Amikor megkaptam a megtisztelő felkérést az e havi folyóiratszemle megírására, először zavarban voltam, hisz a műfaj nehézsége mellett az is az eszembe jutott, hogy miként lehet áttekinteni egy ennyire színes és szerencsére még virágzó(nak tűnő) palettát.
Mi sem jelzi jobban a nyomtatott folyóiratokkal kapcsolatos tapasztalatlanságomat, mint a tény, hogy amikor megkaptam e megtisztelő felkérést, először (naivan!) arra gondoltam, legfőbb vizsgálati szempontként a humort, a nyelvi leleményt, az anekdotikus elbeszélésmódot jelölöm meg.
A Herito folyóirat 2020-ban megjelent 37-38-es, Magical socialist realism? című számának fókuszában a szocialista realizmus és annak disszonáns öröksége áll.
Egy vallomással kezdem: sosem kedveltem a kulturális folyóiratokat. Képzeletemben valahogy úgy élnek, mint amik olyan írásokkal vannak tele, amelyeket még nem hőkezelt az irodalomtörténet és -kritika, nem főzte elő a nagyérdemű olvasóközönség.
Előzetes koncepció nélkül léptem be az Írók Boltjába, hogy kiválasszam a megfelelő folyóiratokat a szemléhez. Nem volt dédelgetett kedvencem a lapok között. Végül – a véletlennek köszönhetően – alakult ki a szubjektív toplistám.
Ha nem tévedek, Markó Béla egyik esszéjében olvastam pár évvel ezelőtt, hogy egy (talán) felvidéki útja kapcsán rá kellett jönnie: a közös nyelv és kultúra, valamint a szintén komoly kapcsolódási pontot jelentő kisebbségi léthelyzet ellenére mi, különböző országokban élő határon túli magyarok mégsem ismerjük és értjük igazán egymás helyzetét.
