Abban az országban, ahol születtem, a kisebbséghez tartoztam, heimatlos voltam. Szegeden viszont mindenekelőtt török. Mindenki azt kérdezte tőlem elsőnek, hogy honnan jöttem, ezt pedig meg kellett válaszolnom. Ezért is fontos számomra Szeged, mert először itt kötöttem békét azzal, hogy​​ török vagyok.

Vond ki a színeket! Az év kilenc hónapjában az ég és a levegő jellegtelen, az itthoni tavaszban a növények még nem, az őszben már nem zöldek. Szóval hagyd meg a szürkéket, a téglaszínt, a sötétbarnát, a feketét, a fehéret, a piszkoskéket, a fakózöldet, a rezet. A meleg évszakra tartalékold a sárgáid, liláid, a rózsaszínt, de akkor nincsenek ott az egyetemisták, te miért lennél?

Ilyen utcában a nap soha nem megy le, az ember pedig boldog és szép, amilyen boldog és szép volt Apám, amikor mesélt a Santa Belláról. Budapest egy fellegváros, muszáj, hogy az legyen, gondoltam és tátottam a szám. Egy ilyen város nem téglából és nem kőből, hanem piskótaszeletből és vattacukorból épült. Ott az ember nem álmodhat, csak szépeket.

Hetekig, hónapokig nedves köd lóg a levegőben, a nappali világosságot sem éri el a bágyadt fény, mintha vakok lennénk, a napsütés pedig csak egy távoli emlék. Az érzékszervek és az életkedv összezsugorodnak, mint érintésre a csiga csápjai és november lévén tudja az ember, hogy a tél még el sem kezdődött.

Csak ülni a Dobó téren, nézni a lemenő nap fényét, élvezni az apró örömöket, elvegyülni a helyiek között, életre szóló barátságokat kötni, minden egyes levegővétellel belélegezni a történelmet, mert ez Eger. Olyannyira tetszett a város feelingje – az is lehet, hogy a minaret szűk csigalépcsőjébe beszorult a lelkem egy része –, hogy minél tovább szerettem volna élvezni.

Ilyenkor a Göteborgról pergő fekete-fehér filmkockák hirtelen színesre váltanak, a hibernált álomba dermedt vikingek felengednek, akár a gyíkok a téli álom után, a 11-es villamossal elzötyögnek a tengerhez fürdeni, vagy kocsiba szállnak, és a várost körbeölelő sziklás partvidéken felkeresik kedvenc helyüket; bámulják a tengert, grilleznek, söröznek. Élnek.