A 2020-as év a folyóiratok számára sem a megszokott módon alakul. A lapoknak idén a kultúrpolitikai helyezkedésen kívül a COVID-19 okozta problémákkal is meg kell küzdeniük. A vírus okozta országos digitalizációt életre hívó veszélyhelyzetre több, alapvetően nyomtatott folyóirat (pl. Hévíz) is gyorsan reagált és online verzióban dobta ki nyári lapszámait.

Júniusi-júliusi erdélyi lapszemle

A második beszélgetés Szilágyi Aladár kérdései mentén kitér Biblia-fordításokra, Visky legfrissebb, Nevezd csak szeretetnek című kötetére, a vers működésére és idejére általában, Kertész Imre szövegeire. Az interjúból származó egyik kedvenc részletemmel búcsúzom: Éppen a részecskefizika meg az asztrofizika ott találkozik, hogy a végtelen befelé is végtelen, nem csak kifelé, és ha befelé tartunk, a lelkünk irányába, ott is a végtelennel találkozunk. És a nyelv emlékszik erre a végtelenre.

… az idei vajdmagy folyóirattermés

A Híd (mint tudjuk, több előző évhez hasonlóan idén is) fiatal alkotóknak szentelt nyári számmal jelentkezett. Celler Kiss Tamás és Fehér Miklós szerkesztői munkája egy hagyományos értelemben véve „tartalmas és sokszínű” számot eredményezett 40 fiatal szövegével. Kezdve egy komoly, 14 szerzős lírablokkal, majd 12 fős prózakollekcióval, és még csak ezután jön a fordított szépirodalom, majd az utolsó harmadban még színház- és könyvkritika, beszélgetések és tanulmány.

A Székelyföld igen fontos tanácskozás írott-szerkesztett változatát osztja meg, amely nem csak az erdélyi magyar irodalom(történet) érdekeltsége. Száz esztendő kaland? Az új Kántor–Lángról címmel közöl nagyrészt a 2018-as gyergyószárhegyi írótáborban elhangzott előadásokat (ahol ez a megjegyzés elmarad, ott gondolom utólagos reflexióról van szó), melyek a Kántor Lajos–Láng Gusztáv: Száz év kaland – Erdély magyar irodalmáról (1918–2017) (Bookart, 2018) kötet felvetette szempontokat, problémákat jelzik, főleg ami az (erdélyi) irodalomtörténet(írás) tárgyát, műfaji kereteit és szempontjait illeti, s az is látszik, hogy megkerülhetetlen az első Kántor–Lánghoz (Romániai magyar irodalom 1945–1970, 1971/1973) való viszonyítás.

Feledés ellen

Könnyen meglepődhetünk saját magunkon – ahogy a sorok írója is tette –, mennyire kiszolgáltatottak vagyunk saját megrögzött antropocentrizmusunknak. Az ember halálának sokat idézett és kommentált bejelentése ugyanakkor távolról sem egyértelmű állásfoglalás, ugyanis nem az ember kiszervezését jelenti a gondolkodásból, hanem az ember antropológiai igazságának felfedését. Az ember önmaga hiányára ébred fel antropológiai szendergéséből, ugyanakkor saját távolléte nem semmisséget jelent, hanem a gondolkodás terének megnyílását.

Kéthavi szemle feledés ellen

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja által kiadott Helikon mindig rendkívül izgalmas tematikus blokkokkal hozakodik elő. Ezért visszamegyünk az időben, és az ugyan 2018/3-mal jelzett, ám 2019 januárjában megjelent Próza a posztmodern (próza) után című, kiemelkedően alapos – legalábbis a leginkább ismert, kánonalakító jelenségekre odafigyelő – munkát vesszük górcső alá, amelyben az amerikai, francia, olasz és orosz, valamint a magyar posztmodern és az az utáni prózairodalom tendenciáiról, teoretikus megközelítéséről olvashatunk.