Hírlevél feliratkozás

Keresés

Gondolatok Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című verséről és annak szavalatairól

A kasztrált éneke viszont nem saját érzelmeit fejezi ki, hanem inkább csak bizonyos emóciókat akar felkelteni a hallgatóságban. Mintha erre utalna Kányádi versének következő passzusa: Mit szólhat isten amikor / heréltek zengik az ő dicsőségét / csupa semleges hang neutrum / neutrum neutru-u-um. Azonban Kányádi versében ez egyértelműen veszteségként könyvelhető el. A „neutrum”-ban egyrészt az énekes testének megcsonkítása, másrészt hangjának elveszett index mentis-jellege is belehallható. De figyelemreméltó a szavalat hanghordozása is, ugyanis Kányádi az idézet utolsó sorában énekelni kezd.

 

(Török Máté felvétele)

 

Kányádi Sándor szavalataiból, vagy akár beszédéből is kitetszik, hogy mennyire fontos számára a nyelv dallama, hangzóssága. Ha ez nem lenne elég, akkor a YouTube-on megnézhető a Veiszer Alindával készült beszélgetés, amelyben a költő azt állítja, hogy szó nincs a magyar nyelv romlásáról: a változás mindig szükségszerű, egy valami romlik, ez pedig a nyelv dallama (9:39–10:01). Nem vagyok benne biztos, hogy nem csak változásról van szó ebben az esetben is, az viszont bátran állítható, hogy változik a magyar nyelv dallamvezetése. Fónagy Iván egy egész könyvet szentel Füst Milán szavalatainak (Fónagy Iván, Füst Milán: Öregség. Dallamfejtés, Akadémiai, 1974), amiben az Öregség című versnek a költő általi előadásait elemzi. Fónagy bevett gyakorlata, hogy Füst bizonyos dallamíveit hétköznapi megnyilatkozások dallamához hasonlítja, és az így megidéződő szituációt is figyelembe veszi az elemzés során. A változás egyébként akkora ívű, hogy bizonyos hétköznapi szituációkhoz társított dallamvezetés számomra már hírből sem ismert. Különös mellékterméke Fónagy fentebbi eljárásának, hogy ezzel szinte kilúgozza a szubjektumot az amúgy nagyon személyes előadásból (az idős Füst Milán szavalja el az Öregség című versét), hiszen nem a szavaló költőt, hanem a magyar nyelvet beszélők közösségét teszi meg a dallamív forrásának. Erre a kitérőre csak azért volt szükség, hogy szó essen a szavalatok elemzésének egy fontos és járható útjáról. A kérdés az, hogy az eljárás implikálta személytelenítést szem előtt tartva alkalmazható-e Kányádi versére a Halottak napja Bécsben című szövegre? Ugyanaz az arc kapcsolható-e a versben megszólaló hanghoz, illetve módosítja-e a szavalat a költemény értelmét az írott változathoz képest?

 

A továbbiakban tehát nem a költemény részletes elemzését kívánom nyújtani, hanem olyan tematikus csomópontokról kívánok értekezni, amelyek megtermékenyítőleg hathatnak arra a témára, amivel mostanában foglalkozom, vagyis arra, hogy a hangnak a modern irodalomban tetten érhető kívülhelyeződését, elszakadását a szubjektumtól miféle – irodalomtörténetileg – pre-modern koncepciók előzik meg. A gyakran a technikai médiumok tapasztalatából levezetett változás – tudniillik, hogy a hang rögzítése és továbbítása a korabeli beszámolók szerint a kísértetiesség indexeit vonja magával – jóval korábbi kulturális gyakorlatokból is levezethetőnek látszik. Egressy Gábor már a 19. század első felében kísértetiesnek nevezi egy francia szavalóművész előadását. De itt említhetjük a kasztrált énekesek hangját is, amely még az internetes kommentelők szerint is hátborzongatóan kísérteties.

 

De mielőtt még az iménti kérdésekre kísérelnénk meg választ adni, azt érdemes megemlíteni, hogy miként jelenik meg a zeneiség Kányádi szóban forgó versében, amelynek három szavalata is elérhető az interneten: két változat meghallgatható a YouTube-on, valamint a legkésőbb készült, 2005-ös a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján. A vers szerkezete – kis túlzással – a dalok struktúráját idézi fel: található benne refrén, amely kétszer ugyanúgy, harmadjára minimális változtatással szerepel: „Oszlopnak vetett háttal / hallgattam az ágoston-rendiek / fehérre meszelt templomában / hallgattam a rekviemet”. Találhatunk a költeményben a hangzósságra építő, repetitív részeket: például „Fehér templomokban / fehér imádságot / hej regő rejtem...”, „megásni tűz elföldelni” stb. Több ponton is olvashatunk a zene hatásáról a költeményben: a rekviem hallgatása az ágostonrendiek templomában, a kasztrált énekesek hatása Istenre, valamint, hogy az említett zenetörténeti enciklopédia szócikke szerint Mozart zenéje a bennszülötteket is megindította. Az emberi hanggal a második említett pont hozható összefüggésbe. A kasztrált énekesek kultusza egészen a 16. század végétől a 20. század első évtizedeiig tartott. Az utolsó kasztrált énekes az itáliai születésű Alessandro Moreschi, akinek hangjáról számos felvétel maradt ránk. A témáról Csobó Péter György írt Il Castrato. A testcsonkítás genderalapú, zenetörténeti és médiaelméleti aspektusairól címmel kitűnő tanulmányt. Csobó írásából megtudhatjuk, hogy a szóban forgó, mesterségesen előállított énekhang tulajdonképpen szakít a hanghoz kötődő, az európai kultúra kezdeteitől jelen lévő hagyománnyal, amely a hangot mint index mentist gondolja el. Eszerint az értelmezés szerint az emberi hang a gondolatoknak, illetve az érzelmeknek lenne a tökéletes közvetítője. A kasztrált éneke viszont nem saját érzelmeit fejezi ki, hanem inkább csak bizonyos emóciókat akar felkelteni a hallgatóságban. Mintha erre utalna Kányádi versének következő passzusa: „Mit szólhat isten amikor / heréltek zengik az ő dicsőségét / csupa semleges hang neutrum / neutrum neutru-u-um”. Azonban Kányádi versében ez egyértelműen veszteségként könyvelhető el. A „neutrum”-ban egyrészt az énekes testének megcsonkítása, másrészt hangjának elveszett index mentis-jellege is belehallható. De figyelemreméltó a szavalat hanghordozása is, ugyanis Kányádi az idézet utolsó sorában énekelni kezd.  Ez egyrészt a neutrális hanghordozás ellentéte, másrészt a dallamvezetés a gúnyolódást idézi meg, vagy felidézheti a csupán zajként funkcionáló megnyilatkozások hangzását is, melyeket akkor szoktunk kelteni, mikor ezzel a zajjal azt akarjuk elérni, hogy ne halljuk a másik beszédét, mintha a megszólaló hang azt imitálná, ahogy Isten akarja befogni a saját fülét, hogy ne kelljen hallania a kasztráltak énekét. Ha tehát a vers szerint az index mentis-funkció elmaradása veszteség, akkor a vers beszélője fonocentrista, vagyis a dallamnak a lélekkel kell ekvivalensnek lennie, és ha bármelyik oldalról sérül ez az egyenlet, akkor az negatív előjellel ellátandó.

 

Ezt az olvasatot támogatja az is, hogy a költeményben megjelenő érzelmek többször is hanghatásokkal kapcsolódnak össze: „lám a kétség belénk dobban / hihetünk-e vajon abban / mi sem marad megtorlatlan”. Természetesen a dobbanás a szívnek, az érzelmek feltételezett középpontjának a működését is eszünkbe juttatja. Ekkor viszont egy interiorizált taktilis érzülettel is összekapcsolódik a jelenség. A hanghatáshoz szükségszerűen kapcsolódik a tapintás érzete, amely közvetlen testiségével, és azzal, hogy a szívből indul ki, hang és érzelem összetartozását hirdeti. Szintén erről tanúskodnak a következő sorok is: „Ahogy a harangok a harangszót / felejtem hamar minden örömöm”. Jelen esetben a hamar múló öröm állítódik párhuzamba a hamar elcsendülő harangszóval.

 

Hasonlóképpen a belső hang kívülhelyezéséhez kapcsolódik a versben kétszer is előforduló fohász, amely az adott személy vágyának beteljesülését kéri nem előre meghatározott formában. A fohász légiessége jelenik meg, az előző strófában szereplő angyaloknak, Isten hírnökeinek attribútumait magán viselve: „kis szárnyával e kis fohász / gyermeki hangon gügyöget / dicsértessék a te neved”. Tehát a gyermeki hangon megszólaló, gügyögő, azaz értelmetlen megnyilatkozás mégis a megértésre apellál, ami a kommunikációnak az anyagtalan, közvetlen elgondolását idézi meg, viszont e tekintetben nem konzekvens a vers, hiszen ha Isten megpróbálja befogni saját fülét, akkor a költemény és a szavalatok mégis számot vetnek a kommunikáció anyagszerűségével és nem pusztán egy lélek és lélek közötti közvetlen közvetítéssel számolnak.

 

Azt mondtuk, hogy a szavaló hangja Isten szólamát imitálja. Ekkor tehát nyilvánvalóvá válik, hogy a hang nem egy konkrét személyhez kötődik, főleg nem annak belsőjének kívülhelyezéséhez. A megszólaló cseréjének ebben az esetben semmilyen nyelvi jele nincsen, csupán a szavalat hangzósságából vezethető le. Más esetekben azonban csupán nyelvi jele van és nem hangzós. Például mikor az édesapa próbálja meggyőzni a mérnököt, hogy adjon segítséget a betakarításhoz. Ekkor csak a mérnök szólama változik meg, hiszen a szavaló a „hé-te-hé hé-te-hé” sort máshogyan intonálja, mint a korábbiakat. Más esetben a nyelvváltás és a dallam módosulása is jelzi, hogy megváltozik a megszólaló. Például mikor a „szép stájer lány” válaszol a lírai énnek: „macht nichts”.

 

Nem nevezhető megszokottnak, hogy egy költő háromszor, időben egymástól távol eső pontokon felvételt készít ugyanannak a versnek a szavalatáról. Az egész Halottak napja Bécsben az elmúlásról szól, ennek felütése az önmegszólításként is olvasható első néhány sor: „Befonnak egyszer téged is / valami pompás koszorúba / idegen lesz majd és hideg / minden akár e bécsi utca / elgurulsz mint egy villamos / utánad felgörbül a vágány // kutyatej páfrány / tör át a járdán // kit érdekel hogy erre jártál”. Ennek fényében a költő szavalatának ismétlődő felvételei mintha az elmúlás ellenében, a megőrzésért munkálkodnának. A YouTube-on az utolsó kasztrált énekes, Moreschi felvételei alatt olvasható kommentek közül több is kitér a kísértetiességre és a megőrzésre. De a költemény más pontján is olvashatunk a megőrzésről: „Rikitó rézpetúniák / szirmain gyémánt harmat / fürdőző pufók angyalok / tomporára rápall a karnagy // mise és mese csörgedez / eltrillázgat a szoprán / és földöntúli édeni / nyugalmat balzsamoz rám”.  A megőrzés a kasztrált énekesek esetében nem lenne más, minthogy az ismert sebészi eljárás a fiatal fiúk hangját igyekeznek konzerválni, amivel tulajdonképpen az idő által bevégzendő munka, a hang mutálása ellen dolgoznak. Ebben rejlik a kasztrált énekesek hangjának kísértetiessége is, hiszen hasonlóan az első, fémfóliára készült fonográf felvételekhez, felborították az idő rendjét, ideiglenesen hozzáférhetővé téve azt, aminek már régen el kellett volna múlnia.

           

 

A költemény interneten hozzáférhető szavalatai időrendben:

 

https://www.youtube.com/watch?v=CVp-VginvU0&t=729s

https://www.youtube.com/watch?v=ZFq9hVoiT4M

https://pim.hu/hu/media/halottak-napja-becsben#

 

Kányádi Sándorral Veiszer Alinda beszélget:

https://www.youtube.com/watch?v=9Mqma9-7KEA&t=3s

 

Alessandro Moreschi felvételei:

https://www.youtube.com/watch?v=t6U8VZ6riNk&t=362s

Lásd a kommenteket:

https://www.youtube.com/watch?v=KLjvfqnD0ws

 

Konkoly Dániel