Amikor 2020 tavaszán meghallottam, hogy a járvány megálljt parancsolhat a globalizációnak, izgatottan siettem a rákospalotai Sparba. Ezután a mindenféle egzotikumok, távoli csodák helyett a helyi értékek kerülhetnek előtérbe, azokkal kell megelégednünk – hallottam mindenhonnan.
Kevés olyan döntő fontosságú kérdés maradt napjaink irodalmi diskurzusában, ami sokakat érint és érdekel végzettségtől vagy kurzustól függetlenül. Tán egyedüli ilyennek látom az irodalmi nyelv befogadhatóságának, demokratizálásának, inkluzivitásának kérdéskörét.
Úgy döntöttem, egy nem is oly távoli galaxisban, a fővárostól harminc-negyven kilométerre lévő községben mérem fel a folyóiratpiacot, kifejezetten az irodalmi és művészeti kiadványokra koncentrálva.
A folyóirat kifejezés számomra ezért azt is jelenti, hogy az irodalom állandóan van, nemcsak a kötetekben, a bemutatókon, fesztiválokon, hanem hónapról hónapra, negyedévről negyedévre, napra nap.
Két dologban voltam biztos, amint elfogadtam Vass Norbi e szemlére vonatkozó felkérését, aztán pár pillanat múlva már háromban. Az első Vajdaság volt. Hogy mindenképp olyan folyóiratokról is szeretnék írni, amelyek ottani szerzőket, témákat, szemléletet is közölnek.
Milyen érzés Gulliver és a Wordben bicikliző gémkapocs szerelemgyerekének lenni? Szemlémben három igazán színes lapszámot ajánlok az olvasó figyelmébe. Szó lesz kiszámíthatatlan félistenekről, egzotikus szeszes italokhoz hasonló művekről, de az elitkánon borzfészkéről és médiumközi lórúgásokról is spekulálok egy kicsit.
