Épp egy csoportos szelfit akarunk küldeni a barátnőmnek, a lakótárs felkapja a kutyát, hogy ő is látszódjon, mikor fejbe kólint minket egy fülsértő, norvég üvöltés. Nem tudjuk, mi történik, keressük a hang forrását. Messziről két férfi rohan felénk. A lakótárs felemeli a kezét, mi, látogatók csak bámulunk ki a fejünkből.

a Rémegyszerű versek ciklusból

nézem a tengert / a felfoghatatlan messzeséget / hordják a lábam elé / a hullámok // egyszer csak / a tekintetem levágja / a látóhatárt // innen / gyerekkorom fémtekenőjében / szorongok tovább (...) kezdetben nem az ige volt / hanem minden mondat / minden szó alatt / egy ugráló szívverés

Bolond vagy te Gergely, gyere inkább segíts, / Kihúzni a kútból három veder vizet, / Három veder vizet kell vigyek uramnak, / Benzines kompresszort lehűteni kell az. // Segítek én neked, te szép Németh Eszter, / Ha szép ajakaddal csókot nyomsz a számra, / Te szép Németh Eszter, ne fordulj el tűlem, / Ha elfordulsz tűlem, bizony kútba ugrok.

vajon még emlékszel-e, / hét éve hogy szaladtunk át egymáshoz a legnagyobb télben, / hogy a Szenteste éjjelét együtt tölthessük, / előbb én vittem át az ajándékokat, / aztán te velem visszajöttél, míg szétfagytunk a keményre taposott hóban, / féltékeny volt rám az összes családtagod, a mindened

Barátaim, e büszke beat-vitorlás / Csupán Szörényi-Bródytól bitorlás, / Elkötött, lomha, ódon illatú jacht... / Könyörgöm, hallhatnánk valami újat? / Könyörgöm, hallhatnánk valami újat?!

Biztosak csak egyben lehetünk: / a neve ménes, mert sokan vannak. // Jönnek belülről fölfelé