Mert azért, feltételezem, / milyen szép kis bohóság lehet / egy hiányodtól, mint teli lavórba / ejtett mosdószivacs, jóllakottan // elnehezülő szív mielőbb / megkönnyebbülni vágyása. / Ezt mondják úgy, azt hiszem, / nálam szűkszavúbb férfiak

Az erdei tisztást nézték a fák / Útra készen álltak mind / Egy-egy éjjel bódult csillagfényben / Ott hajladoztak megint

nincs szó a színre szín a szóra / spirálkarrá pörög az óra

Tudom, / hogy te vagy alkonyatkor / a felkopaszodott óriásfenyő / imbolygó csúcsán az a percekig / tartó fekete, / hosszú trilla.

amint az ember a sötétben hirtelen arra riad, / hogy nem tudja, hol van. S csupán úgy érzi, mintha / mögötte valaki ülne egy vezetőfülkében, / aki bele-belebóbiskolva is sejti azért még, / hogy merre haladnak.

ha most lemaradok róla nincsen érv / ami viszontlátásod lehetetlenségét bitorolja / nincsen viszontlátás kölcsönös