Bényei Tamás irodalomtörténészt, egyetemi tanárt Bozsó Georgina és Fagyal József Szabolcs kérdezte

Azok az irodalmárok és irodalomtudománnyal foglalkozó egyetemi oktatók, akiket ismerek, nagyon kevés kivételtől eltekintve, szeretik a munkájukat, és úgy is fognak nyugdíjba menni, hogy szeretni fogják. A nyugdíjba menetel legalábbis ambivalens érzelmeket fog kiváltani belőlük, mert nyilván megkönnyebbülés és minden munkának van egy monoton része, különösen, ha bürokratizálódik a felsőoktatás, ezt látjuk. Egyre több az önadminisztráció, a sok szempontból értelmetlen és mechanikus része, de azért azt gondolom, hogy a legtöbben mégis úgy megyünk nyugdíjba, hogy tulajdonképpen maradnánk is szívesen. Legalább egy részünk biztos.

Milián Orsolyát Olti Dóra kérdezte

Az irodalom mindig is képes volt arra, hogy történetek, élethelyzetek, hősök által ismertessen meg az olvasó világától akár végletesen eltérő életmódokkal, életfelfogásokkal, nemi vagy társadalmi szerepekkel, kultúrákkal és szubkultúrákkal úgy, hogy közben tartózkodjon az egyértelmű „tanulságoktól”. Ez a képesség a jelenkori magyar irodalom számára is adott.

Závada Pétert Kerber Balázs kérdezte

Nem feltétlenül, vagy nem olyan célzottan tesznek kísérletet egészen új mitológiák és játékterek kialakítására, nem jellemzi őket a direkt értelemben vett konceptualitás sem, és ha átlépnek is a poszthumán territóriumába, főként az élettelen tárgyak világába kalandoznak előszeretettel. Tehát inkább az idegenség, a hiány érzetének megképzésével operálnak, semmint a varázslatos, a bizarr vagy a direkt transzgresszív tartalmakkal. Egyszóval, ha tárgyakról, helyekről, testről beszélnek is, középpontjukban mindig az ember és annak hiánya áll.

Bertók László Kossuth-díjas költőt Ayhan Gökhan kérdezte

Amikor három éve nyáron, egy kórházi ágyon, tizenegy hónapos versszünet után az első kétsorosok rám köszöntek, nagyszerű érzés volt, de eszembe se jutott, hogy lesz-e több is, s mennyi lesz. Pláne, hogy könyvvé lesznek… Valami ösztönös dac, életerő(?), csak azért is(?) kapott ölbe, s ringatott, dolgoztatott aztán otthon is. Beleíratva, kevertetve velem a kórház utáni kezelések élményeit, s a mindennapi külső, a világi történéseket, ingereket is. Már ami belefért a két-két sorba.

Hites Sándort Farkas Evelin kérdezte

Szeretem külön utakon járó embernek látni magam, és szerintem a témaválasztásaim is ezt fejezik ki. Azt hiszem, hogy öntudatlanul is olyan területeket választok, amelyek nem annyira belakottak, talán nem is érdekelnek annyi embert, de van bennük valami izgalmasan fura. A doktori dolgozatom témája, Jósika Miklós is ilyen volt. Ha akkoriban valaki történelmi regénnyel akart foglalkozni, akkor Kemény Zsigmondhoz vagy Jókaihoz fordult, nem hozzá.

Goretity József irodalomtörténészt, műfordítót Vass Annamária kérdezte

Ami pedig a fordítást illeti: van egy adósságom a Helikon Kiadónak egy Poljakov-kisregény fordítás befejezésével, szerződésem van egy kis Petrusevszkaja-novelláskötet fordítására a Typotex Kiadóval, ugyancsak a Helikonnak fogok fordítani egy Tyerehov-regényt, az év második felére pedig szerződést kötöttem a Magvető Kiadóval az új Ulickaja-regény, a Jákob lajtorjája fordítására. Egyszóval, munka van bőven, remélem idő és energia is lesz elég az elvégzéséhez.