Hírlevél feliratkozás

Keresés

Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Fotó: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Simon Bettina a Litmusz Műhelyben

Fotó: Simon Bettina

Vendégünk volt Simon Bettina író, költő, művészettörténész, aki szerint a „mi az irodalom?” kérdés maga az irodalom.

Bővebben ...
Költészet

Farkas Arnold Levente versei

Fotó: A szerző archívuma.

hallottalak sírni uram / de a könnyed bizonytal / an bizonytalan minden

Bővebben ...
Litmusz Műhely

Simon Bettina - Kerber Balázs - Körtesi Márton: Az éjszaka fényszíve

Fotó: Litmusz Műhely

Ömlik belőlem / a malőr, idegesen bámulom a csillárt, / a hátam mögött érzem a fintorgást, / és megtölti az éjszaka kezemben a poharat.

Bővebben ...
A ravatalozóban aludtunk a templom mögött.

Ivan Wernisch versei

Vörös István fordításában

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm? / Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / Az udvaron, találgatta egy másik. / Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester. / A bal lábán! / Hol a cipőm?

 

 

Az utolsó nap

 

A ravatalozóban aludtunk a templom mögött,

reggel felé trombitaszóra ébredtünk

 

Kaptam a hátizsákom, puskám,

és kitántorogtam a ködbe

 

A templom még világított. A dinamó működött

A szanitécek hordágyakkal futkostak

 

A sebesülteket bevitték, a halottakat ki,

és ott hagyták őket a sírok között

 

Az egyik bástyás, tornyos családi kriptában

telefon csörgött

 

Illatozott a cikória

 

Kettős sorba rendeződj, pihenj,

vársz, nemsokára itt a marsall-főherceg,

és beszélni fog hozzátok

 

A köd oszladozott, lehúzódott a talaj közelébe,

elfojtotta a kiabálást és a jajszót

 

A városból megérkezett egy motorkocsi,

üres koporsókat hozott

 

Aztán föltűnt egy dragonyos – kapitány a törzstől,

egyike azoknak, akik Szamarában olyan nyugodtan

ültek a babérjaikon –,

a csuklójáról kutyakorbács csüngött –,

 

föl se emelkedett a nyeregből,

csak felolvasta a parancsot

 

A Fenséges úr elfoglalt, elnézéseteket kéri,

és elismerését fejezi ki a tegnapi napért, még sok hasonlót

kívánva

Előre, bátor vadászok!

 

Föltekerte a papírt, visszadugta a ruhaujjába, szalutált,

megcsapta a lova hátsóját,

átugratott a bedőlt falon,

 

a nap kisütött, és a mezőkké

szelídített tenger csillogni kezdett

 

A nyárfákon túl és túl a Biesbosch, Svalove, Moerdijk

felé vivő úton

házak feketélltek,

fent a gáton egy szélmalom kereke forgott

 

 

A Volhov menti erdők, tél

 

Tornyuk a harckocsikhoz fagyott,

a géppuskák lőképtelenné váltak,

a robbanószerek csak sziszegni tudtak,

a puskát a kabát alatt kellett hordani,

 

de a tetvek, a tetvek úgy zabáltak, mint bármikor –

 

a szerelemre gondoltam, hogy ne gondoljak a halálra,

a halálra gondoltam, hogy ne gondoljak a szerelemre –

 

levelem érkezett Brüsszelből, amit még

júniusban adtak fel

 

 

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról

 

Kadó mester lehúzta a jobb lábáról a cipőjét, és kidobta az ajtón, aztán megkérdezte: Hol a cipőm?

Ott, az ajtó mögött, mutatta az egyik tanítvány.

Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester.

Az udvaron, találgatta egy másik.

Hol a cipőm?, ismételte Kadó mester.

A bal lábán!

Hol a cipőm?

A holdbéli ember hatalmában, találgatta egy következő tanítvány.

Hol a cipőm!, kiáltotta Kadó mester, és tenyerével a kisasztalra csapott.

Az ön cipőjét most, mester, a Zöld szél földjének nyolc templomában tisztelik, vélte valaki.

Hol a cipőm!, kiáltotta Kadó mester, és öklével a kisasztalra vágott.

Az ön csodálatos cipője benne foglaltatik Ti mester tanításaiban, mester.

Hol a cipőm!, kiáltotta Kadó mester, és a botja után kapott.

És akkor egy tanítvány, alighanem az, akinek a helye a legközelebb esett az ajtóhoz, kiszaladt, behozta a cipőt, letérdelt a mester előtt, meghajolt a földig, megcsókolta a mester jobb lábát, és...

Itt a cipőm!, kiáltotta el magát Kadó mester, és jót húzott a bottal a tanítvány hátára.

 

 

Yün-men így szólt a szerzetesekhez

 

Yün-men így szólt a szerzetesekhez: Kérdezzétek meg tőlem, milyen az igazi igazság.

És az egyik szerzetes megkérdezte: Milyen az igazi igazság?

 

Yün-men így felelt: Mint a bot, amibe a budiban kapaszkodtok.

Hogyhogy, mint a bot a budiban?, akarta tudni az egyik szerzetes.

Na erről már inkább Arany Oroszlánt kérdezzétek, mondta Yün-men a szerzeteseknek.

 

 

 

Ivan Wernisch 1942-ben született Prágában, 2018-ban Franz Kafka-díjat kapott. Az egyik legjelentősebb kortárs cseh költő. Több mint 30 kötete jelenet meg, az első 1961-ben, legutóbb 2018-ban. A husáki normalizáció időszakában publikációs tilalom alatt állt. Hangjának szemtelensége Petrivel, elmélyült különlegesség-keresése Tolnai Ottóval rokonítja. Több kötetnyi válogatást állított össze a cseh költészet rejtett értékeiből, ami viszont Weöres Sándor hasonló törekvéseire emlékeztet. Út Asgábádba című kötete a 2019-es könyvfesztiválra jelenik meg a FISZ- Kalligram Horizontok világirodalmi sorozatában, Vörös István fordításában.

 

Vörös István fordításai