a szomszédunkban van egy fekete ló. / valamikor zebra volt, / csak felszívta a csíkjait. // akkor a zebra igazából milyen színű? / a szivárványban hányféle szürke van? / vegyünk már egy új tévét. // valaki szóljon már a zebrának, hogy feltalálták a színeket. // vettem egy zebrát, / de nem volt rajta vonalkód. / haza tartottunk, / megálltunk a járdaszigeten.

átkarolsz, tizennégy, suttogod fülembe, te is tudod. / már mondod is a tizenötödiket, visszakérdezek, tizenhat? / tizenhét, tizennyolc. jóéjt puszit adsz, tizenkilenc. / reggel szól az ébresztő, ő is tudja, a mai reggel lesz a huszadik. / együtt mosunk fogat, te csinálod a reggelit. / húszról egyből huszonháromra indulsz.

Furcsa ünnep / ez. Ma hat éve, hogy nem azt az életet / élem, amilyet éveken át terveztem. // Ahogy vége szakad az útnak, a gon- / dolataim is elszakadnak végül a vadaktól / és a régi agárpályánál kötnek ki. Fékeznem / még korai lenne, mielőtt a révbe érnék és / elfogyna alólam az ismerős talaj.

Nem tudom, honnan jött, van-e akcentusa, / túl szép a szája ahhoz, hogy másra is figyeljek. / Nem zavarok, mondja mindig, amikor elnézést kérek / az alkalmatlankodásért. Nem vagyok alkalmatlan, / és ebbe beleremeg a mellkasom is. / Éjszakánként nyitva hagyom az ablakot, mert ő is / nyitva hagyja, átrendeztem a hálószobát

évek óta nem láttalak, mert már nem létezel. / párszor arra sétálok, benézek a boltba, / átfutok a téren, hátha még ott dolgozol. / anyádra gondolok, meg a dombra a házatok előtt. / anyád hangjára gondolok, meg az előszoba tükörre. / évek óta nem láttalak, a soha többé úgy tűnik, teljesült. // tegnap láttalak. / többször körbe néztél, mintha nem tudnád az utat

A homlokomra ül egy holló, / a szemhéjam alá fészkel a szorongás: / „Két vadállat párzik a párás templomkertben, / mindkettő hím”, ugye nem én vagyok a gyenge? / A kutyáktól fél csak a húsom, / májammal rokon a gránát, / sosem akarom látni / Verdun laktanyáját.