Jón Kalman Stefánsson: Menny és pokol trilógia, fordító Egyed Veronika, Jelenkor, Budapest, 2019

Az európai ember abban a tapasztalatban éli az életét, hogy az országok valójában nincsenek is egymástól olyan messze. Ez nem jelenti azt, hogy nyelvtől és nemzetiségtől függetlenül mindenből lehet otthon, pusztán azt, hogy az országhatárokat emberek kreálták, vagyis műviek. Izland azonban egy sziget északon, amelynek a határait soha nem az ember rajzolta fel. A hegyek, a hó és az óceán olyan természeti elemek, amelyek mindig is hatalmasabbak voltak bármiféle humán elgondolásnál. Jón Kalman Stefánsson trilógiája ennek a természeti hatalmak által körülzárt és meghatározott világnak a működésébe enged betekintést

Tudni, ismerni a nagy egészt és benne a legapróbb részleteket, a tündöklések és bukások nagy, világi hömpölygését, íróként uralni is azt, miközben: miközben folyton ott állunk az Isten tekintete előtt. Annak az Istennek a tekintete előtt, akinek gondja van minden utunkra. Hiszem, hogy erre is, erre az utolsó földire is gondja van Istennek.

Nem volt sem zászlóvivős, sem zászlóra írható fajta. Az volt a dolga, hogy írjon. Az első kötete megjelenésekor még csak 21 éves. Debrecenből és Vámospércsről Pestig (és Budáig, vagy fordítva) jut ez a vonatozó (Godfather) Termann, ez a történelmet, irodalmat terekben és emberekben mérő dandy. Zakós bölcsész, aki mérnöki szemmel néz és lát, és Verlaine-be, Adyba egyként fogódzkodva írja és írja a remekműveket. Olyan verses regényt csinál, hogy Puskin asztala is beleremeg.

Kellem, bőkezűség, szenvedély, melankólia. Csönd, nyugtalanság, szenvedés. Nem csönd, nem nyugtalanság, nem szenvedés: melankólia, szenvedély, bőkezűség, kellem. Új utak a nemzethez. Döbbenten és lelkesülten járkáltam, amikor olvastam a Nem tisztelitek a magyar szenvedést című versed 2012 decemberében. Nyugtalanság, bőkezűség. Végtelenített fényreklámok.

Rizsányi Attila vajdasági lapszemléje

A webmagazin és olvasóterem (www.zetna.org) Tuvalu cím alá rendezve tett közzé szövegadagot, pontosabban versadagot, amelyek jórészt a víztematikával és -szimbolikával kacérkodnak. A zEtna ezzel nyilván a tavaly novemberi fesztiváljának lenyomatát adja meg – úgy látszik, ez egy ilyen lenyomatadó évindítás. Itt ínyencségre találnak a fordítások összevetésének kedvelői is, hiszen eredetiben és magyar változatukban is feltűnnek szövegek, így a Tuvalu című Gojko Božović-vers is (Tuvalu se zubima drži za vazduh – Tuvalu foggal kapaszkodik a levegőbe).

Minden felvezetés nélkül: számomra a hónap élményét Tompa Andrea Szelíd farkas. Kisebbség, irodalom, színház című szövege jelentette a Korunk 2019/4-es számából (ez az élmény már megvolt azok esetében, akik decemberben a BBTE karácsonyi előadásverziót hallották). A kisebbségreprezentáció módjairól beszél a művészetben, az ábrázolt másik idegenségéről és láthatóságáról, a szelíd farkas megszólításáról, ami a felhatalmazás, a törődő tekintet, a mellérendelés, a gyógyítás gesztusait feltételezi.