Fényhiányos, depresszív időkben menedék az olvasás. Ideiglenes persze, nem is lehet más, egy-két óra lopott idő. Ilyenkor kell folyóiratokat keresgélni, böngészni az Írók Boltja kínálatát.

Érdekes, hogy a tárgyalt hét lapszám közül csupán egy kezdődik prózával, úgy látszik, valójában a versekért vannak a folyóiratok, minden más inkább csak utánuk következik.

Megbízható forrásból tudom, hogy a szentendrei HÉV-megálló trafikjában is úgy néznek a vásárlóra, amikor irodalmi folyóiratokat keres, mintha legalábbis gyermekpornográfia után érdeklődne, de emiatt még nem kell feladni, a kitartó próbálkozás meghozza gyümölcsét.

Színháztörténettel foglalkozom, így választásom – némileg eltérően az eddigiektől – hazai színházi folyóiratokra esett. Célom az írással az is, hogy a hazai színházi lapokat szemügyre véve valamelyest csökkentsem a ,,távolságukat” a többi, művészettel foglalkozó periodikától.

Amikor eljutott hozzám a megtisztelő felkérés, miszerint, szabadon választva a mai magyar folyóiratlistáról, legalább három lapot szubjektíven szemlézzek, nem gondoltam volna, hogy ennyire megnehezítem majd a saját dolgomat. Mégpedig azzal, hogy egy soha véget nem érő történetbe fogok bele.

Megvallom, elsőre kissé elrettentő volt a felkérés, hogy 2022. áprilisi-májusi lapszámairól írjak szemlét. Nem vagyok ugyanis kiegyensúlyozott folyóirat-fogyasztó (ha nem vesszük figyelembe a 19. századi periodikákat, amiket a kutatási területem miatt naponta kell elővennem), így sokáig gondolkodtam azon, mik lehetnének a választásaim.