Hírlevél feliratkozás

Keresés

Próza

Hibrid – H. P. Lovecraft: Martin Webster, a rémlényvadász

A montázs Virgil Finlay Lovecraft grafikájából, a Villa Hadriana Kentaur Mozaikjából és KingOfEvilArt 'White Polypous Thing' című grafiákájából készült. (deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death)

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Költészet

Makó Ágnes versei

Fotó: Székelyhidi Zsolt

Rajtad mi van? / Visszaírnál csak annyit, / hogy látod ezt?

Bővebben ...
Műfordítás

Peter Russell: Velence télen, Gittának Berlinben

Kollázs: SZIFONline

Édes burgonyát süt Sant’Angelo, / Skarlát rácson izzik a gesztenye.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – Tandori Dezső: Miért van inkább a Semmi, mint a majom?

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: A tetem

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Bezártam az ajtót, és visszamentem Jánoshoz. A borzot már kitette a földre. Ásni kezdtem. Nehezen adta magát az agyagos talaj. Olykor egy-két gyökeret is el kellett vágnom, de azért rövidesen elkészült a verem. János a talpával belökte a tetemet a gödörbe, aztán elkérte az ásót.

Bővebben ...
Költészet

Hibrid – François Villon: A rossz pénz balladája

Montázs: Petit Palais, musée des Beaux-arts de la Ville de Paris, 'White Polypous Thing' by deviantart.com/KingOfEvilArt; life_art_n_death

„Két különböző csoporthoz tartozó élőlény kereszteződéséből vagy keresztezésével létrejött, mindkét szülő genetikai tulajdonságát hordozó utód és ezeknek utódai.”[1]

Bővebben ...
Próza

Kovács Eleonóra: Fényerősség

Fotó: Váradi Sándor

Honnan érkezik a fény, amit érzékel a szemem, és látom azokat a faágakat is, amelyek a legmagasabban helyezkednek el, noha nem világít a hold, a zseblámpa, a villanykörte? Egyelőre nem tudom a választ. Éles kürtszó hallatszik. Távoli hangszóróból árad. Jelzi, hogy most ér véget a scsavija. A kutyák már nem figyelnek az éles hangra. Amikor először hallották, zavarta őket a magas hangsáv. Lehet, hogy egy vadászgép repült valahol, ezért hirdettek scsaviját.

Bővebben ...
Költészet

Závada Péter: Világos körülmények

Fotó: Máté Péter / Jelenkor

Kezünk közt eltévedt túrázók / utolsó életjelei egy térképen, melyet nem mi rajzoltunk, de rátaláltunk, / és most utólag felelősséggel tartozunk értük. 

Bővebben ...
Próza

Zsigmond Soma: Lars (részlet)

Fotó:

Az utóbbi időben leginkább egyedül megyek az erdőbe. De csak ősszel és télen. Tudniillik allergiás vagyok minden gazra. Tavasszal egyenesen gyűlölöm a természetet. Nem azért, mert tüsszentenem kell és bedugul az orrom, hanem azért, mert ilyenkor nem mehetek. Télen meztelenek a fák. Önmagukkal azonosak, nem takarja ki őket semmi.

Bővebben ...
Költészet

Kabdebon János versei

Fotó: A szerző archívuma.

Vágd ki a nyelvem, / Roppantsd pozdorja gerincem, / Hadd legyek lárva

Bővebben ...
Próza

Takács Nándor: Az ünnepek után

Fotó: Takács-Csomai Zsófia

Az úrnők és urak kocsikról szemlélték a fennforgást, a sunyi zsebtolvaj pedig épp egy gondolataiba merülő férfi nyomába eredt. A kép jobb alsó sarkában egy hosszú bajszú, fekete ruhás rendőr szemlézte a terepet… Akárhányszor beszélt róla, János minden alkalommal ugyanazokat a szereplőket nevezte meg kedvenceiként, és hosszan méltatta a festő kompozíciós technikáját.

Bővebben ...
Költészet

Szabolcsi Alexander versei

Fotó: Konkol Máté

A versbe bele kell halni, vagy mintha / ezt érezném, ezt tanultam volna valakitől, / férfiak négyszemközti beszéde, / hogy a vers egy csapóajtó, hátsóablak / amin ki és bemászni lehet csupán

Bővebben ...

Adorjáni Panna prózája

Zavarnak a fals hangok, zavarnak az ujjaim, hogy nem fogadnak szót. Belül hallom a dallamot, a képzeletemben szabad vagyok és tisztán szólnak a hangok. De nem tudom megcsinálni. Arra gondolok, hogy vajon mikor lesz már vége. A gyakorlásnak, a hegedűórának, az iskolának. Azt mondják, hogy tehetséges vagyok.

Adorjáni Panna 1990-ben született Kolozsváron. Jelenleg Budapesten él. Szabadúszó színikritikus, író, fordító. Kutatási területe és fő érdeklődési köre a munkában és életben: feminizmusok, marginalizált csoportok, kisebbségi testek, pluralitás, mellérendelés.

 

Anya azt mondja, hogy ha nagy leszek, akkor az lehetek, ami csak szeretnék lenni

 

Anya azt mondja, hogy ha nagy leszek, akkor az lehetek, ami csak szeretnék lenni. Amikor ezt mondja, ötéves vagyok, és legszívesebben iskolás szeretnék lenni. Tudok már olvasni, és unom az ovit. Történeteket találok ki, és a képzeletbeli barátaimmal beszélgetek. Amikor végre első osztályos leszek, eldöntöm, hogy magyartanárnő szeretnék lenni, úgyhogy egy nehéz fekete írógépen feladatsorokat és dolgozatokat gépelek a képzeletbeli osztályom számára. Órák után a barna fából készült kottatartóra helyezem a kézzel írott és az A3-as rajztömb kartonfedelébe ragasztott osztálynaplót, és elkezdem a tanítást. Az első barátom is képzeletbeli, Rókusnak hívják, és a testvéreim sokat gúnyolódnak, amikor róla beszélek. Sokkal többet, mint akkor, amikor egy kis papírdarabra magamat és bátyám egyik osztálytársát, Edvint rajzolom fel, aki akkor éppen tetszik nekem. Edvinnek viszont nem tetszek, a nagyobbak pedig amúgy is csak mindig csúfolkodnak, mert kicsi vagyok. Akkor még nem tudom, hogy amikor megnőnek a melleim, hirtelen érdekelni fogom őket. Az udvarlásuk nem lesz kedvesebb, mint a csúfolkodásuk, bár nagyon sokáig azt hiszem. Örülök, hogy foglalkoznak velem, és azt képzelem, hogy amikor rácsapnak a fenekemre vagy megcsavarják a mellem, az azt jelenti, hogy tetszem nekik. Amikor kicsi vagyok még mindehhez, vagyis kicsik a melleim, akkor azt hiszem, hogy minden sokkal jobb lesz, amikor nagy leszek.

 

***

 

Szia, adsz egy szívást a cigidből. Negyedikes lehetek ekkor, a fiú pedig most készül egyetemre. A kertünkben áll, az egyik kezében cigi, a másikban kávé. Felnőtt. Nálunk lakik, a szüleim fogadták be a felvételi idejére. Az íróasztalára ceruzával földgömböt firkál. Innen tudom, hogy földrajzra megy. Ad a cigijéből, de csak akkor, ha tüdőre szívom. Lehet, hogy azt hiszi, hogy akkor nem kérek majd, de én inkább tüdőre szívom, mint hogy hagyjam, hogy megalázzon. Legalábbis azt gondolom, hogy az megalázóbb, ha nem tudom rendesen leszívni, mint az, ha visszautasítom. Én is felnőtt szeretnék lenni, mint ő, úgyhogy figyelem. Meglesem, amikor kimegy cigizni. Benézek a félig nyitva felejtett szobája ajtaján. Egy konyhaszéken üldögélve elnézem, ahogy lefőzi a kávét. Nagyon nehéznek tűnik a kávéfőzés, főleg az, hogy hány kanállal kell belé tenni. Csodálom, hogy tudja. Mindig a fekete üvegcsészéből issza a kávét, félig tölti tele. Feketén issza és sok cukorral, nem tejjel, mint anyáék. Szépnek találom. Szőke és kicsit kreol színű a bőre. Az arca egy amerikai filmszínészére emlékeztet, akibe ugyancsak szerelmes vagyok ekkor. Érzem a cigiszagú leheletét. Keserű a levegő, ahogy rámnevet. Olyan profi vagyok, hogy visszanyelem a köhögésem a slukk után. Élvezi. Azt képzelem, hogy én is felnőtt vagyok, mint ő, és most együtt cigizünk és kávézunk, és szerelmesek vagyunk egymásba. A képzeletbeli barátom és ő nagyon hasonlítanak. Arra gondolok, hogy bármire gondolhatok addig, ameddig végre nagy nem leszek. Elnyomja a cigit, és visszamegy tanulni. Irigy vagyok, hogy ő okos és szép és nagy lehet.

 

***

 

Anyáéknak nincs pénzük lefizetni a vizsgabizottságot, helyette inkább azt mondják, hogy tanuljunk rendesen. Amikor majdnem a falhoz vágom gyakorlás közben a hegedűvonómat, anya azt mondja, hogy inkább a fejem vágjam a falba. Anyáéknak nincs pénzük új vonóra, de még csak a régit megszőrőztetni sem. Begörcsöl a kezem skálázás közben. Fáj, a hegedű formájától csak még jobban érzem, hogy az egész testem irritál. Próbálom visszanyelni a sírást, mint a köhögést a cigi után. Zavarnak a fals hangok, zavarnak az ujjaim, hogy nem fogadnak szót. Belül hallom a dallamot, a képzeletemben szabad vagyok és tisztán szólnak a hangok. De nem tudom megcsinálni. Arra gondolok, hogy vajon mikor lesz már vége. A gyakorlásnak, a hegedűórának, az iskolának. Azt mondják, hogy tehetséges vagyok. Nekem pedig az jut eszembe, amikor a fiú a tizenegyedik béből bejön az osztályunkba az egyik szünetben, és azt mondja, hogy szép vagyok. Lerántja a vállamról a blúzom, és az egész osztály látja a mellem. Fogdos. Arra gondolok, hogy ha nem vagyok szép, akkor békén hagy. A lánybudiban zokogok, és ég az érintésétől a vállam, a mellem, az oldalam. Az osztálytársaim megsajnálnak, és akkor azt hiszem, hogy ez a szeretet. Várom, hogy mikor múlik el. Hogy mikor lesz már az, hogy az lesz, amit szeretnék, hogy legyen.