Ambrózia makkot szed a makkfáról. Beleteszi egy kosárba. Ürömlevél fejszét szegez a tölgyfának. Belevág egy szívrepesztőt. A tölgy felrikolt, kérge alól kicsúszkál az élet. Ürömlevél nem hallja. Felkerekedik az arcán egy mosoly, megannyi ideje az első. Hazaviszi a törzset. Ambrózia gödröket ás a dimbecskén.

Hecsedli Kiskacsó pofiján sárga pír ütött ki, nagy levegőt vett, és már mondta volna, hogy… De nem mondta. Kifújta a levegőt. Rendben. Sár van, papucs nincs. Akkor megmosakszik. Elcuppogott a fürdőszobába. Fintorogva nyugtázta, hogy a fürdőszobában is erdő van. Csupakék.Mosakodni attól még lehet. Térdigföld lábával átlépte a küszöböt. És átbukfencezett egy őzön. Vagy szarvason.

A csilpcsalpfüzike / egy kicsit csélcsap: / ugrál oda-ide, // amerre a szél csap. / Elég kicsike, / de az egója szép nagy, // amikor a párját fűzi be.

A magány ezüstfényű pókhálókat lehelt a házikó sarkaiba, finom porral hintette be a roskadozó könyvespolcokat és az ablakban leskelődő mindentlátó teleszkópot. Hosszú, fekete csövéről egy tenyér alakú porfolt hiányzott csupán, ott, ahol Samu bácsi megragadta, valahányszor belenézett.

Mikor pislog, egy pillanatra / mindig máshova kerül. / Ezer helyen van egyszerre, / világok közt háborog, / ezer dologba néz bele, / el is fárad hamar. // De álmában csak egy helyen jár, / mindig ugyanott. Tükörfalú / szobában kapirgálja / magát a tapétát.

A trolltündér felugrott a levegőbe, majd hirtelen ugrott egyet és a fenekére ült. Apró lábaival elkezdett tapsolni, kezeivel a hasát csapkodta, és egy furcsa, idegen nyelven kiabált. Aztán ismét felugrott, és kétszer tapsolt. Ebben a pillanatban akkora súly nehezedett Timót hátára, amekkorát még sosem érzett. Megpróbált hátrapillantani, ám elvesztette az egyensúlyát, és az oldalára esett. Ott volt a hátán egy óriási csigaház. Hát ez nem lesz könnyű! Nem tudnál valami mást kitalálni?