba.

 

Nyüszítettél, mint a sok

kopott kötet.

 

A parkettán ültünk,

billent az egyensúlyod,

 

mint dió a betonon,

nagyot koppant homlokod.

 

Lila pecsét maradt

a bal szemed fölött.

 

Koppant a fejed,

kong a fejem:

 

nem kopik

a hang,

 

nem kopik

a hang,

 

nem kopik

a hang,

 

a lila koppanás

a bal szemed fölött.

 

 

Relikviák

 

 

Elpattant egy ér a szememben,

fátyol borítja a szemfehérjét,

homályosan látom a képernyőt:

rezeg a betűkkel aládúcolt,

rozoga épület.

 

Kopnak a tárgyak körvonalai,

foltosodnak a történetek.

Nincs már karnyújtásnyira,

nehezen reprodukálható

a nagyszülői kép.

 

Szedelőzködik a fáradt gondolat,

álmosan pakolgatja kevéske motyóját.

Nemsokára eltűnik, mint csupasz

szobákból a családi relikviák.

 

 

Gyanta

 

Az após garázst épített

az udvarban;

ki kellett vágni az öreg füzet.

 

Hegesztett vasrudakból

az alapszerkezet, fehér

lécek tartják a hullámos tetőt.

 

Egy reggel aranyló

pecsétek borították a kocsi

kék karosszériáját.

 

Még védekezett a fenyő:

gyöngyöző váladék csorgott

a frissen gyalult lécekből.

 

Tél van, nyikorog az idő,

olajozatlan a bejárati ajtó.

Néhány csepp is elég lenne.

 

Ütésnyomok a falakon,

sérülések a polcokon.

Gyantacseppek a bőrömön.

 

 

Holtág

 

Reggel arra ébredtem,

puha, hártyás falba

ütközik a kezem.

Alig mozdultam,

mintha kocsonyába

dermedtem volna.

Semmit sem láttam,

de érzékeltem az árnyékba

szűnő fényt.

Egyre szűkebb lett,

addig feszítettem,

míg szét nem repedt

a fojtó burok.

Vedlés közben

látni kezdtem,

kirajzolódott előttem

a sűrű nádas,

színesedett a parti zaj.

Hátamon megrándultak

az izmok,

lefejtettem magamról

a lucskos lárvabőrt,

elővillant a kék,

hosszúkás potrohom.

Lassan kibontakoztak

áttetsző szárnyaim,

hatalmasak voltak,

éles a kristálycsillanásuk.

Ekkor vettem észre,

fekete gombszemű

lények zsongtak körül.

Szárnyuk üveghangja

fenyegetően zörgött.

Éhes angyalraj.

Felkészültem a szűz-

repülésre.

 

 

 

Orcsik Roland