Szabó Károly adóhivatali ügyintézőt kupán vágta a tulajdon állólámpája. Bár akaratlanul, de ezzel megmentette őt a biztos szomjhaláltól, ugyanis a fejbekólintás nélkül sose jutott volna eszébe a magába zuhant negyvenes agglegénynek, hogy vizet töltsön. Károly sokáig csak jegyzetelt és elmélkedett. A történéseket pontosan, rubrikákba rendezve dokumentálta, ha nem volt kéznél számítógép, hát egy jegyzetfüzetbe, ha az sem, akkor a fejébe, melyben nem is volt más csak egy gondosan oszlopokra és sorokra felosztott fekete-fehér táblázat.

Jóleső vigyorral konstatálta, hogy összehozta a csodás nyelvtani elemekkel vegyített összevisszaságot. Ennek örömére előkapta újra a tasakot és visszaeső függők tekintetével két nem túl keskeny csíkot kitöltött belőle a műszerfalra. Zsebéből kitornászta a Főnöktől kapott 10000-esek egyikét, majd, ahogy egyszer az egyik beszállítójától, vagyis dizájnerétől látta, kecses kis hengerré összecsavarta a pénzt, és az orrlyukába illesztette azt. Na, csókám ez a cucc végre keményen beüt!

Azt, hogy ma nem csak én éreztem a riadalmat. A metrószél a sálam alá menekült. Egy gázolajos vágyról hozott hírt, sötét vágyról. Nem ugrottam, már nem szabad. Már rég felfogtam, mi veszteség, mi nem volt soha az enyém, de most már fogják a kezem, életemben először, szorosan, (nagyon szorosan) fogják a kezem.

Nem volt képes egy nagyobb lélegzetvételre. Mintha a torkában egy vulkán vert volna tanyát, ami bármelyik pillanatban árulkodóan kitörhet. A lány lehunyta szemeit, próbálta magát csitítani, kezeit a hasára szorította. Ekkor beléhasított a felismerés, szemei felpattantak. Rázkódni kezdett, és amilyen gyorsan csak lehetett, észrevétlenül elszaladt, be a fák közé, távol a többiektől.

A szív mesterséges megállítása után neki meg az asszisztenseinek egy órája lett volna, hogy elvégezzék a szükséges műveleteket. Ebből az órából az előkészületek, aztán pedig a szegycsont elfűrészelése nagyjából ötven percet vett igénybe. A Doktornak a maradék tízben kellett volna kivágni az elszűkült koszorúeret, és a helyére rakni egy másikat a lábszárból. Ez általában meg volt hét-nyolc perc alatt, és úgy még bőven maradt idő az újraélesztésre.

Éreztem, ahogy belülről szúr az izzadság. Dénes nyújtotta a kezét, minden lányon lakkcipő volt, csak rajtam nem, és akkor megfogta, de neki jéghideg volt, nekem meg csúszós meleg. Az ének mintha egy óra hosszú lett volna, a végére egy merő kazán volt a testem, viszkettem mindenhol. Otthon rúgtam le magamról a csizmát, és megcsapott valami szag. Még sose éreztem ilyet, mintha döglött állat lett volna.