Hírlevél feliratkozás

Please enable the javascript to submit this form

Keresés

Tóth Júlia Éva versei

Ahogy elnyúlva hasra feküdtem a végén, / úgy dobogott a matracra a mellkasom / melletted, hogy ritmusra reszketni / kezdtek az ágykeretre rögzített / lámpafűzér / kis papírgömb burái. / Azt hitted menekülni próbál egy beszabadult poloska, / pedig csak bennem alakult át épp a barátság / alvó imágóból lepidopterré.

Bővebben ...

Fotó: Dallos István

Taizs Gergő verse

9 óra 33 perc / egy héttel ezelőtt / a szűk utcában / a régi ház előtt elsétálva / igazolta a látvány (érzés?) / a viszonylagosság törvényét / hogy felnőve minden / zsugorodik, sorvad, látod (érzed?) / távolságok, magasságok vagy éppen / a megbicsakló horizontból / kiloccsanó napfény

Bővebben ...

Purosz Leonidasz verse

Ahol én élek, nem ilyenek a nők. / Magabiztosak, vagy azzá tehetők. / És a feminizmus sem csak az, hogy / szabadon költhetik a pénzt. / De hát úgy beszélek, mintha / be lennétek ide zárva. / Félreértés ne essék: / nagyon finomakat főztök. // Ti már nem fogtok megváltozni, / drága Kishúgom és Anya.

Bővebben ...

Lövétei Lázár László versei

Három hétre megyek haza s akkor is mit hallok / Te Manci – mondja anyósom az asszonynak – / Ha ez a Zoli ennyit iszik itthon / Mennyit ihat odakünn / Más már a harmadik színes tévét küldi / Biztos van valakije / Azért jön haza ilyen ritkán / Lehet hogy arra költi a pénzt / Pont matattam a cirkulapadnál / De tisztán hallottam mindent / Csoda-e ha fölment bennem a pumpa / Gyorsan be a konyhába / Letoltam a gatyámat / Fordítsa ide azt a mocskos pofáját / – Mondom anyósomnak – / Látja-e / Még megvan a faszom / S egészen a Mancié

Bővebben ...

Fenyvesi Orsolya versei

Nem, Camelot nem átjáró, nem, / a történelem varázstárgyai, ezek a szerelmi ereklyék, / a csontok nem átjárók, és / nincs, ami nyargal. / Regényesen futna. / Ezt érzem most. // Csak amikor újszülöttemet / tartottam karomban, gondoltam, hogy / ő lehetne átjáró, / ha elhiszem, hogy fehér lap, / és nem írok rá szóval, / de már akkor késő volt, / amikor megszólítottam.

Bővebben ...

Szolcsányi Ákos prózaversei

Nem létező táj, talán a hazám. Éjszaka. Nádsűrű tömbök, lehetnek hegyek vagy oszlopok. Annyira tömötten állnak, hogy a köztük lévő tér függőleges alagútnak tűnik. Abban repülök föl és le, de soha olyan mélyre, hogy lássam, a tömbök ott lenn összeérnek-e. Viszont néha felérek olyan magasra, hogy kijutok az alagútból. Végtelen tér, vízszintesen repülök benne, felfoghatatlanul gyorsan, és még mindig egyetlen tömb felszínén, egy kupolás palota felé, nagyon lassan, de közeledem felé. Ébredés.

Bővebben ...