Előttünk Gigi itteni szőlőjéből való bor. Minden egyes pohárral egyre jobbnak tűnik. Megkérdezem, mi az, amit meg lehet nézni még a régi Orsovával kapcsolatban. A kolostort említi. Hogy valaki az első világháborúban a dombon harcolt (vagy meghalt?), ezért alapították később. De nem értettem jól. A háború végével kapcsolatban sajnos amúgy sem állunk egy oldalon.

Ausztrália furcsa hely. Mindig megdöbbentenek hatalmas, nyílt térségei, fölötte a végtelen éggel és az életet adó, egyben perzselő napfénnyel. Ott valahogy minden élettelibb, az ételek, a vadvilág és az óceán is. Ugyanakkor van benne valami baljóslatú is; mintha bármelyik gyönyörű élőlény bármikor lecsaphatna rád, megölhetne, és a végén nem marad belőled más, mint a poros csontjaid.

Szegeden ismerkedtünk meg, bő egy héttel a huszonhetedik születésnapom előtt. Két évvel volt fiatalabb nálam. Én a doktori képzést végeztem az egyetem bölcsészkarán, ő a szimfonikus zenekarban fuvolázott és a konziban tanított. Nem sokkal azelőtt diplomázott le, hogy összejöttünk.

Egy nagy felhőszakadás után tintaszínű fellegekkel benéz hozzánk az ősz, jön és megy, harmadnapra nem marad. Az Apostolok cselekedeteinek szövegfolyamában úgy villódzik a Szentlélek neve, mint mocsárban a sárkányfejek. Az ige helyett itt már a csoda a ráismerés legfőbb eszköze. Nem gondolom, hogy a kortárs magyar irodalom ezüst-, vagy pláne bronzkori volna a Nyugat első nemzedékének feltételes aranykorával szemben. A fiatalabbakat szubjektív okokból most hagyjuk. De Kemény, Térey, Borbély, Tandori, Marno, Nádas, Krasznahorkai, Esterházy, Kertész mind a kortársaink voltak.

A pannonhalmi apátságban. Pannónián belül ez itt a legészakibb cseppje a korsó eltörése után szétfröccsent varázslatos nektárnak: Monte Sacro Pannonieae. Hat éve teljesen újragondolták a bazilika középkori terét: kiszórták a szószéket és a régi padokat, az új oltár egyetlen ónixtömbből van, ónixból készült a felolvasóállvány is, a keresztelőkút és az apszis ablakai is. Egy hét múltán is sokszor eszembe jut a nagy, kerek ónixablak, az új oltár, és Varga Mátyás testvér is.

A harangok magasából nézve egy sudár fenyőnek olyan az árnyéka a déli verőfényben, akár egy pálmáé. A máriapócsi zarándoktemplom könnyező Madonnája előtt egy tolókocsis fiú ül magába roskadva. Hiába is vitték a császár parancsára Bécsbe a könnyező kegyképet, a Stephansdomban nem könnyezett többé, csak a másolat a pócsi oltáron. Nincs a Stephansdomon és környékén semmi megkönnyeznivaló.